.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3  4  5   ...  8  9  10  11  12   

 
Ingyenes koncert a budapesti Dürer Kertben

Videóklipet forgatott harmadik nagylemeze legkedveltebb dalához a Special Providence, a progresszív szcéna egyik zászlóshajója. A Lazy Boy című szerzeményt élőben is meghallgathatja a közönség július 11-én, szerdán 20 órától a budapesti Dürer Kertben, ahol a külföldön is rendkívül sikeres magyar zenekar ingyenes koncertet ad.

Az instrumentális zenét játszó Special Providence harmadik nagylemeze, a Soul Alert a korábbiaknál is tudatosabb és összetettebb, ugyanakkor dallamosabb lett. Talán ennek is köszönhető, hogy az MR2 Petőfi Rádió egy dalt napi rotációban játszik, a MAHASZ Top 40-as lemezeladási listáján pedig júniusban egyszerre szerepelt a Special Providence mindhárom albuma. A magyar zenekar lemezeit 15 országban forgalmazzák, így az sem véletlen, hogy a Soul Alert album két hónapig vezette az amerikai progresszív rock portál, a Gagliarchives heti toplistáját. A fiúk tavasszal itthon és Nyugat-Európa több országában turnéztak, ősszel pedig szintén az öreg kontinensen illetve Japánban várják őket koncertkörútra. A Special Providence-szel a közelmúltban 3D-s koncertfelvétel is készült a törökbálinti Supersize Stúdióban, amit az olimpiai sportközvetítések között láthatnak majd a nézők a közmédia m3D nevű új, háromdimenziós műsorokat sugárzó tévécsatornáján. 

A Lazy Boy című dal videóklipje: http://www.youtube.com/watch?v=3s8ZseWBt-8&feature=plcp



 

Tankcsapdával és Vad Fruttikkal debütál a tatai fesztivál
I. Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál - július 27-29.

Magyarország egyik legszebb települése, az angolkertek, árnyas parkok, barokk épületek és a vizek városa, Tata idén először ad otthont a Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválnak július 27. és 29. között. A lélegzetelállítóan szép Öreg-tó környéke a zene, a képzőművészet, a borkultúra és a családi kikapcsolódás jegyében várja a vendégeket. A háromnapos rendezvényen mindenki megtalálja a kedvére való programot. Az Esterházy-kastélyban fiatal képzőművészek mutatkoznak be, a kastély udvarán az antikvitás, a múlt művészete jelenik meg. A gyerekeknek Halász Judit és az Alma zenekar énekel, míg a fiatalok és a felnőttek többek között a Tankcsapda, az Edda, Péterfy Bori, az Auróra, a Kiscsillag, a Punnany Massif vagy éppen a Vad Fruttik koncertjén bulizhatnak.

A négy kisszínpadon fellépő utcazenészek koncertjei mind ingyenesen tekinthetők meg. A nagyszínpados koncertek belépősek: elővételben a 3 napos bérlet 4.900 (Tata kártyával 4.500), a napijegy 1.500 (Tata kártyával 1.100) forintba kerül. Helyszínen a 3 napos bérlet 5.700 (Tata kártyával 4.900), a napijegy 1.900 (Tata kártyával 1.500) forint. Halász Judit és az Alma együttes délelőtti koncertjére olcsóbb lesz a jegy, 120 cm alatt a belépés ingyenes.

Bővebb információ és jegyrendelés: www.tataiutcazene.hu


 

Múzeumok éjszakája - Egy kiállítás képei
2012. június 16.

Ha képben vagy és képbe is akarsz kerülni, feltétlenül gyere el június 16-án, szombaton este 6 órára a Szépművészeti Múzeumhoz, és hallgasd meg a Budapesti Fesztiválzenekar történetének legrövidebb – ingyenes – koncertjét!  Az idei Múzeumok Éjszakájának nyitóeseményén Fischer Iván és együttese a helyszínhez és a múzeumi éjszaka egészéhez illő módon, stílszerűen Muszorgszkij népszerű műve, az Egy kiállítás képei utolsó két tételét játssza majd – egy mindössze negyedórás koncert keretében. Légy együtt a Szépművészeti lépcsőjén a BFZ-vel, légy részese az egyszeri és megismételhetetlen művészi és közösségi élménynek! Hiszen a koncerten nemcsak meghallgathatod a Baba Jaga kunyhója és A kijevi nagykapu című tételeket, de eközben magad is egy nagy csoportkép szereplőjévé válhatsz, ugyanis egy speciális fényképezőgéppel nagyfelbontású fotó készül majd a közönségről. Ha rajta leszel a közös fotón, amely a Szépművészeti lépcsősorának legtetejéről készül, nem csupán tárgyi emléked lesz a villámkoncertről, de akár még nyerhetsz is az arcoddal. A fotó ugyanis felkerül majd a BFZ Facebook-oldalára, s akik a képen felismerik önmagukat, kis szerencsével BFZ-koncertjegyeket és más értékes ajándékokat is nyerhetnek.


 

A zene ünnepe
Ingyenes koncertek Budapesten és vidéken

A zene világnapját 1982-ben ünnepelték meg először Franciaországban, Jacques Lang egykori francia külügyminiszter javaslatára. Hamarosan az egész kontinensen népszerűvé vált, az immáron világméretű mozgalomhoz hazánk 1997-ben csatlakozott. A Zene Ünnepe egy olyan ingyenes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, népdalénekesek, dj-k, jazz- és rockzenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon.  Az ünnep célja, hogy egyszerre, egy időben minden a zenéről szóljon. Idén a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda és a Francia Intézet saját zenei színpaddal kedveskedik a látogatóknak, ahol a következő zenei csemegéket hallgathatja meg az igényes zenére szomjazó közönség: 

16.30 JAZZRAEL

 17:40 MESZECSINKA

 19.10 BOTOM BOTOM /F/

 20.45 RIDDIM COLONY

Képünkön a Riddim Colony.


 

Nemes borok akusztikus zenével
Time forWine május 31. - június 3. Budapest, Erzsébet tér

A május 31 és június 3 közötti Time for Wine Borfesztiválon az akusztikus élőzene megnemesíti a kóstolás élményét. A 23 kiállító mellett 10 zenekar lép föl a fesztiválon. A rendezvényről részletesebben lásd cikkünket: http://www.dolcsevita.hu/cikkek.php?id=174

Csütörtökön a Magyarország legjobb barkácspop-zenekaraként számon tartott Tüke Zoo nyitja a zenei programot.  A Pécsről származó két muzsikus a mediterrán kultúrkohó atmoszféráját idézi meg, csapongva a könnyűzenei világok között, csontig tisztítva a funk-ot, a reggae-t, a bossa-t, a világzenét vagy a mulatóst, ahogy éppen a szöveg mondanivalója megkívánja. Péntek este a Naked Truckers Trio lép színpadra, akik a 40-es évek börtönviselt fekete számkivetettjeitől az ötvenes évek fehér rockabilly-jén át a 70es évek punk zenéjéig minden irányzatot megmutatnak – rázva, nem keverve! A szombat esti Fran Palermo június 29-én tartja lemezbemutató koncertjét az Akváriumban, akik a borfesztiválon melegítik be a közönséget.Keretet adva a fesztiválnak a szintén Pécsről érkező Tarnai Akusztik Project zárja a Time for Wine fesztivált.



 

Anti Fitness Club klippremier a VIVA Interaktívban

A legjobb együttes Comet-gömbjére is jelölt Anti Fitness Club legújabb számához készült klip május 14-én debütál a megújult Interaktívban. A kisfilm a Mennyország című slágerhez készült, amely az együttes legújabb, Metamorphosis című albumán szerepel.

Május 14-én a VIVA Televízión mutatják be először a közönségnek az Anti Fitness Club legújabb klipjét, amely a Metamorphosis című albumon szereplő Mennyországhoz készült. A legjobb együttes Comet-gömbjére jelölt csapat, a nem szűnő vágyódásról szóló slágeréhez forgatott filmben ezúttal egyedül Molnár Tamás „ToMi” szerepel. „Több szempontból más ez a video, mint elődjei. Bár zenekar vagyunk, ebben a kisfimben egyedül szerepelek a csapatból, mivel a történet ezt kívánta. A dal tulajdonképp a nem szűnő vágyódást önti sorokba. A klip metaforákkal élve mutatja be egy elhagyott szerelmes vívódását - meséli ToMi. - A Mennyország saját élményből táplálkozik, mégis kihívást jelentett a szerep. Néhol már-már színészként kellett helyt állnom, ráadásul a 2 napos forgatás alatt végig tetőtől talpig vizesen álltam kamera elé, ami azért meglehetősen próbára tett.” A klipet - ahogy a csapat utóbbi két videóját is - a zenekar dobosa, Fekete Balázs "Feka" vágta. A rajongók először május 14-én láthatják a klipet a megújult Interaktívban, élőben először a lemezbemutató koncerten lesz hallható május 19-én a Pecsa Music Hall-ban, és a csapat fellép június 14-én az idei VIVA Comet gálán is.



 

Hegyalja: all inclusive fesztiválozás last minute árakon

A Borsodi Hegyalja Fesztivál Tisza-parti élménycsomagjába újabb fellépők kerültek  a világörökségi túrák, az evezés, az extrémsport show-k, a Tisza-parti strandolás, a hűsítő Furmint-fröccsök mellé. A tavalyi őrült Scooter tombolás után a generációk számára himnuszként élő Forever young-gal érkezik a német poplegenda, az Alphaville. Jön az amerikai Set Your Goals, új albumát hozza a Nemjuci, de ott lesz a Hegy’en többek közt a FreshFabrik, az örök kedvenc Alvin és a Mókusok, a szlovák punkalapvetés Konflikt, a tavalyi koncert után visszakövetelt olasz Helia, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Péterfy Bori & Love Band, a Depresszió, a Belga, az Edda, és idén is a Beatricével nyit a fesztivál. A zenéken túl a pénztárcabarát sör-fröccs-ételárak, a félárú vonatjegy, a kényelmes környékbeli szállások, a hűs hegyaljai pincék mind hozzá tartoznak a megzenésített nyaraláshoz, május végéig last minute áron. A Hegy’re utazás sem terheli le a költségvetést, a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít a hegyaljásoknak. Május 31-ig még közel 30%-os, nappali tagozatos diákoknak pedig közel 40% kedvezmény jár. Last minute áron a belépők az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók.


 

Hegyalja: Pécs és Kassa idén ingyen nyaral a Hegy'en

A felelős fesztiválozás jegyében idén új Hegy’ hagyomány indul: a Hegyalja Fesztivál 2012-től minden évben vendégül látja egy határon túli és egy magyar város lakóit, akik ingyen fesztiválozhatnak Tokajban, hiszen a világörökségi nyaralásukat idén a Hegy’ állja. 
A 13. Hegy’en Pécs és Kassa lakóinak kedvezett a szerencse. A két város lakói számára a idén a lakcímkártyájuk a belépő a Hegyaljára, az Everlast, az Enter Shikari, a Stereo MC´s, a Parov Stelar Band, az Arch Enemy, az Exodus, a Kiscsillag, a 30Y és a többi, összesen több mint 200 világsztár és magyar fellépő koncertjére Tokajban, a Tisza-parton. 
Európa 2010-es és 2013-as Kulturális Fővárosának lakói a négynapos megzenésített nyaraláson nem csak a koncerteket, a strandolást, a hajnalig tartó bulizást élvezhetik, de tapasztalatot is cserélnek majd az uniós szerepről. A kassaiak és a pécsiek a Hegy’ facebook oldalán egy lájkkal máris lefoglalhatják a helyüket az idei nyaralásukra. A Hegyalja 2012-es felelősségvállalásának jegyében a pécsieknek és kassaiaknak szóló meghívás nem az egyetlen kezdeményezés. Indul a Hegy’ Karriergyár és folytatódik a fesztivál zöld szerepvállalása is. 


 

Színek és hangok ? Bábel Klára expresszionista hárfaestje
Május 8-a, kedd 19.30h. KOGART Ház

A koncert közvetlenül kapcsolódik a Tihanyi Lajos életmű-kiállításához, képzőművészeti vonatkozásai is vannak. „Kettő az egyben” jellegű program, mert a koncert alkalmával egyúttal maga a kiállítás is megtekinthető. Részletes információk és műsor itt: http://www.kogart.hu/kogart/arthistory_content.jsp?id=189

Május 8-a, kedd 19.30h. KOGART Ház, 1062 Bp., Andrássy út 112., 2. e. Jegyár: 1.500 Ft, jegyvásárlás a helyszínen (elővételben is, jegyrendelés: [email protected]) és a Jegymester.hu-n. További információk: www.kogart.hu/baratikor


 

Jan Garbarek & The Hilliard Ensemble koncertje
2012. május 2. Szent István Bazilika

Jan Garbarek és a The Hilliard Ensemble legújabb közös albumának bemutatója Budapesten. 

Jan Garbarek a kortárs európai jazz legnagyobb alkotó egyénisége, és kétségkívül a kontinens legjobb szaxofon játékosa. A norvég muzsikus zenéje az egész világon rendkívül népszerű, hazájában a Norvég Királyi Ház Lovagja cím büszke tulajdonosa. Hazánkban több mint egy tucatszor járt már, koncertjeire napok alatt elfogynak a jegyek. Idén a Hilliard énekegyüttessel készült átütő sikerű Officium (1994) album – melyből popalbumokat megszégyenítő másfél millió példányt adtak el - harmadik részével jönnek hozzánk, az Officium Novummal. A minden bizonnyal feledhetetlen koncertre május 2-án 20 órakor, a budapesti Szent István Bazilikában kerül sor. Jegyárak 9000 és 18 000 Ft között. 

 


 

Metálforradalom a FEZENen
Történelemóra gitárral és csillagos ötös felhozatallal Székesfehérváron

A „márciusi ifjak” metálforradalomra készülnek a FEZEN-en. A múlt harcaitmegzenésítve a svéd metálbanda, a Sabaton robbantja ki újra augusztusban Fehérváron. A hamarosan új albummal jelentkező zenekar mellett a hard rock szombathelyi urai is fellépnek a FEZEN-en, hiszen játszik majd a Lord. A rock és a blues miskolci helytartója, az Edda, és a szép lassan a világot meghódító Subscribeis kitörölhetetlen nyomot hagy a fesztivál évkönyvében. Az alternatív rock szcéna is felsorakoztatja legjobbjait: zenél a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, a jól teljesítő fesztiválozóknak pedig jár a Kiscsillag. A szervezők március 18-ig még tartják a legjobb belépőárak védvonalát.

 


 

Lovemonster - új lemezzel jelentkezik a PASO

Három héttel a teltházas, kilencedik születésnapi koncertje után, március 27-én új, dupla lemezzel jelentkezik a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Lovemonster című albumon a PASO főként a szerelem témakörét járja körül. A ska zene magyarországi nagykövetei hamarosan külföldi turnéra indulnak, és májusban tartják a budapesti lemezbemutatót.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra március 3-án teltház előtt tartotta meg a 9. születésnapi koncertjét az Akváriumban, rögtön nézőcsúcsot állítva be a februárban nyílt klubban. A PASO a buli után sem tétlenkedik, hiszen március 27-én jelenteti meg új dupla albumát Lovemonster címmel. Az első CD a zenekar negyedik stúdióalbuma lesz, amelyen a rajongók a megszokott táncolós ska, rocksteady és karibi hangulattal találkozhatnak. A 15 dal többsége a szerelemhez kapcsolódik, ami azért különleges, mert ezt a témakört a zenekar korábban még nem dolgozta fel. A PASO szerelemszörnye nemcsak a bulizni vágyóknak, hanem a zenei ínyenceknek is kedvében jár. - A lemezen lesz karibi szerenád, nagyvárosi swing-ska-jazz, dixielandes rocksteady és rum fűtötte mento is. A dupla album másik CD-jén pedig 8 szerzeménnyel mutatkozik be a pszichedelikus reggae és dub zenét játszó PASO´s Roots Rockers, amelyet ugyanúgy a PASO legénysége alkot, csak ebben a formációban más hangvételű dalokat komponál. Ennek a korongnak a különlegessége, hogy a keverési munkálatait a világhírű amerikai hangmérnök, Victor Rice végezte Sao Paulo-i stúdiójában. Az új dalokat elsőként a külföldi közönség hallhatja koncerten, hiszen március végén Horvátországban, Szlovéniában és Svájcban turnézunk. A Lovemonster lemezbemutató turné hazai része áprilisban kezdődik és május 4-én ér Budapestre, a Zöld Pardonba – mondta a PASO frontembere, KRSA. 


 

Armel operaverseny és fesztivál, Szeged

2012-ben ötödik alkalommal rendezik meg az Armel operaversenyt, melynek során olyan énekeseket keresnek, akik kiváló hangi adottságaik magasfokú színészi képességekkel párosulnak, mivel a XXI. századi operajátszás a komplexitásra épül. Így a legjobbaknak nemcsak remek operaénekeseknek, hanem színpadra termett, tehetséges színészeknek is kell lenniük.

A verseny jelentkezői ismét három helyszínen próbálhatnak szerencsét: Budapesten, New Yorkban és Párizsban. Az első fordulós helyszínekről a zsűri harminc főt juttat a májusi, szegedi döntőbe, ahol a legjobbak öt új operaprodukció két-két főszerepét nyerhetik el. A nézők az előadásokat idén is az Armel operafesztivál keretében tekinthetik meg Szegedi Nemzeti Színházban, októberben.


 

Fémhuzal, gitárhúr - FEZEN
4 napos lesz a Fehérvári Zenei Napok

Augusztus elején gitárhúrok fonják körbe Székesfehérvárt: a nulladik nappal bővülő FEZENen a világ legjobb zenészei pengetnek. Al Di Meola, a világzenei fogalom és pulzusfelpörgető partyk – ezzel nyit 16 éves történetében először nulladik nappal a FEZEN. A MÁV-pályán a gitárvirtuóz után a thrash metál legnagyobbjai tépik majd a húrokat. A Machine Head legutóbbi albumát hozza Székesfehérvárra, és a Sepultura is új korongról zenél. Hegedűhúrok is fonódnak a négy napot felölelő zenei hálóba, hiszen különleges folkmetállal és szintén friss zenékkel érkezik a finn Korpiklaani. 


 

oldalak:  1  2  3  4  5   ...  8  9  10  11  12   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat