napja 
 

Vígegyetem Spiró Györggyel és Eszenyi Enikővel (Programajánlók - Színház)
Vígegyetem Spiró Györggyel és Eszenyi Enikővel

Vígegyetem Spiró Györggyel és Eszenyi Enikővel

A 2012/2013-as évadban is folytatódnak a Vígegyetem beszélgetései. A programot azért hozta létre a Vígszínház alkotógárdája, hogy a tanulni vágyó közönségnek alkalma legyen betekinteni a művészi munkafolyamatba, egy előadás születésének körülményeibe; lehetősége legyen beszélgetni az alkotókkal és a meghívott szakértőkkel, és közösen feldolgozni, elemezni az előadásokat. A Vígegyetem népszerűségének, sikerének titka az az alapvető kíváncsiság és tudásszomj, ami minden nézőben benne van. Az előadások létrehozóinak pedig azért is fontos ez a találkozás, mert a nézői vélemények, kérdések, problémafelvetések alapján leszűrt tapasztalataikat beépítik a későbbi munkájukba.

Az évad során új bemutatókhoz és a repertoár előadásaihoz kapcsolódva is tartanak Vígegyetemet. Az első három "egyetemi" előadás Esterházy Péter Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk,  Spiró György: Príma környék és Bertold Brecht: Jóembert keresünk című darabjához kapcsolódik.


Szeptember 29-én, délután 14.30-kor Esterházy Péter Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk című művének színpadi változatáról a Vígszínház Háziszínpadán beszélgetnek az alkotók – Majsai-Nyilas Tünde, Sopsits Árpád rendező és Falussy Lilla dramaturg. (A bemutató időpontja október 6.)
Belépődíj: 300 Ft

Október 1-jén, hétfőn este 7 órától a Pesti Színházban Spiró György: Príma környék című komédiájának első felvonását tekinthetik meg az érdeklődők, majd beszélgethetnek az alkotókkal: Spiró György íróval, Marton László rendezővel, Radnóti Zsuzsa dramaturggal, Khell Csörsz díszlettervezővel, Lisztopád Krisztina jelmeztervezővel és az előadás szereplőivel: Hegedűs D. Gézával, Csőre Gáborral, Börcsök Enikővel, Igó Évával, Járó Zsuzsával, Péter Katával és Herczeg Adriennel.

A Príma környék egy vidéki öregek otthonában játszódik, de Spiró György soha nem hazudtolja meg önmagát: ezúttal se a kedves vagy nehéz sorsú öregekről ír, hanem azok legközelebbi hozzátartozóiról, akik hosszú idő után most látogatják meg szeretteiket újra. A darab tehát valójában egy hétköznapi látogatás története lenne, de a háttérben különös, titokzatos események zajlanak a vadászterület közepén fekvő otthonban. Spiró komédiája metsző pontossággal és pengeéles humorral ábrázolja szereplőinek kisszerű életét, hazugságait, önigazolási kísérleteit.
Belépődíj: 200 Ft

Október 3-án, szerda este 6 órától a Vígszínházban Brecht: Jóembert keresünk című előadás próbájára várják a nézőket, akik részleteket láthatnak a készülő produkcióból, és megismerkedhetnek az alkotókkal: az előadás rendezőjével, Michal Dočekallal, a prágai Nemzeti Színház igazgatójával, aki korábban a nagysikerű Mikvét rendezte a Pesti Színházban. Martin Chocholoušek díszlettervezővel, Kateřina Štefková jelmeztervezővel, valamint az előadás szereplőivel: Eszenyi Enikővel, Lengyel Tamással, Mészáros Mátéval, Fesztbaum Bélával, Telekes Péterrel, Molnár Áronnal, Kerekes Józseffel és Gyuriska Jánossal.
Belépődíj: 200 Ft

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat