.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3  4  5  6   

 
Újjászületik a legendás Szimpla

Január 11-én este hivatalosan is újranyit a 2001 óta működő Kertész utcai régi kis Szimpla, ami annak idején egy egész generáció kedvét hozta meg a kultúrával elegyített kocsmázáshoz, és melyből az azóta Budapest egyik fő turisztikai attrakciójává lett romkocsma-kultúra is kinőtt.

Azóta Budapest belecsapott a gasztro-  és a sörforradalomba, a Szimpla az új trendek élére állva, a Főzdefeszttel összefogva exportálta a magyar sörforradalmat Berlinbe Braufest Berlin néven. A Braufest tapasztalatait, a magyar és a német kapcsolatokat összefogva szombaton, január 11-én megnyitják a Szimpla Berlin Craft Beer Bart a régi Szimpla helyén, a Kertész utca 48. szám alatt.

A tulajdonosok szándéka szerint a Szimpla Berlin Craft Beer Bar olyan kis söröző lesz, mely egyesíti magában a Szimpla emberközeli pesti hangulatát és a nemzetközi sörgasztronómia intellektuális izgalmait.


 

Először női győztes az Év Bortermelője versenyen

A Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2013” cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben): Bolyki János – Egri borvidék, Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék, Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék, Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék, Heimann Zoltán– Szekszárdi borvidék. 

A 2013. Év Bortermelője díj nyertese: Gálné Dignisz Éva. 

Mindenekelőtt le kell szögezni valamit. Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy hazánk nem csak a drága, felső kategóriás, elegáns „ünnepi” boroknak a szülőföldje, hiszen nemzetközi mércével is mérve kiváló, zamatos, nagyszerűen egyszerű, hétköznapi, megfizethető borokat is terem.  Alföldön megfelelő minőségű szőlőt termeszteni nagyobb feladat, mint sokan gondolnák, hiszen ezen a borvidéken a talaj adottságai miatt sokkal nehezebb tartalmas, értékes, igazán jó borokat készíteni. Éppen ezért hatalmas eredmény, hogy idén egy kunsági borász, és a díj történetében először egy hölgy nyerte el a méltó kitüntetést.

Egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott a szigetcsépi borász hölgy, akivel édesapja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét, akitől a szakma iránti alázatot és precizitást is megtanulta. Dolgozott a Pest megyei Pincegazdaságnál, a Kertészeti Egyetemi Tangazdaságban, mint főborász. 13 éve szőlész férjével együtt építgetik egyre sikeresebb és ismertebb 76 hektáros családi vállalkozásukat. Boraival sorra söprik be a szebbnél szebb díjakat, elismeréseket nemcsak hazai, de nemzetközi borversenyeken is. 

 


 

Olaszrizling Október

Októberben az olaszrizlingé lesz a főszerep, ugyanis egyhónapos programsorozat indul, amelynek keretében az ország számtalan pontján nyílik majd lehetőség a fajta boraiban való alaposabb elmélyülésre.Az olaszrizling a legnagyobb területen termesztett fehér szőlő hazánkban. Egyik legfontosabb terroirfajtánk, amely szinte mindenhol előfordul Magyarországon. Az olaszrizlingnek nagyon sok arca van, a könnyed, gyümölcsös tételektől egészen a nagy potenciállal rendelkező, összetett, hordós érlelésű borokig. Célunk, hogy megmutassuk: az olaszrizling nemcsak a mindennapok bora.

Az Olaszrizling Október egy egész hónapon át tartó programsorozat, amelyben mesterkurzusok, zártkörű szakmai vakkóstoló is lesz, amelyen legalább 100 olaszrizlinget bírálnak majd neves szakemberek. Emellett egy fogyasztói kóstolót és egy borbulit is szerveznek a nagyközönségnek.  Idáig 57 borász igazolta vissza kiállítói szándékát, továbbá 37 borbár, borszaküzlet, kereskedés, étterem, hotel vagy boriskola jelezte, hogy részt vesznek a programban. Utóbbiak önálló, olaszrizlinggel foglalkozó eseményt vagy programot szerveznek október 1. és 31. között. A borászok, borkereskedések például a fajta ajánlásával, tematikus kóstolók rendezésével, kedvezőbb vásárlási lehetőségek nyújtásával járulnak hozzá a kezdeményezéshez. A vendéglátóhelyek (éttermek, bárok, hotelek) szintén ajánlhatják a fajtából készült borokat; az a célunk, hogy lehetőség szerint ne csak üveggel, hanem pohárra is lehessen kapni olaszrizlinget minél több helyen. 

A programsorozat legnagyobb szabású eseménye a Nagy Olaszrizling Kóstoló, amelyre október 19-én, a Gerbaud-házban kerül sor. Erre a jegy 7900 Ft-ba kerül, elővételben 6900. A részletes programokat, a meterkurzusok témáit és előadóit l. a http://www.olaszrizlingoktober.hu honlapon.


 

Tequila kisokos
5 érdekesség a mexikóiak nemzeti italáról

Só, citrom, shot – esetenként narancs, fahéj, shot. Ezt a folyamatot követik legtöbben, amikor tequilat isznak. Sokan választják különböző koktélok formájában, a szakértők szerint azonban legjobb tisztán fogyasztani. Önmagában vagy keverve, mindesetre tény, hogy a tequila a világ szinte minden pontján egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Annak ellenére is, hogy méltatlanul keveset tudunk róla. A lemaradást pótolva, következzen néhány érdekesség a mexikóiak kedvenc italáról!

1.     Az igazi tequila

Nem is gondolnánk, mennyi szabálya van a minőségi tequila gyártásának. A legfontosabb ezek közül az, hogy csak a Mexikóban gyártott ital nevezhető ténylegesen tequilának. A mexikói Jalisco-ban létezik is egy település, amely nevét a kék agavéról kapta.

2.     A rejtélyes kék agavé

A legtöbb szeszesitallal ellentétben, a tequila minősége nem a hordótól függ, hanem különleges alkotóelemétől, a kék agavétól. Ez a növény nagyjából 8 év alatt fejlődik ki teljesen, súlya meghaladhatja a 45 kilogrammot is. Az igazi tequila ismérve, hogy legalább 51% kék agavét tartalmaz, de létezik 100%-os változata is, ilyen például a hazánkban oly népszerű el Jimador tequila.

3.     Egy nap, ami csak a tequiláról szól

A sok ünnepnap közé igenis befér egy Nemzetközi Tequila nap! Az Egyesült Államokban és Mexikóban már idén is megünnepelték ezt a különleges italt, július 24-én. Elképzelhető, hogy 2014-ben hazánkban is koccintanak majd erre a napra a mexikóiak kedvenc 100% agavéból készült tequilájával.

4.     A legdrágább tequila

Nemcsak a minőségi borok ára szökhet az egekbe. A Guiness Rekordok Könyve szerint, a legdrágábban értékesített tequilát 2006-ban egy magángyűjtő szerezte meg pontosan 225.000 dollárért (azaz több mint 51 millió forintért).

 5.     Margaritát mindenkinek!

Az egyik legnépszerűbb tequila alapú koktél a Margarita, amelyet állítólag egy színésznőről neveztek el, valamikor az 1950-es évek környékén. Úgy tűnik Las Vegasban rajonganak ezért a koktélért, itt készítették el ugyanis a világ legnagyobb Margaritáját, amely 8500 gallon, vagyis 32.000 literes volt.


 

Saját kézműves bor a Sofitelben

A Sofitel Budapest Chain Bridge Szentesi József borász segítségével saját bort készített, de nem is akárhogyan! Saját csapatot alapítva saját kezűleg hétről-hétre vett részt a szőlészet mindennapjaiban, hogy végül egy olyan bor készülhessen, melyet valóban a hotel saját borának hívhatnak. A Sofitel kézműves fehérborát 2013. május 27-én varázslatos party keretein belül mutatták be. .

Ismét valami egyedülállót készített a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda, hiszen a tavalyi Live The Fragrance elnevezésű program után, ahol a szálloda saját szedres illata ispirált ételeket és szederkertet mutatták be, idén egy újabb izgalmas projektbe vágtak bele a hotel dolgozói, mely egy új csapat, a Vineyard Sofitel Team megalakulását jelentette. A magyarra fordítva csak Szőlőskert Csapatnak nevezett formáció igen komoly elhatározásra szánta el magát, hiszen egy igazi kézműves bor elkészítését tűzte ki célul.  A lelkes borkedvelők azonban nem csak a borkészítés végső fázisában vettek részt, hanem a bortermelés egész éves folyamatában dolgoztak a szőlőtőkék mellett. Ez a lelkes kis csapat egész évben együtt dolgozott Szentesi József neves borásszal, akik saját tudását adva és a csapat lelkesedését felhasználva igazán kiváló bort készített. A küldetés célja az volt, hogy valóban saját bort szolgálhassanak fel a szálloda éttermében, a Paris Budapest étteremben, melyről úgy tudjanak mesélni a bort kedvelő vendégeknek, mint saját gyermekükről, akinek a fogantatásánál és születésénél is jelen voltak.

A borász előzetes kiválasztásánál fontos szerepet játszott az, hogy ugyanazokat az értékeket képviselje, mint a szálloda maga. Szentesi József életében is központi szerepet játszik a környezetvédelem, hiszen a természet szabályait mindig szem előtt tartja munkája során. Hitvallása, hogy a jó bor nem a pincében, hanem a szőlőhegyen fogan és születik, így elengedhetetlen, hogy a termelésnek ezen szakaszát „zöld” elvek alapján végezze el. Kézműves borai ettől válnak tökéletesen harmonikussá, melyek ízvilágában koncentrált és erős aromákat találhatunk.  Leghíresebb bora a Szentesi Kadarka, mely a Magyarországon gyakori kék szőlőfajtából, a kadarkából készül. Erre a fajta borra jellemző, hogy kiemelkedően fűszeres zamatú. Szentesi József szőlőtermelő dombjai az Etyek-Buda vidéken találhatók, ezen belül is Nadapon, Sukorón, Pázmándon és a Velencei-tó mellett, pincéit pedig Budapesten látogathatjuk.  A végül elnyert tökéletes aroma titka, hogy Szentesi József régi növényeket olt be, mely beoltott fajtákat úgy választja ki, hogy folyamatosan tanulmányozza a régi könyveket és bújja az archívumokat, míg mellette folyamatosan új palántákat is ültet. 

A fehérbor tiszteletére rendezett party során, a gyümölcsös zamatú Ries-Link mellé a legkitűnőbb kísérőnek a francia sajtok, sonkák, kenyérkülönlegességek és természetesen az elengedhetetlen francia chansonok párosultak. Eme bor kóstolgatása, ízlelése sok kiváltságos vendéget inspirált a borosüveg-design versenyben való indulásra, melynek nyertese másodmagával Párizsban tölthet egy hétvégét, valamint saját alkotását visszontláthatja a következő Sofitel kézműves bor címkéjén. A most elkészült Ries-Linket (54% Riesling, 33% Zengő, 13% zöld veltelini)  ezentúl a Paris Budapest étterembe betérő vendégek is megízlelhetik. 


 

Visszaköltözik a belvárosba a Budapesti Pálinkafesztivál

Visszaköltözik a belvárosba a Budapesti Pálinkafesztivál

2013 a meggy éve lesz a Budapesti Pálinkafesztiválon, amelyen a hamisítatlan magyar gyümölcsből készült pálinkák és a meggyes ételkülönlegességek kapják a kiemelt szerepet. Május 16. és 19. között ismét a belvárosban, az  nyitja meg kapuit a tavaszi, gasztronómiai rendezvény, közel négyszáz párlattal, huszonöt kiállítóval és az Év pálinkájával. Az elmúlt évek nagy kedvencét, Magyarország pálinkafőzőinek közös blendjét először a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhatja meg a közönség.

Folytatódik a Budapesti Pálinkafesztivál népszerű tematikus sorozata és a hagyományt öregbítve, a szilva és a barack utánidén a meggy kapja a kitüntetett szerepet a rendezvényen. A csonthéjas gyümölcs igazi hungarikumnak számít, amelynek jónéhány változatát csak Magyarországon nemesítették, így a fürtöst- és a cigánymeggyet. A fajtákból készült egyedi párlatokat május 16 és 19 között kóstolhatják meg a látogatók az Erzsébet tér parkjában, ahol, mint minden évben, díszdobozba kerül Magyarország pálinkafőzdéinek közös „munkája”, a legnemesebb meggypárlatokból házasított Év pálinkája.

De további újdonságokat is tartogat a rendezvény. A Rézangyal egyedi blendelő kurzussal várja a látogatókat május 16 és 19 között. A lelkes jelentkezők négyféle párlatból készíthetik el egyedi, házasított pálinkájukat, amelynek maguk állíthatják be az illatát, ízét és alkoholfokát. Az újdonsült „mesterek” 2,5 dl-es kiszerelésű, saját címkével és névvel ellátott palackban vihetik haza egyedi párlatukat. Az igazi ínyencek pedig kipróbálhatják mi születik a zöldségpárlatok és a prémium kézműves bonbonok találkozásából. A Lady Levender Csokoládé Manufaktúra tulajdonosa ugyanis különleges bonbonjaiba Brill pálinkákatés zöldségpárlatokat tölt.„Törekszem meghökkentő, újszerű, vagány ízeket kikísérletezni. Ilyen lesz például a medvehagymapárlattal töltött bonbon” – mondta Gulyás Gyöngyvér a Manufaktúra tulajdonosa

bővebben >
 


Csak Magyarországon kapható a Strongbow legújabb ízvariánsa

Egy különleges, fekete-arany buli keretében érkezett meg a kifejezetten Magyarország számára megálmodott, és csak itt elérhető ciderkülönlegesség. A világszerte piacvezető Strongbow hazánk számára igazi különlegességet készített; így az édesebb ízek kedvelői már alma-méz variációban is élvezhetik a természetes összetevőket tartalmazó, 5% alkoholtartalmú frissítő italt. A márka azonban nemcsak az új ízt, hanem egy új gondolatot is elhozott; mindenkit arra kérnek, gondolkodjanak frissen az Honey&Apple-ről; a mézes almáról!

A magyar fogyasztók visszajelzései alapján az angliai cider-mesterek édesebb, nőiesebb íz elkészítésén fáradoztak, amikor meghallottak egy 1940-es évekbeli amerikai jazz-dalt, ami az alma-méz kombináció megalkotására inspirálta őket. Ez az új íz pedig további ihletet jelentett a Strongbow hazai csapatának, így elkészült a 2013-as AppleHoney című szám. Ez a friss jazz-tétel pedig hazánk 3 neves lemezlovasát inspirálta új szám elkészítésére, így Julia Carpenter, Chris Lawyer-Bricklake és Lotfi Begi (Compact Disco) is megalkotta saját remixét, amelyek elérhetők a legnagyobb videómegosztón. A zenei reneszánsz mellett, az új kombináció a divatban is érezteti hatását, hiszen Szegedi Kata díjnyertes divattervező legfrissebb kollekciójában is megjelennek az ital által ihletett darabok.

A Strongbow azonban továbbra is keresi a friss gondolatokat, amelyeket az alma és a méz ihlet, így a Magyar DJ Szövetséggel közösen pályázatot hirdetnek kezdő, félprofi és profi lemezlovasok számára, hogy az AppleHoney számra készítsék el saját mixüket. A dal zenesávjai hamarosan elérhetők lesznek a www.strongbowmusic.hu weboldalon csakúgy, mint a részletes pályázati felhívás. A remix-versenyre 2013. május 24-től lehet majd jelentkezni. A győztes DJ számos értékes nyereménnyel gazdagodik, hiszen felléphet a Balaton Soundon, találkozhat egy nemzetközi neves DJ-vel, aki a dalát is meghallgatja majd, sőt mixe felkerül a 2013-as Remix Válogatásra is, így többezer emberhez juttatva el a DJ nevét. 


 

Adjunk lendületet a télnek
Egykettő Borbisztró és Fröccsliget - Ybl Palota udvara

Annak ellenére, hogy a tél közepén tartunk, szinte kitavaszodik az Egykettő Borbisztró és Fröccsliget háza táján, hiszen februárban színes, ízes és változatos programokkal készülnek a sör és borrajongóknak. Február elsejétől a pult mögé áll Rony Bass, akit rezidens DJ-vé fogadott a hely, február 6-án folytatódik a Women’s Wine World rendezvénysorozat, amely kéthetente jelentkezik továbbra is mindig női borászokkal, és szintén ezen a napon kerül sor az Ybl Galéria első megnyitójára, Balogh István Péter főszereplésével. Az Ybl Galéria új kiállítási helyszínként jelenik meg innentől kezdve Budapest kortárs galériáinak térképén.

A tél utolsó hónapja minden évben valahogy lassabban telik, mint a többi. Ilyenkor már várjuk a tavaszt, a napsütést, rajongunk minden egyes madárfüttyért, amit meghallunk, hiszen hosszú, hideg és zord volt az idei tél is. Most viszont legalább 3 okot mondunk arra, miért is szeretjük annyira a mostani februárt, miért is barátkoztunk meg a gondolattal, hogy a tavaszra még várni kell.

Első ok. Február 6-án 7 órától ismét a nőké és a női energiáké lesz a főszerep az Egykettőben, hiszen folytatódik a Women’s Wine World rendezvénysorozat, mely a női borászokat helyezi a figyelem középpontjába. Ezúttal a Gál Pincészet és a Hilltop borait prezentálja két ízig-vérig női borász, Gálné Dignisz Éva és Szegedi Csilla, akik újfent bebizonyítják, hogy a bor, ha női, akkor egyszerűen más energiái vannak. 3-3 saját nedű kerül bemutatásra, melyek mellé apró kísérő falatokat álmodtak meg a hely szakácsai. Csacsogás, csivitelés várható, egy igazán nőies este, melyre természetesen a bátor és vállalkozó kedvű férfiakat is várják. 2011/2012-es borokat vesznek alapul, lesz itt Sárgamuskotály, Merlot, Chardonnay, Olaszrizling, Cabernet Sauvignon és Szent Márton rosé is, melyeket jól kibeszélhetnek és megkóstolhatnak a résztvevők.

Második ok. Február 6-án este 6 órától egy férfi is főszerepet kap, nevezetesen Balogh István Péter, akinek kiállítása ezen a napon nyílik az Ybl Galériában, mely egyben a hely hivatalos megnyitója is lesz. A festő önálló kiállításain kívül rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi művésztelepeken, csoportos kiállításokon. Alkotásai megtalálhatóak magángyűjteményekben és közintézményekben és ezúttal egy hónapon át az Ybl Galériában is. Művei által magunk köré álmodhatunk egy kicsit groteszk, de nagyon-nagyon szerethető világot, olyan nagyon hétköznapit, nyugodtat, boldogot, amilyen a valóságban nincs is. És talán pont erre van szükségünk a téli hónapokban. Az Ybl Galéria olyan kortárs művészeknek szeretne kiállítási lehetőséget nyújtani a jövőben, akik a képzőművészet jellemzően nem progresszív útját járják, magas szakmai színvonalat képviselnek. Az alkotók a magyar művészeti élet ismert és méltán elismert figurái lesznek. 2013 márciusában Rainer Máté, áprilisban Müller Árpád, májusban Sebestyén János, júniusban pedig Magyar Gábor kap lehetőséget arra, hogy a budapesti közönség egy hónapon át gyönyörködhessen műveikben.

Harmadik ok. Akik pedig ennél lazább és kötetlenebb programra vágynak a hónap többi részében, szintén megtalálhatják a kedvükre valót, hiszen az új rezidens DJ, Rony Bass főszerepet kap minden csütörtökön, pénteken, szombaton este 7 órától. Ezeken az estéken a Sörsöntés is kivirágzik, hiszen a helyszín egyetlen női szakácsa, Jordán Piroska prezentál majd finomabbnál finomabb falatokat a bulizni vágyóknak. Lesz itt húsos és vegetáriánus söntés ételválaszték is, aki véres hurkáról álmodik a korsó mellé az is elégedett lesz, aki pedig kecskesajttal kísérné le a legújabb csapolt csodákat, annak sem kell csalódnia.

Köszöntünk február!


 

Borhoz komponált desszertek
Cegléd és Tokaj öszefog

A híres ceglédi Békebeli Cukrászda gondolt egy nagyot, és a Tokaj kereskedőház Grand Selection sorozatához alkotott desszerteket. A desszertek önmagukban is különlegesek, mert az édes és sós alapízek szinte mindegyikükben felfedezhetőek. A Tokaji Sárgamuskotályhoz (száraz) például hawaii fekete sós, karamellás nyalókát ötlöttek ki, a Tokaji Furmint Barrique-hoz (száraz) sós mandulás, étcsokoládéval bevont habcukrot  kínáltak. A Tokaji Késői Aranyhoz (édes) gesztenyehabgyűrűt gondoltak el vaníliával és birssel, a Tokaji Szamorodnihoz (száraz) pedig libamájas macaroont narancszselével. 

A ceglédi cukrászda egyébként nemcsak a nevében békebeli, hanem valóban monarchiabeli süteményeketkészít Sok cukrászda őrzi a régi hagyományokat, főleg a családi recepteket, ők azonban szem előtt tartják a legmagasabb minőséget, a táplálkozástudomány legújabb eredményeit. Büszkék arra, hogy a legfrissebb alapanyagokat vásárolják meg a helyi termelőktől, nem használnak sem térfogatnövelőket, sem tartósítószereket, viszont kapcsolatban állnak külföldi cukrászatokkal, akiktől tanulni lehet. Gyakran édesítenek nyírfacukorral, saját maguk teszik el a lekvárokat és a dzsemeket, különös tekintettel vannak a cukorbetegekre és az allergiásokra. Termékeiket egész nap készítik, tehát mindig frisset árulnak. A karácsony közeledtével a mákos- és diós bejglin kívül kapható náluk mákpürés, gyümölcsös, diós-szilvás, marcipános-narancsos töltelékű bejglik is. Hosszan eltartható bajor kalács (Stollen), olasz angyalkalács és aprósütemények bővítik a karácsonyi választékot. Nosztalgiatortákból sincs hiány, számtalan változatban árulnak pohárkrémeket, dísztortákat, egyedi bonbonokat, nyáron pedig fagylaltkülönlegességeket.


 

Tíz év borai a Polgár Pincészettől

A Polgár Pincészet neve hosszú ideje jelent egyet a minőségi borok termelésével.  A pincészet ínyenc vacsorával egybekötött borkóstolón mutatta be az elmúlt tíz év legjobb borait. A Polgár család hitvallásának legfontosabb eleme a tradíciók tisztelete a szőlőfajták kiválasztásától a borkészítésig.

A Polgár Pincészetről

A Polgár Pincészet egy különleges családi vállalkozás, amely az elmúlt tíz évben a folyamatos innováció mellett, több nagy beruházásba is belevágott. „1993 óta működünk ezen a telephelyen, amelyet azóta folyamatosan fejlesztünk. Emellett megnyitottuk harminc szobás panziónkat, valamint alkalmassá tettünk vendégek fogadására egy 300-400 éves pincét. A rendezvény pincénk, nagyobb csoportok, 350-400 fő befogadására alkalmas. A panzióba a bor mellett a felszolgált ételeket saját tanyánkon igyekszünk megtermelni. Az idei évben a szortimentünkbe egy új szegmenset is szeretnénk behozni. Jelenleg genetikailag rezisztens új fajtaötletekkel kísérletezünk, ennek eredményét jövőre lehet majd megkóstolni” – mondta el Polgár Zoltán.

A vacsorán Herczeg Ágnes borszakértő kalauzolt a Polgár borok között. "Mindig különleges esemény egy pincészet tíz évének áttekintése, és ez a kóstoló is nagyon sok kellemes meglepetést tartogatott számunkra. Polgár Zoltán fantasztikus és magával ragadó személyiség, és ez a nemes tartás, a kedvesség és az elegancia a Polgár borokban is érezhető. A pincét a folyamatos megújulás jellemzi a természet és a hagyományos értékek megőrzése mellett. Talán ezért is képviseli számomra hitelesen a Polgár pincészet a XXI. századi jó értelemben vett klasszikus borászatot. Ami a zenében a Csík Zenekar vagy a Balkan Fanatik, azok számomra a borban a Polgár Pincészet borai. Az esten több kedvencem is volt, de most csak négy bort emelnék ki. A friss 2012-es Portugieser igazi gyümölcsbombaként robbant, épp úgy, ahogy az egy primőr vöröstől elvárható. A 2004-es Pinot Noir még mindig a fejlődési szakaszában van, bár hamarosan eléri a csúcsát, viszont nagyon nagy tartalékokkal rendelkezik, nem kell sietni a palackok bontogatásával. A cuvée-k közül nehéz a választás, hiszen mindegyiknek más-más a szépsége. Az új házasítás, a Credo nagyon fiatal, tele erővel, energiával. Szerintem sokat fogunk még hallani róla. A 2003-as Elixír méltóságteljesen, és elegánsan zárta a sort, fáradtságnak egy csepp jelét sem mutatva. Szerencsés, akinek még van belőle. Egy biztos, ezután a kóstoló után többen kedvet kaptunk, hogy meglátogassuk a pincét és a tanyát, mert Polgáréknál a jó borok mellett még egy gyönyörű tanya is van" – mondta el Herczeg Ágnes.


 

Egy csepp Kalifornia a Lajvér völgyben
Avantgárd borkóstoló

Egyedi hangulatú, különleges sajtótájékoztatón mutatkozott be a Lajvér Avantgarde Pincészet. A rendezvény stílusa hűen tükrözte azt a szemléletet, amit a szekszárdi pincészet képviseli kíván a jövőben, egy ízig-vérig mai, modern, formabontó, mégis érthető, szerethető "fogyasztható", bor (és borászat) került terítékre. Egy teljesen új pincészet, a Lajvér Avantgarde az egyik pillanatról a másikba robbant be a köztudatba.  

„A cél egy kaliforniai stílusú borászat megteremtése volt, annak minden vonatkozásában”– mondta el Béni Gábor ügyvezető. „Ez a minőségi szemléletben, technológiai színvonalban és a borok stílusában egyaránt megjelenik. A gyümölcsös, illatban, ízben, zamatban gazdag, telt borokhoz a Szekszárdi borvidék hagyományai és adottságai tökéletes alapot adnak. Így már nem kell Napa Völgybe utaznia a kaliforniai borok rajongóinak sem, hisz a hazai üzletek polcain is megtalálja a mind csomagolásában, mind stílusában nemzetközi formátumú borokat, szekszárdi kiadásban is.”

Különleges technológia

 „A Lajvér Avantgarde borászat különlegességét egy izgalmas kettősség adja. A kímélő, alapvetően kis, kézműves borászatokra jellemző, kézimunkán alapuló feldolgozást sikerült „nagyüzemi" méretűre emelni, így biztosítva mindkét kategória előnyeit a fogyasztóknak: kímélő technológia, igényes kézi munka, nagyobb odafigyelés a kézművesség jegyében, valamint megbízható, állandó minőség és elfogadható árak a nagyobb üzemméretnek köszönhetően” - tette hozzá Nagy Attila termelési igazgató. A Lajvér Avantgarde így nem csupán modern csomagolásával, új ízvilágával, de teljes gondolkodásmódjában is egy új, mondhatni avantgárd színfoltot jelent majd a boros palettán

Egy rendhagyó kóstoló

Az estén a pincészet fehér, rozé, siller és négy féle vörösborát mutatta be, amelyek között Herczeg Ágnes borszakértő kalauzolta az odalátogatókat. „A jó borokhoz sokszor köthető egy hangulat amely elrepít bennünket valahová. A Lajvér borok is ilyenek. A kóstoló során a borok segítségével utaztunk térben és időben, képekkel és zenékkel, amelyeket a borok ihlettek.” – magyarázta a somelier. „Az este első bora a 2012-es Cuvée Blanc volt (Pinotblanc, Sauvignonblanc, Cserszegi fűszeres házasítás), ami Párizs pezsgését, könnyed eleganciáját, játékosságát és finom vonalát idézi számomra. Egy igazi nagyvilági, illatos, vidám gyümölcsbomba.A következő egy igazi friss, tiszta, Primőr rozé volt. Ez a bor Sanghajt idézte a felhőkarcolókkal és a folyópart korzójával. A siller, amit megkóstoltunk egy kadarka alapú hordóminta volt, ami fűszeres, egzotikus világot idézett. Egy ázsiai fűszerpiacra "repülhettünk" a segítségével. Bár még fejlődésben van, be kell vallanom, nekem ez volt az egyik kedvencem, nagyon ígéretes és izgalmas. Ez után a vörösborokhoz jutottunk, melyek közül elsőként egy gyümölcsös házasítást kóstoltunk (hordóminta), amelynek még nincs neve. Erre a pincészet pályázatot ír ki, érdemes lesz figyelni a weboldalát (www.lajverbor.hu). Gazdag piros és feketebogyós illat és íz jellemzi a bort. Egyensúlyos, tiszta és egyáltalán nem nehézkes, igazi mindennapok bora.A következő tétel a Kékfrankos volt, amely a legfontosabb szőlőfajta a pincészet számára, ez a boron is érezhető. Nagyon izgalmas, fűszeres és gyümölcsös világú Kékfrankos, harmonikus savakkal és tanninnal. A kóstolás után az első, ami eszembe jutott, hogy milyen szívesen innám meghitt baráti beszélgetésekhez, akár egy romantikus vacsorához.A későbbiekben egy keményebb borhoz értünk, egy igazi bordeaux-i házasításhoz. Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot házasítás, feszes struktúrával, harmonikus tannin-sav arányokkal. Számomra egy igazi "Rolling Rock" bor a LajvérCuvéeUtolsóként egy 2011-es nagy testű Merlot-t kóstoltunk meg. Tiszta, gyümölcsös vonal, vastagabb test, intenzívebb alkohol, igazi újvilági stílus jellemzi a bort. New York felhőkarcolói között éreztem magam, miközben ezt a bort kortyoltam.


 

Magyarországra is megérkezett a Beaujolais Nouveau

A franciaországi hagyományoknak megfelelően, november hónap harmadik csütörtökén érkezett meg Budapestre az idei év első újbora, a világhírű francia Beaujolais Nouveau, az Air France lyoni járatával. Ezen a napon Beaujolais Nouveau-val megrakott repülőgépek indulnak a világ minden égtája felé. Japánba viszik belőle a legtöbbet, ott ugyanis még a franciáknál is többet isznak meg ebből a könnyű vörösborból. Magyarországra az Air France és a Francia Idegenforgalmi Hivatal (Atout France) hozta el Budapestre a Beaujolais Nouveau-t, melyet mi, magyarok  november 15-től kóstolhatunk meg 14 fővárosi étteremben ill. borbárban.

Minden évben november hónap 3. csütörtökén ünnepli ugyanis Franciaország az újbort,  a Beaujolais Nouveau-t. Az eseményt mindig számos program kíséri országszerte és természetesen minden étterem ezt kínálja vendégeinek.

Mi is az a beaujolais nouveau?

Néhány fogyasztó előítéletével ellenben a beaujolais nouveaux újbor nem „ipari”
vagy „technológiai” bor, hanem sokkal inkább kézműves bor. Ahhoz, hogy aromás és gyümölcsös bort készítsen a termelő, egy rövid, maximum 4-5 napos erjesztési folyamat szükséges. Ehhez az erjesztéshez egy komplex tudás szükséges: ha az erjesztőtartályból három órával korábban szívják le a bort a kelleténél, akkor túl könnyű és színtelen lesz; ha épp ellenkezőleg, az erjesztés három órával torább tart, az újbor túl sok csersavat tartalmaz.Egyetlen szőlőfajt ából készül, a gamay kékszőlőből, méghozzá egész szőlőfürtökből, ez helyi sajátosság. Az erjesztés ideje:gyors, 4-5 napig tart és a gyümölcs ízéből a legtöbbet kell kihoznia anélkül, hogy a csersav fanyar íze nagyon érezhető lenne.

A szüretet minden évben türelmetlenül várják, és nemcsak Franciaországban. A szüretet követő periódust örömujjongás és ünnep kíséri, mely egy kemény munka végét jelenti.A szüret végét és az első kóstolót kísérő ünnepek közül a november 11-ei Szent Márton ünnep a legjelentősebb. Ez a nap a borászok számára a bérek kifizetését, a munkások és a tanulók szerződésének lejáratát, a szüretelők számlájának rendezését is jelenti. Szintén ezen a napon kínálják a bortermelők kóstolásra portékájukat és az újbort: ezt a kóstolót franciául „la martinée”-nak nevezik és az újbor felbontását „le martinage”-nak. Ezt az eseményt egy nagy vacsora kíséri, ahol a Szent Márton napi libát is feltálalják. Az újbort méltőképpen ünneplik meg a franciák: helyszínen, Beaujolais vidékén közel 100 különböző rendezvényt tartanak a maratontól a francia dalversenyen át a kóstolóversenyig. Az események csúcspontja a Sarmentelles de Beaujeu, a borvidék központjában, ahol fákylás menet, műsoros vacsora, és a táncos mulatság után még tűzijátékban is gyönyörködhetnek a résztvevők. 


 

?Honduras San Marcos? - Limitált Davidoff Café

A Tchibo minden évben egy limitált kiadású, egzotikus helyről származó kuriózummal lepi meg az igazi kávérajongókat a Davidoff Café Suprême Réserve sorozat keretein belül. A kávésommelier által gondosan összeállított sorozat legújabb tagja, a prémium kategóriás Davidoff Café Suprême Réserve „Honduras San Marcos” kávé, amely e különleges közép-amerikai kávétermő-területről kapta a nevét. A termőterület adottságai tökéletesen megfelelnek a magas minőségű, arabica kávé termesztéséhez, így a megszokott, kiváló minőség és a különleges kávészemek aromája még a legnagyobb kávészakértőt is leveszi a lábáról.

A sokéves tapasztalattal rendelkező Davidoff Café kávésommelier minden évben egy adott, kivételesen különleges adottságokkal rendelkező kávétermő régió arabica kávéi közül választja ki azt, amely kiérdemli a Suprême Réserve címet. Az idei, limitált kiadású, különleges ízvilágú „Honduras San Marcos” a világhírű termőterületről, Honduras San Marcos régiójából származik, ahol az 1200 és 1700 m tengerszint feletti magasságnak és az éghajlati viszonyoknak, az esős és napfényes napok rendszeres váltakozásának köszönhetően tökéletes minőségű kávébab terem. E különleges termőterület adottságainak köszönheti a „Honduras San Marcos” kávé különleges karakterét, a juharfa és gyümölcsös ízek harmóniáját. A luxus érzetét keltő őrölt és instant változatban kapható, prémium csomagolású kávékülönlegesség ideális karácsonyi ajándék azoknak a kávérajongóknak, akik a kávézás terén nem ismernek kompromisszumokat. A Davidoff Café Suprême Réserve Honduras San Marcos kávé 100g-os instant, és 250g-os őrölt pörkölt változatban, 2012. novembertől az Auchan és a Spar üzletekben lesz kapható, 1 499 forintért, a készlet erejéig.


 

Saját, házi készítésű kézműves bor a Sofitelben

A Sofitel Budapest Chain Bridge idén Szentesi József borász segítségével saját bort készít, de nem is akárhogyan! Saját csapatot alapítva, hétről-hétre vesz részt a szőlészet mindennapjaiban, hogy végül egy olyan bor készülhessen, melyet valóban a hotel saját borának hívhatnak. A szüreten túl vannak, mustot kóstoltak, most kezdődhet a munka következő  fázisa.

A Vineyard Sofitel Team, azaz a Szőlőskert Csapatnak nevezett formáció igen komoly elhatározásra szánta el magát, hiszen egy igazi saját bor elkészítését tűzték ki célul.  A lelkes borkedvelők azonban nem csak a borkészítés végső fázisában vettek részt, hanem a bortermelés egész éves folyamatában értő és figyelő szemekkel dolgoztak a szőlőtőkék mellett, hogy egy olyan bor készülhessen el végül, mely valóban a Sofitel szálloda saját bora lehet. Ez a lelkes kis csapat egész évben együtt dolgozott Szentesi József neves borásszal, akik saját tudását adva és a csapat lelkesedését felhasználva igazán kiváló bort készített.

A borász előzetes kiválasztásánál fontos szerepet játszott az, hogy ugyanazokat az értékeket képviselje, mint a szálloda maga. Szentesi József életében is központi szerepet játszik a környezetvédelem, hiszen a természet szabályait mindig szem előtt tartja munkája során. Hitvallása, hogy a jó bor nem a pincében, hanem a szőlőhegyen fogan és születik, így elengedhetetlen, hogy a termelésnek ezen szakaszát „zöld” elvek alapján végezze el. Kézműves borai ettől válnak tökéletesen harmonikussá, melyek ízvilágában koncentrált és erős aromákat találhatunk.  A Vineyard Sofitel Team az utóbbi időben együtt élt, együtt lélegzett a borásszal és minden, a szőlőtermelésben fontos mozzanatnál és határkőnél jelen voltak azon túl, hogy hétről hétre végezték az elengedhetetlen munkálatokat a termelési területen. Válogattak, gazoltak, gyomláltak, illetve úgynevezett zöld szüretet tartottak, melynek célja, hogy elég napfényhez juttassa a csodásan növekedő fürtöket. A küldetés célja az volt, hogy valóban saját bort szolgálhassanak fel a szálloda éttermében, a Paris Budapest Restaurantban. Készülőben tehát a Sofitel saját kézműves bora, amit előbb-utóbb a Sofitelbe betérő vendégek is megízlelhetnek majd, és a csodálatos kilátás mellett egy olyan vidékre is elkalauzolhatjuk a borrajongókat, mely tökéletes megnyugvást hordoz magában. Ha csak egy pohár bornyi idő erejéig is. 


 

Megnyílt a White Lounge pezsgő- és borbár

Június 28-án este nyitotta meg kapuit a Le Meridien szálloda épületében található White Lounge. A fogadással egybekötött hivatalos megnyitóra a magyarországi diplomáciai körök vezetői, a szálloda partnerei illetve a sajtó munkatársai érkeztek. A hófehér kanapékkal, fotelekkel berendezett helyiség a Deák Ferenc utca és a Le Meridien lobby szintje felől is megközelíthető. Szolid eleganciájával, élő zongorajátékkal és valóban exkluzív itallappal csábítja az arra sétálókat. A kínálatban francia pezsgők, prosecco fajták, habzóborok, 100%-os gyümölcspüréből készült szörbetek, klasszikus és egyedi koktélok, long drinkek, limonádék, kávékülönlegességek is megtalálhatók..

A bár minden nap 17 – 24 óráig tart nyitva, a zongora mellett péntekenként DJ zene várja a látogatókat. A megnyitó napján Pecek-Lakatos László bárzongorista szolgáltatta a zenét a stílszerűen fehér színű zongoránál.

The White Lounge pezsgő- és borbár: 1051 Budapest, Deák Ferenc tér


 

SEXxX DRINK

Lankad a kedved? Igyál egy SEXxX -et!

A SEXxX Drink egy frissítő ital, ami nem csak üdít, hanem az energiát is növeli. Az ital energetizáló hatását a benne lévő vitaminmix komplexumnak köszönheti.

A SEXxX Drink, annak ellenére, hogy a koffein és a taurin mennyisége hozzávetőlegesen megegyezik a már piac által ismert energiaitalokéval, nem áll be ezek sorába.

A SEXxX Drink édeskés, akácmézes, karamell ízzel kényezteti a fogyasztót. 

A SEXxX Drink-ben a vitaminokon kívül néhány afrodiziáló gyógynövény természetes kivonata is megtalálható. Ezek a gyógykivonatok, a méz, a ginzeng, a schisandra, a damiana és a guarana már az antik kultúrákban is az ismert afrodiziákumok sorába tartoztak.

A SEXxX Drinkkel semmi sem hiányzik a partikról.


 

Hűsítsük magunkat a nyári forróságban tejjel

Ezt vártuk egész évben, mégis mindenki óriási sóhajokkal nyugtázza: nagyon meleg van. Ebben a rekkenő hőségben különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel. Ilyenkor mindannyiunkban felmerül a kérdés: mivel is hűtsem le magam, mivel tudnék gyorsan felfrissülni? A víz, az ásványvíz fogyasztás alap, a legjobb választás, de néha már igazán unalmasnak tűnik. A cukros, buborékos üdítőket és az ugyancsak cukros, rostos leveket nem mindenki szereti, és a tikkasztó hőségben nem is oltják a szomjat. Van azonban egy csodafegyver, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ami nem más, mint a tej.  A tej „élet, erő, egészség”, tanultuk meg gyerekkorunkban és ez így is van. A tej tele van magas minőségű fehérjével, vitaminnal és kalciummal. Elektrolit tartalmával pótolja az izzadással elveszített sómennyiséget. Olyan fehérjéket tartalmaz, amelyek más italokban egyáltalán nem találhatóak meg. Persze a tej nem csak emiatt az egyik legkedveltebb italunk, hiszen nemcsak egészséges, de üdítően finom is. Íze már önmagában is fenséges, de ennél még sokkal jobb tulajdonsága, hogy a tej gyümölcsös, mézes, mogyorós turmixok alapanyaga.

Ha szeretnénk tehát a nyári hőségben gyorsan felfrissülni és még egészségünkért is tenni valamit, akkor a legjobb választás a Tolle Vitál tej, amely amellett, hogy tartalmazza a szervezet számára nélkülözhetetlen A, D, E, valamint B3, B6, B9 (Folsav) és C vitaminokat, még extra kalciummal, magnéziummal is hozzájárul egészségünk és mindennapi vitalitásunk megőrzéséhez. Mindössze napi egy bögre tej elfogyasztásával a napi vitaminszükségletünk csaknem felét fedezni tudjuk.  

Bogyós gyümölcsös turmix

50 dkg vegyes, piros bogyós gyümölcsöt (eper, málna, ribizli, meggy, cseresznye) turmixoljunk össze, majd szitán passzírozzuk át. Az így nyert gyümölcspépet turmixoljuk össze 1 dl narancslével és 6 dl tejjel.

 


 

A 3 milliárd csésze kávé országa
20 éves a Tchibo

Erősen, röviden, cukorral és tejjel, pörkölve, kotyogóval főzve, reggel, otthon fogyasztva. Így isszuk, nagy többségében mi, magyarok a kávét. És nem is keveset! Éves szinten, nagyságrendileg 22 000 
tonnát, ami mindegy 3 milliárd csészényi feketének felel meg. Ezzel pedig a kávé, a sör és a szénsavas üdítő után, a harmadik helyet foglalja el a legtöbbet fogyasztott folyadékok között, megelőzve az ásványvizet és a gyümölcsleveket . 
Hazánkat hívhatnánk akár a „pörkölt kávé országának” is, hiszen a kávé nagy részét, 64,4 százalékát pörkölt formában fogyasztjuk, ezen belül pedig az őrölt kávé örvend kiemelt népszerűségnek. A jó öreg kotyogó még 
mindig a magyar háztartások alap kávéfőzője, de egyre többen részesítjük előnyben az elektromos kávéfőzőket, és a teljesen automata, beépített darálóval rendelkező gépeket. A kényelem, az egyszerűség és a gyorsaság egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben, hiszen a rohanó hétköznapokon, alig marad időnk leülni egy csésze kávé mellé. A feszített tempóban azonban nem szeretnénk lemondani a magas minőségről, és a finom, harmonikus ízvilágú kávéról sem. Ezért választjuk egyre többen a kapszulás 
kávégépeket, és a hozzájuk kapható kávékapszulákat. A Tchibo kapszulás kávégépeit, a Cafissimo-t és a Cafissimo DUO-t, valamint a kiváló minőségű kávét rejtő, 8 féle ízben kapható kávékapszulákat márciustól bárki, otthonról is elérheti. 2012. március 14-én ugyanis elindult hazánkban a Tchibo webáruháza, s ezzel a 
vállalat Magyarországon is belépett az elektronikus kereskedelem piacterére. Az online értékesítési csatorna megnyitásával, a kávé mellett a Tchibo non-food termékei is országosan elérhetővé válnak. Így mostantól, a 7 Tchibo-üzlet mellett, már otthon is válogathatunk a hetente megújuló, változatos termékkínálatból, és a fotelből intézhetjük a rendeléseinket. 


 

Kiváló magyar szereplés a nemzetközi párlatversenyen
Destillata 2012: 142 érem hazánknak

Az ausztriai Destillata párlatversenyen idén 10 ország 186 főzdéje 1662 mintával nevezett, ebből 26 főzde volt magyar. A Tirolban megrendezett versenyről a magyarok 142 éremmel tértek haza, amivel az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet foglalták el. Az első a rendező ország, Ausztria lett 650 éremmel, a második Németország, 295 éremmel.

A nemzetgyőztes 20 éremmel (4 arany, 8 ezüst, 8 bronz) az Agárdi Pálinkafőzde lett, amely egyedüli magyarként bekerült a legjobb főzdék csapatába is. A 18 aranyérmesünk közül négy kiérdemelte az Év Párlata elismerést is. Az Agárdi Pálinkafőzde barna sörből készült sörpárlata, a Hegyközi Manufaktúra kft. birspálinkája, a Kisrét Manufaktúra kft. Lepotica szilvapálinkája és a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúra fűszeres körtepálinkája.


 

Tíz évesen, a csúcson
Az Érlelt Szomolyai Cseresznyétől a Cigánymeggyig, a Kadarka Törkölytől a Vadszederig

Tíz éves a legrangosabb hazai és nemzetközi díjakkal elismert Agárdi Pálinkafőzde. Az évente több mint 100 000 sorszámozott palackot előállító manufaktúra a kezdetektől jelentős szerepet vállalt a pálinka minőségének és fogyasztási kultúrájának megteremtésében. A közel negyven termékből álló kínálat legnépszerűbb tagjai az indulástól kezdve a kajszi, a cigánymeggy – amelynek neve mára összefonódott a céggel – és a körte. Vértes Tibor és a cég többi vezetője sajtótájékoztatón számolt be az első tíz évről. Az eseményen „premier előtt” mutatkoztak be a 2010-es évjáratú Agárdi Érlelt Kadarka törköly, az Érlelt Szomolyai Cseresznye, valamint a Miraculum Cseresznye pálinkák. A kollekció idén, a 10 éves évfordulón további 10 újdonsággal bővül – mind ízében, mind típusában. Ilyenek az Agárdi Érlelt Kadarka törköly, az Érlelt Szomolyai Cseresznye, valamint a Miraculum Cseresznye pálinka, amelyek tavasztól lesznek kaphatók a boltokban.Érdekesség a csereakció: a hónap végéig várják a 2002-2010 között palackozott agárdi gyümölcspálinkák felajánlását, amiért cserébe annyi palack 2011-es évjáratút adnak, ahány éves a felajánlott pálinka. A jubileum alkalmából elindították a „Cseppfogó” programot is: a törzsvásárlók az Agárdon és a társaság honlapján üzemelő webshopon keresztül vásárolt termékek után virtuális „pálinka cseppeket” kapnak, amelyek a következő vásárlások során fizetőeszközként lesznek felhasználhatók.

Elek Lenke


 

oldalak:  1  2  3  4  5  6   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat