.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3  4  5  6   

 
Non-stop lakásszínház a PLACCC Fesztiválon

Aki kukkolni akar, az téved, bár valóban, testközelből nyerhetünk betekintést egy fiatal szerelmespár életébe. A ONE IN ONE: BUDAPEST a PLACC 2013 fesztivál egyik rendhagyó előadása. A holland hang designer Malu és az olasz színész David idáig távkapcsolatban élt. Most, augusztus végén költöztek össze, ráadásul egy idegen országban. Meg kell küzdeniük az együttéléssel, a magyar nyelvvel, kultúrával és ételekkel, a zajos belvárosi lakással. A lakás kiválasztása telitalálat: a néző, ha leül az ablakok előtti kanapéra, egyből színházban érzi magát. A szemben lévő, a galériára vezető lépcső, az alatta, kis helyre összezsúfolt konyha mintha csak egy színpadi díszlet lenne, tökéletes az összhatás. A játék ott kezdődik, hogy a helyszínt is csak a jegyen lévő telefonszám felhívásával lehet megtudni. A művészpár arra vállalkozott, hogy a saját életük valós élményeit egy 86 órás előadásfolyammá gyúrják össze. Amikor Malu beenged, úgy viselkedik, mint bármelyik házigazda, körbemutatja a lakást, beszélget a vendégekkel. De amint a vendégek helyet foglalnak, nézőkké válnak, és megkezdődik az előadás. Előbukkan David, aki csak Maluhoz intézi szavait, később mások is jönnek, ők sem vesznek tudomást a nézőkről, de a kedvünkért anyanyelvük helyett angolul beszélnek. A papa lehordja a fiút, miért nem vett sört, a fiú a lánynak panaszkodik a holland nyelvre, majd az anyjához hasonlítja szerelmét. Mindennapi konfliktusok, a nézők meg ülnek és figyelnek. Aztán  hirtelen interaktívvá válik a dolog, Malu a magyarságukról kezdi kérdezni a nézőket, David egy lány mellé ül és egy szakácskönyvet dug az orra alá, hogy segítsen neki lefordítani a lecsó receptjét. Van, aki rögtön felajánlja, hogy segít a főzésben. Néhányan kivonulnak a konyhába, mások a falra kitett mp3-as lejátszókról hallgatják a pár 1-1 személyes, önironikus és szellemes vallomását – magyarul.

Malu és David szeptember 24. és 27. között várja a látogatókat V. ker József Attila utcai otthonában. A közönség ezen a négy napon bármikor, bármennyi ideig vagy akár több alkalommal is bekapcsolódhat az előadásba. Mi tegnap úgy döntöttünk, ma is visszamegyünk.

ONE IN ONE: BUDAPEST

2013. szeptember 24. (kedd) 8.00 – szeptember 27. (péntek) 22:00

Helyszín: V., József Attila utca – a pontos címért hívja a jegyen feltüntetett telefonszámot

Jegyárak: felnőtt 1500 forint, diák/nyugdíjas 1200 forint

Belépőjegyeket a PLACCC Fesztivál honlapján (www.placcc.hu), az InterTicket hálózatában (www.jegy.hu), lehet váltani.A megvásárolt jegy ellenében kapott karszalag a négy előadásnap alatt korlátlan számú belépésre jogosít.

Helyszíni jegyvásárlás: Cake Shop (1051 Budapest, József Attila u. 12.), reggel 8-tól este 8-ig.


 

A férfiagy- avagy nincs itt valami ellentmondás?
Egyszemélyes vígjáték - A Thália Színház saját előadása

A Thália színház új bemutatója egy egyszemélyes vígjáték, melynek főszereplője Bobby, a hímsoviniszta férfi. Nem mintha létezne a világon másmilyen, de Bobby legalább beismeri, hogy ő az! Két héttel ezelőtt elhagyta a menyasszonya, pontosabban épp két hét gondolkodási időt adott neki, hogy megválaszolja a nagy kérdést: „Mit akar a nő?” 

A két hét leteltével, menyasszonya telefonhívására várva, a hiúságában sértett Sanyi elkeseredetten összegzi tépelődéseinek eredményét, és a „stand-up comedy” elemeit is ötvöző fergeteges előadásban idézi fel a nőkkel kapcsolatos emlékeit és tapasztalatait. Eközben a gondolkodását formáló más hímsoviniszta férfiak alteregóit is magára ölti, vagyis bár egyszemélyes színdarabot látunk, mégis hat férfitípus elevenedik meg a színpadon, akik tanácsaikkal és történeteikkel inkább összezavarják Sanyit, semmint segítik abban, hogy a fenti, nagy kérdésre megtalálja a választ. Hogy ez végül sikerül-e neki, egyelőre maradjon titok!

Kinek ajánljuk a színdarabot? Egyrészt minden hímsoviniszta férfinak, másrészt valamennyi hímsoviniszta férfi környezetében élő nőnek; egyszóval mindenkinek. És persze azoknak is, akik – tévesen – úgy gondolják, hogy nem tartoznak a fenti kategóriák egyikébe sem, viszont szeretnének eltölteni egy felhőtlen és szórakoztató színházi estét abban a reményben, hogy végre bepillantást nyerhetnek a Férfiagy és persze a női lélek rejtelmeibe.

Játssza: Csányi Sándor. Közreműködik: Schell Judit, Vida Péter és Nyári Tünde. Rendező: Szirtes Tamás

Bemutató: 2013. október 12.


 

Tíz éves Az Operaház Fantomja

A Madách Színház 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber: Az Operaház Fantomja c. musicaljét. A bemutató 10. évfordulójára a Madách Színház pályázatokat hirdetett a rajongóknak, amelynek nyerteseit vendégül látják a főszereplők és az alkotók a Madách Színházban.

A pályázatok a következők voltak:

1    A Facebook-on keresték a legnagyobb Fantom-rajongót, vagyis aki legtöbbször látta a musicalt és ezt a belépőjegyeivel is tudta igazolni.

2   A másik játék kreatív feladat volt: Hogyan folytatnád? címmel a rajongók saját írásait várták, szerintük hogyan folytatódhatna Christine, Raoul és a Fantom története.

3     „A Fantom, ez a titokzatos lény rég bennem él” – Fantom-maszkban készített fotókat vártak a rajongóktól, amelyben szintén megmutathatják kreativitásukat.

A 2. és 3. kategóriára beküldött anyagokat a Fantomok: Csengeri Attila, Posta Victor és Sasvári Sándor bírálta el. Közülük 15-15-öt választottak ki, akiket vendégül látunk a Madách Színházban. A pályázók közül május 27-én a Christine-ek: Fonyó Barbara és Mahó Andrea kisorsolják azt a 6 szerencsést, akik ott lehetnek a jubileumi előadáson.

A jubileumi estén fellép valamennyi művész, aki részese volt az elmúlt évtized sikerének. Az ünnepi előadás zárásaként Horgas Eszter fuvolaművész és Szabó Ádám tangóharmonikás előadja saját Fantom-variációját, illetve duettet énekel a legelső szereposztás egyik Fantomja és Christine-je: Miller Zoltán és Király Linda.Az előadás nézői ajándékot is kapnak, amelyeket a főszereplők az előadás után a Madách Teremben dedikálnak.


 

Amerikai popfesztivál a rock fesztiválon
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical a Harley fesztivál 0. napján

Különleges musicalbemutatóval indul a Harley-Davidson Fesztivál 0. napja. Június 5-én, a veszprémi Pannon Várszínház bemutatja a legendás hazai zenésdarabot, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-t. Az idén 40. évfordulóját ünneplő, a közönség számára számos meglepetést tartogató színmű rendezője Vándorfi László.

 „Az alsóörsi Nagyszínpadon ünnepli születésének negyvenedik évfordulóját a rockmusical, amelyet a veszprémi Pannon Várszínház mutatat be a 0. napon” – nyilatkozta Dobai Attila, a fesztivál alapítója, főszervezője. A darab Déry Tibor azonos című kisregényének 1973-as musicalváltozata. A kisregényt Pós Sándor írta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna szerezte. Az ünnepi produkció különlegessége abban rejlik, hogy a szervezők a közönséget is bevonják az előadás cselekményébe, sőt még a Harley-k is szerepet kapnak.„Maga a darab négy évtizeddel ezelőtt az amerikai témája miatt volt érdekesség, ám a beleszőtt magyar mondanivaló, az előre vizionált problémák mind a mai napig aktuálissá teszik az üzeneteit. Akkoriban az LGT élő zenéje döbbenetes hatással volt a közönségre, és a mostani előadás is tartogat a közönség számára különleges ízeket.” – mondta Vándorfi László színigazgató-rendező.

Az egyedi bemutató méltó nyitánya a 14. Harley-Davidson Open Road Fest-nek, ahol a 0. napon fellép még Ganxsta Zolee és a Kártel, a Best of zenekar és még sokan mások.

További információk: www.openroadfest.hu


 

Akrobatikus kosárcsapat az Operett Színházban

2013. április 1-jén a Budapesti Operett színházban egyedülálló, eddig sosem látott előadás kerül színpadra. A színház hazánk egyetlen hip hop szervezetével, a Hip Hop International Hungaryval viszi színre a STREET BEAT című előadást. Különböző hip hop csapatok, Szabó Dávid, Brasch Bence, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Peller Anna, Nádasi Veronika mellett az ország legismertebb kosárlabda freestyler csapata, a Face Team – Akrobatikus Sportszínház is fellép, utcai és kortárs táncokkal ötvözött kosárlabda trükkökkel. Az előadás fókuszában a fiatalok napi problémái, az emberi kapcsolatok, értékek állnak.

A csapatot a világ legkülönbözőbb pontjaira hívják fellépni. Nemrég Katarba, a katari kosárlabda szövetség kosárlabda tornájára kaptak meghívást.  A Dohában rendezett kétnapos eseményen katari csapatok mellett egyetlen külföldi fellépőként szerepelt a Face Team. Az Öböl-menti országban még nem lépett fel hasonló színvonalú csapat, s a nagy sikerre való tekintettel további fellépések várhatók annak érdekében, hogy közösen népszerűsítsék Katarban a kosárlabda sportot. A fellépésről készült videó itt tekinthető meg.

Nem sokkal korábban Devin Graham a YouTube egyik legnépszerűbb filmes rendezője és vágója forgatott a magyar csapattal. Filmjének első alkalommal voltak magyar szereplői, a csapat Budapestet népszerűsítette olyan helyi látványosságok mellett, mint a Halászbástya, a Lánchíd, a Hősök tere. A videót eddig több mint 4,5 millióan látták.

 


 

Dumaszvingház, ahol a jazz-up comedy születik

Gitár, nyakkendő és a szving ötven árnyalata, becsomagolva stand-up zsemlék közé. Aki pedig mindezt szervírozza: Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc. A februári premierrel a humoristák egy igazán nagy durranásra készülnek, egy új műfajt akarnak teremteni, a jazz-up comedyt.  

Komolyan veszik a felkészülést a Dumaszínház művészei, éppen ezért csak a próbák szünetében adott interjút Kovács András Péter, aki egyetértett azzal, hogy a Dumaszvingház elég rejtélyes cím. „Ez egy zenés, improvizatív stand-up előadás. A legelképesztőbb élethelyzeteket jelenítjük meg, ahol az emberek zenével találkoznak. Céges bulikat, fesztiválokat, lagzikat veszünk górcső alá, lesz jazz zenész-képző, szerenád tetszőleges hölgynek, tetszőleges témában, de a finálé dalt is ott fogjuk kitalálni, miközben sok olyan sztori hangzik el, amik zenei tanulmányainkat, pályafutásunkat színezték.Abban bízunk, hogy nem csak a rekeszizmok fognak másnapra bedurranni, hanem a vádlik is, mert a nézők a lábukkal verik majd a taktust a szvingre” – mondta Kovács András Péter. Ahhoz pedig, hogy a jazz-up comedy megszülethessen, mindhárom humoristára szükség van, ők együtt a főfogás fűszerei. „Janklovics Péter hihetetlenül vibráló, pezsgő ember, én írom az ötleteket, a dalokat, Feri pedig profi zenész. Az est hármunknak az egysége, kiegészítjük egymást.” – tette hozzá a humorista. 

Illés Ferenc, a jazz manouche irányzat egyik legjelesebb képviselője Magyarországon, KAP tőle tanulja a szvinget, hiszen a cél az, hogy a premier estéjén a közönség csakis a legjobbat kapja. A szándék komolyságát mutatja a próbán kívül az is, hogy az együttes egy klipet már közzétett a legnagyobb videómegosztón, és nem ez volt az utolsó. „Várhatóak továbbiak is, ahogy készülnek a dalok, sőt, van egy olyan régi vágyunk, hogy szeretnénk megcsinálni a világ legrosszabb klipjét. Ami klisét valaha láttunk és össze lehet egybe gyúrni – kezdve a földre ejtett rózsától a szakadék szélén gitározásig –, azt mind szeretnénk beletenni”. 

Az első előadásnak a Kompót Bisztró ad helyet, február 18-án 19 órától. Jegyek a Dumaszínház honlapján feltüntetett elérhetőségeken válthatók.


 

Moziban és színházban is a Nagy négyes!

A Belvárosi Színházban nagy sikerrel játszott A nagy négyes című színdarab film-adaptációja hamarosan a mozikban is megtekinthető lesz Kvartett - A nagy négyes címmel, Dustin Hoffman rendezésében. Az Uránia Filmszínház, a forgalmazó ADS Service Kft. és
a Belvárosi Színház egyedi akciója keretében, 20% kedvezményt nyújt azoknak,
akik mind a mozifilmet, mind a színművet szeretnék megnézni.

Ronald Harwood színdarabja, A nagy négyes a Belvárosi Színházban Gálffi László rendezésében, Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László főszereplésével az örök ifjúságról és a művészet hatalmáról mesél iróniával, sok humorral. A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész-óriás, Dustin Hoffman épp ezt a színművet választotta első filmes rendezése alapjául. A január 24-étől a hazai mozikban Kvartett - A nagy négyes címmel futó filmben Jean (Maggie Smith – Harry Potter-sorozat, Gosford Park) igazi dívaként érkezik aktuális fellépése színhelyére: az idős operaénekesek számára működtetett otthonba. Az intézmény lakói minden évben koncerttel ünneplik Verdi születésnapjának évfordulóját. Jean beköltözésével újra együtt a Rigoletto világhírű kvartettje, s így kézenfekvőnek tűnik, hogy összeálljanak a gálaestre s újra együtt előadják felejthetetlen produkciójukat.  Az előkészületek állóvizét azonban jócskán felkavarja, hogy a múltból piszkos kis titkok és fájó sérelmek kerülnek napvilágra.

Dustin Hoffman első rendezése feliratos és szinkronizált változatban egyaránt megtekinthető lesz a mozikban. A film szinkronjának érdekessége, hogy benne Szacsvay László a másik férfi főszereplő magyar hangját kölcsönzi, és nem azét, akit a színpadon alakít.

Aki Budapesten mind a mozifilmet, mind a színművet szeretné megnézni, az az Uránia Filmszínház, a forgalmazó ADS Service Kft. és a Belvárosi Színház egyedi akciója keretében ezt most kedvezménnyel megteheti. Minden néző mozijegye felmutatásával 20%-os engedményt kap A nagy négyes című színmű jegyárából a Belvárosi Színházban, illetve, a Kvartett - A nagy négyes című mozifilm jegyárából, amennyiben az Uránia Nemzeti Filmszínházban felmutatja A nagy négyes bármelyik előadására szóló színházjegyét.


 

A Játékszín karácsonya

A Játékszín Terézkörúti Színház december 18-án, 19 órától nyilvános társulati ülést tart meglepetésekkel, és újdonságokkal. Ezt követıen zárt körben karácsonyi bulival köszöntik a dolgozókat,  partnereket és támogatókat.

2012. december 20-án a közönség a főszereplő: 11 és 13 óra között a színház bejáratánál, a Teréz krt 48. előtt a Játékszín mővészei és a háttérben dolgozók forró teával, forralt borral, sült gesztenyével, adventi muzsikával és ünnepi akciókkal várják a kedves nézőket. Ezen a napon a jegypénztárban 10-től 18 óráig 20 %-os karácsonyi kedvezménnyel várják a nézőket, akik ugyanitt megválthatják a nagy sikernek örvendő Játékszín Ajándékutalványt, mellyel automatikusan a színház pártolói tagjává válnak, és egész évben kiemelt kedvezményekben részesülhetnek.


 

Kitalált világ - Für Anikó zenés estje
Játékszín, december 28.

Für Anikó több évig hatalmas sikerrel játszotta, énekelte országszerte a Nőstény álom cimű első albumának anyagát. Most egy hasonlóan nagyszerű albumot mutat be „Kitalált világ” címmel, ahol az új lemez melódiái mellett felcsendül néhány a Nőstény álom című első album dalaiból is. Olyan dalok hallhatóak ezen az estén, amelyek Für Anikó megfogalmazása szerint „női zenei önéletrajz, szubjektíven objektív megszólaltatásban”.

Személyes hangvételű, varázslatos estének lehetünk részesei a Játékszínben, december 28-án, ahol Hrutka Róbert zenéje, Bereményi Géza szövegei azzal a finom érzékiséggel, olykor vad szenvedéllyel egészül ki, amit Für Anikó képvisel. Bereményi költészete remekül illeszkedik Hrutka Róbert jellegzetes, összetéveszthetetlenül eredeti zenéjéhez.

 

Für Anikó – ének

Hrutka Róbert - gitár

Kalmus Felicián - elektromos gordonka, cselló

Galambos Zoltán - billentyűs hangszerek

Dely Domonkos - ütőhangszerek, vokál

Markó Ádám - dob

Fehérvári Attila - basszusgitár


 

Mrozek Tangója az Örkény színházban
Bemutató: 2012. december 21.

Nyílt próba: kedvcsináló a készülő előadáshoz remek színészekkel, és sok-sok humorral. Újabban egyre több színháznál divatba jött, hogy a készülő előadásuk próbafolyamatát egy estére nyilvánossá teszi. Az idén második alkalommal került erre sor az Örkény színházban. Mrozek Tangóját próbálják Bagossy László rendezővel. Noha a próba folyamán bizonyos jeleneteket különböző változatban láthatott a közönség, egyáltalán nem biztos, hogy a bemutatón is ezek egyikét láthatja majd viszont. Éppen ezért különleges, és megismételhetetlen alkalom ez a színházbarátok számára.

Lehet-e erőszakkal halott, muzeális értékeket újjáéleszteni? Hogyan lehet történelmet írni akkor, amikor azt hisszük, már minden megtörtént? Az egyetemista Artúr, mint  minden ifjú, lázad. Hogy megvívja saját harcát, a családján kísérletezik. Házi diktatúrát hoz létre, és szüleit, nagyszüleit bebörtönzi: megfordítja az idő kerekét, előkotorja a nagyszülők hagyományait, szóhasználatát, értékeit, ruha- és kelléktárát. Hamlet-parafrázisában Mrożek szertelen, gyermeki humorral láttatja az európai polgári kultúra vergődését és kiúttalanságát


Sławomir Mrożek: Tangó 

Szereplők: Pogány Judit, Csuja Imre, Mácsai Pál, Für Anikó, Máthé Zsolt,Szandtner Anna, Debreczeny Csaba

Rendező: Bagossy László


 

100. születésnapján megnyitotta kapuit a Játékszín magánszínház

1912. október 30-án Ferenczy Kabaré néven nyílt meg a játszóhely.Később Terézkörúti Színpadnak is hívták, és Kamara Varieté néven is üzemelt. 1978-tól működik "befogadó színházként". 

A teljesség igénye nélkül néhány művész, akik a színházhoz szerződik: Vári Éva, Hernádi Judit, Andai Györgyi, Tímár Éva, Gálvölgyi János, Hajdu Steve, Horváth Lili, Szilágyi Tibor, Szilágyi Zsuzsa, Szőlőskei Tímea, Nagy Viktor, Kökényessy Ági, Gallusz Nikolett, Pindroch Csaba, Verebes Linda, Balikó Tamás, Dobó Kata, Rátóti Zoltán, Dózsa Zoltán, Dolmány Attila, Jánosi Dávid, Kocsó Gábor, Cs. Németh Lajos, Tahi Tóth László, Bozsó Péter, Lévay Viktória, Németh Borbála

Novemberben már látható a nyitóelőadás - Peter Quilter Mr. és Mrs. című vígjátéka - mellett Donald Churchill Édes bosszú, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május, valamint Arthur Miller Lefelé a hegyről című drámája is.

A színház azt vállalta, hogy 2013 tavaszára tudja „csúcsra járatni” a megújuló Játékszínt, ekkorra már havi 15-20 előadásuk lesz és megtartják első saját bemutatójukat is. A jelenlegi repertoár (a Budapesti Kamaraszínház több darabja és a Játékszín műsorán szerepelt produkciók egy része) mellett vissza kívánnak térni a Berényi féle gyökerekhez és unikális színházművészeti csemegék színpadra állításával, magas művészi értéket képviselő, szórakoztató darabokat tűznek műsorra.  Családi és gyermekprogramok beindításával és idegen nyelvű (vagy feliratozott) produkciókkal kívánják megszólítani a hazai színdarabok iránt érdeklődő szélesebb közönséget.  Régen dédelgetett álmukat valósítják meg a KRÁNITZ LAJOS ALAPÍTVÁNY és díj létrehozásával, így tisztelegve kollégájuk, atyai jó barátjuk életműve és szellemisége előtt.

További információk és a novemberi-decemberi műsor: www.jatekszin.hu


 

Jézus Krisztus Szupersztár századszor - meglepetésekkel

Jézus Krisztus Szupersztár századszor - meglepetésekkel

100. előadásához érkezett a Madách Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár című musical. A jubileumot különleges előadással tesszük emlékezetessé a nézők számára.

2012. október 26-án este az előadás után a közönséget több meglepetés is elvarázsolhatja. Megjelenik ugyanis a színpadon Jézus szerepében Csengeri Attila, Feke Pál és Tóth Attila is. Ugyancsak mindhárom szereposztásban látható lesz Mária Magdolna: Gallusz Nikolett, Balogh Anna és Polyák Lilla is színpadra lép. Heródes dalát is hárman éneklik majd: Szerednyey Béla, Nagy Sándor és Ádok Zoltán. Az estét egy frenetikus Szupersztárral zárjuk majd, amelyet pedig két Júdás: Serbán Attila és Varga Lajos előadásában láthatnak.

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus utolsó hét napját feldolgozó világhírű rockoperáját 2010. szeptember 17.-től láthatja a közönség a Madách Színházban.
A Jézus Krisztus Szupersztár ősbemutatóját 1971-ben tartották a New York-i Mark Hellinger Theater-ben. A rockopera óriási sikert aratott, 720 alkalommal tűzték műsorra.

 

 
 
 

bővebben >
 


Vígegyetem Spiró Györggyel és Eszenyi Enikővel

Vígegyetem Spiró Györggyel és Eszenyi Enikővel

A 2012/2013-as évadban is folytatódnak a Vígegyetem beszélgetései. A programot azért hozta létre a Vígszínház alkotógárdája, hogy a tanulni vágyó közönségnek alkalma legyen betekinteni a művészi munkafolyamatba, egy előadás születésének körülményeibe; lehetősége legyen beszélgetni az alkotókkal és a meghívott szakértőkkel, és közösen feldolgozni, elemezni az előadásokat. A Vígegyetem népszerűségének, sikerének titka az az alapvető kíváncsiság és tudásszomj, ami minden nézőben benne van. Az előadások létrehozóinak pedig azért is fontos ez a találkozás, mert a nézői vélemények, kérdések, problémafelvetések alapján leszűrt tapasztalataikat beépítik a későbbi munkájukba.

Az évad során új bemutatókhoz és a repertoár előadásaihoz kapcsolódva is tartanak Vígegyetemet. Az első három "egyetemi" előadás Esterházy Péter Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk,  Spiró György: Príma környék és Bertold Brecht: Jóembert keresünk című darabjához kapcsolódik.


bővebben >
 


A Magyar Dal Napja a Vígszínházban
2012. szeptember 9. 20 h

Pesten születtem - Kern András dalai a Magyar Dal Napján

Lövölde tér, Hé, 67!, Pincér-rock, A szomorú bárzongorista dala, Halálos tangó, Szerelmünk tárgytalan... - A megunhatatlan, fanyar humorú dalok először a Vígszínház színpadán!

Arcok. Színek. Illatok. Hangulatok. Hajnali, esőáztatta utcák. Szakadozó fényű neonreklámok és homályos kapualjak. Egy ember sétál a városban. Az Ő városában, ahol született, ami magába fogadta vagy megcsalta, de amit mindig ugyanúgy imádott. Mert nem lehet nem szeretni. Ez a város: Budapest, az ember pedig: Kern András.
A Magyar Dal Napján, szeptember 9-én Kern András a kedvenc dalait adja elő. De nemcsak egyszerű dalok ezek, hanem csibészes kikacsintások, finom megfigyelések és szellemes anekdoták az életről.
Kern András – mint afféle csavargó-filozófus, Villon, Viszockij vagy Cseh Tamás örököse – végigkalauzol minket egy város életén, titkain, szépségein. És nemcsak a Lövölde tér környékét fogjuk bejárni; hiszen ezen a páratlan hangulatú estén a legnagyobb slágerek mellett a ritkábban hallott szerzemények is elhangzanak, és fellépnek Kern András kollégái, barátai: Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Kútvölgyi Erzsébet és Zorán. Közreműködik Heilig Gábor és együttese.

Csodálatos vallomás Budapestről – nemcsak a budapestieknek!

Rendező: Fesztbaum Béla


 

S.Ö.R. fesztivál, könyv és DVD
18 éves Kálloy Molnár, Kálid és Gáspár nem komplett Shakespeare-je

2012. június 8-9-én a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve – című előadás magyar változatának 18. „születésnapja”, valamint a darab 500. hazai előadása alkalmából S.Ö.R.-fesztivált rendeznek a Centrál Színházban. A Kálloy Molnár Péter által lefordított és átdolgozott darab ezzel egy időben könyv és DVD formában is megjelenik.

Aki szereti Shakespeare műveit, s ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valamennyit megismerje, ám úgy ítéli meg, hogy élete hátralévő része valószínűleg nem lesz elegendő ehhez, cseppet se búslakodjon, mert e vágy igenis beteljesíthető! 2012. június 8-9-én a Centrál Színházban S.Ö.R. Fesztivált rendeznek a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című – előadás magyar változatának 18. „születésnapja”, valamint a darab 500. hazai előadása alkalmából, ahol három jókedvű és tehetséges színészünk, Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr és Gáspár András két órába sűrítve előadják a "Komplett Shakespeare"-t, garantáltan nem komplett módon. Az előadásban az Othello például rap-, a Téli rege opera-, a Titus Andronicus főzőműsor-változatban kerül színre, a Hamlet pedig… nos a Hamlet benne lesz vagy nem lesz…

Azok számára, akik ennek a 18 éve hódító élménynek még intenzívebb befogadására vágynak, a S.Ö.R. KÖNYV+DVD formában is megjelenik. A könyv tartalmazza a darab teljes szövegét, továbbá a színházi előadásban nem látható, kimaradt jeleneteket. Emellett vicces kommentek és – szintén nem vérkomoly – színháztörténeti adalékok, interjúk és egyéb nevetnivalók teszik majd még színesebbé, meg persze számtalan fotó. A könyvhöz csomagolt DVD-n a legendás előadás hét kamerával rögzített felvétele látható, ezerszer visszajátszhatóan, e színészkolosszusoknak a nézőtérről alig látható apró arcrezdüléseivel, komplett királydrámákat egyetlen pillanatba sűrítő gesztusaival, és persze számtalan extrával. A kiadvány ráadásként egy posztert is tartalnaz, amelynek két oldala is van!


 

Miskolc: A nagy csomag

Miskolc: A nagy csomag

A Miskolci Nemzeti Színház társulata egész napos, különleges évadhirdető programra készül június 5-én. Lesz Ablak- és Járdaszínház, táncszobrok a síneken, papírszalon, arculat-verseny, Szabadságkórus, Évadhimnusz, fényfestés és ingyensör.

bővebben >
 


1 x 3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

Sziporkázó fordítás, briliáns rendezés, bravúros színészi játék – minden adott a sikerhez a Madách színház új bemutatóján. Ray Cooney és Tony Hilton bohózata biztosítja az állandó meglepetéseket, személycseréket, félreértéseket, egyszóval a rekeszizmok folyamatos ostromát. A fékevesztett komédia során közelebbi ismeretséget köthetünk egy angol úrral, modern művészetekkel kacérkodó leányával, műkritikus udvarlóval, néhány örökössel, egy kellőképpen romlott lakájjal, egy bájos vénkisasszonnyal,  ügyvédekkel és álügyvédekkel. És ha mindez nem lenne elég, néha még a bútorok is önálló életre kelnek, hogy új és új meglepetéssel szolgáljanak. Mindeközben pedig tetemes mennyiségű konyak fogy.       

Bemutató: 2012. május 25. Madách Színház

Rendező: Szente Vajk

Szereplők: Nagy Sándor, Szerednyey Béla, Magyar Attila , Székhelyi József, Oroszlán Szonja,
Balla Eszter, Tóth Enikő, Pusztaszeri Kornél, Sándor Dávid


 

Vígmajális - a Vígszínház nyitott színház
2012. május 1. 15 óra

Közeledik a születésnapunk: 116 éves lesz a Vígszínház. Sikeres évad van a hátunk mögött, de mi már előre tekintünk. A Vígszínházba nyitott, kreatív nézők járnak, s mi ennek szellemében állítottuk össze a 2012/2013-as évad műsorát, amelyet 15 órától Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismertet a társulat körében a színház előtt.  Ezután májusfát állítunk, így köszöntjük az új évad műsorát és a tavaszt. Röviddel ezután kezdetét veszi a zenés műsor, melyen fellépnek: Bata Éva, Börcsök Enikő, Eszenyi Enikő, Halász Judit, Hegyi Barbara, Herczeg Adrienn, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Járó Zsuzsanna, Kútvölgyi Erzsébet, Majsai-Nyilas Tünde, Pápai Erika, Péter Kata, Venczel Vera, Borbiczki Ferenc, Csőre Gábor, Dengyel Iván, Fesztbaum Béla, Géczi Zoltán, Gyuriska János, Harkányi Endre, Hegedűs D. Géza, Józan László, Karácsonyi Zoltán, Kerekes József, Kern András, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Mészáros Máté, Molnár Áron, Pindroch Csaba, Presser Gábor, Rétfalvi Tamás e.h., Tahi Tóth László, Telekes Péter, Vallai Péter, Varju Kálmán.

A délután folyamán kedvezményesen lehet megvásárolni a következő évadra szóló bérleteket, melyeket kérésre a Vígszínház művészei a helyszínen dedikálnak. 


 

Meddig él egy fa? Örkény Istvánra emlékezünk
100 éve született az író

A Pesti Színházban 2012. április 7-én ünnepeljük Örkény István születésének 100. évfordulóját.
18 órától a Színház-és Filmművészeti Egyetem növendékei Forgács Péter vezetésével különleges meglepetésre készülnek. Örkény mese-levelek című könyvéből  adnak elő rövid részleteket az érkező nézők szórakoztatására.A gálaestre  Budapest és a vidék számos színházából érkeznek színészek, színházigazgatók az emlékezés egy számukra fontos gesztusával.
19 órától az ő előadásukat láthatják a nézők. Egyperces novellákból, levelekből, népszerű Örkény-darabok monológjaiból, televíziós interjúkból, hangfelvételekből felcsendülő részletekkel idézik fel a résztvevők az író alakját és nagysikerű műveit azon a helyszínen, amely legendás darabjainak otthona volt: a Pesti Színházban.

Az est résztvevői többek között:
Alföldi Róbert, Aradi Imre, Bálint András, Bánfi Kata, Barta Éva, Decsi Edit, Eszenyi Enikő, Eva Holubová, Farkas Ignác, Fejes Szandra, Fellinger Domonkos, Ferencz Bálint, Gulyás Attila, Hajdú Melinda, Halász Judit, Horváth Sebestyén Sándor, Horváth Réka, Jenei Judit, Jordán Tamás, Kara Tünde, Kéri Kitty, Kern András, Máté Gábor, Mácsai Pál, Marjai Virág, Nánási Ágnes, Nyári Oszkár, Nyári Szilvia, Oberfrank Pál, Olt Tamás, Orth Péter, Őze Áron, Pásztor Erzsi, Pásztor Pál, Petneházy Attila, Porogi Ádám, Quintus Konrád, Rák Zoltán, Seress Zoltán, Tordy Géza, Trokán Nóra, Udvaros Dorottya.
Rendező: Marton László


 

Különleges előadások a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Van még néhány jegy

A debreceni Csokonai Színház, a Kodály Filharmonikusok közreműködésével és Kocsár Balázs vezényletével, március 21-én (szerdán) este a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban mutatja be A halott város című operát. A huszadik századi filmzene kétszeres Oscar-díjas komponistája, az úgynevezett hollywoodi hangzás egyik kidolgozója, Erich Wolfgang Korngold főműve igazi kuriózum. Az előadás érdekessége, hogy a zenekar a színpadon foglal helyet, az énekeseket pedig néma színészek „kettőzik le”, így nemcsak a zene, de a zenészek is a produkció főszereplőivé válnak. Vlad Troickij rendezésében a Magyar Állami Operaház két csillaga lép fel: Rálik Szilvia és Nyári Zoltán.

Camille Boitel és a Compagnie L’immédiat Itt és most című előadása a Nemzeti Színház Nagyszínpadán szerepel március 20-án és 21-én (kedden és szerdán) este. A fizikai színház és a kortárs cirkusz burleszkszerű egyvelege fifikás szerkezetei és lélegzetelállító akrobata-akciói sorával egyaránt várja a felnőtt és a nyolc év feletti gyerek nézőket. Kedden este, a produkció után az érdeklődők közönségtalálkozón is részt vehetnek, ahol az alkotókkal és közreműködőkkel találkozhatnak, beszélgethetnek a színház nézőtéri büféjében.

 Március 23-án és 24-én (pénteken és szombaton), szintén a Nemzeti Színház Nagyszínpadán a világszerte ismert Silviu Purcărete rendezését, Caragiale Farsang című, dupla szerelmi háromszögön alapuló vérbő komédiáját láthatják. A Radu Stanca Nemzeti Színház (Nagyszeben) ezzel az előadással ismét bizonyítja, mennyire ereje teljében van. Mint ahogyan Purcărete is, aki Magyarországon sem ritka vendég: 2005-ben a Katona József Színházban rendezte Shakespeare Troilus és Cressida című tragédiáját, többször is vendégszerepelt a gyulai Shakespeare Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A pénteki előadást közönségtalálkozó követi az alkotókkal és közreműködőkkel a színház nézőtéri büféjében.

 


 

oldalak:  1  2  3  4  5  6   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat