napja 
 

Ingyenes koncerten mutatja be új albumát a Larry Hangman (Programajánlók - Muzsika)
Ingyenes koncerten mutatja be új albumát a Larry Hangman

Hosszú várakozás után február 26-án jelenik meg a Larry Hangman második albuma, a Sinus Rock. Az új dalokat és a jól ismert slágereket aznap este már élőben hallhatja a közönség a budapesti Instantban a zenekar ingyenes lemezbemutató koncertjén. A bulin elhangzik a Tiéd a ház című szám is, amelyhez az új album első videóklipje készült. 

 A szellemes dalszövegeiről és táncolható bulizenéjéről ismert Larry Hangman három éve mutatkozott be Sinus Pop című nagylemezével. Az elektronikus és rockos elemeket ötvöző csapat dalait, például a Fogyasztó című slágert rendszeresen játsszák a rádiók, és az új albumra szánt Aszteroida is tavaly óta hallható, mégis sokáig kellett várni a folytatásra. Az elmúlt egy évben számos nehézség, balesetek és tagcserék lassították a munkát, végül Kanász Dusán alapító  dalszerző-frontember mellé megérkezett a Carbonfools volt basszusgitárosa, Zsazsa és jelenlegi dobosa, Kelo. A trió az elmúlt hónapokban rögzítette a Larry Hangman második nagylemezét, amely február 26-án jelenik meg. - Az új album a Sinus Rock címet kapta, ami arra utal, hogy maradunk a rockos elemekkel fűszerezett elektronikus stílusnál, de az új felállással sokkal teltebb, élőbb lett a hangzás. A lemezre 14 dal került, köztük a tavaly bemutatott Aszteroida és az Anima Sound Systemmel közös Tedd a napfényt be a számba! című feldolgozás, amit szintén ismerhetnek már a rádióhallgatók – mondta Kanász Dusán, a Larry Hangman frontembere.    

A Sinus Rock ingyenes lemezbemutató koncertje az album megjelenése napján, február 26-án este lesz a budapesti Instantban. Itt már meg is vásárolható a lemez. A közönség a régi nagy slágerek mellett természetesen hallhatja a vadonatúj dalok többségét is. Ezek között lesz a Tiéd a ház című dal, amelyhez az új lemez első videóklipje készült.

- A szöveg tulajdonképpen egy szakítás történetét meséli el, de a tőlünk megszokott ironikus,  humoroson módon. A minimálklipben én játszom az elhagyott pasit, Zsazsa és Kelo pedig a költöztetőket, akik éppen elviszik a lakásból a bútorokat, berendezési tárgyakat, vagyis egy szerelem emlékeit. Az egyetlen együttérző szereplő a klipben egy nyuszi – mondta Kanász Dusán.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 0 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat