.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3  4  5  6  7  8  9   

 
Így nyaraltak civilben az Irigy Hónaljmirigy tagjai

Nemrég debütált klipjében az Irigy Hónaljmirigy megmutatta, hogyan fesztiválozik. Most a fiúk elmesélik, hogyan pihennek valójában, furcsa jelmezek és örült ötletek nélkül.

Sipos Petiék az Adriára, Tomiék Tenerifére járnak vissza rendszeresen. Varga Győző a wakebordozásnak szentelte a nyarat, Molnár Imi pedig kedvesével kettesben szeretett volna pihenni, ha Győző nem bukkant volna mindig fel…

Sipos Petiék évek óta visszajárnak Horvátországba, de idén a Balatont és környékét is feltérképezték. „Imádjuk az Adriát, már sokadszor nyaraltunk ott, de mégis mindig ámulatba ejt a szépsége. Az idén nem terveztük ugyan, hogy ismét a Horvát tengerpartot vesszük célba, de egy barátom felajánlotta, hogy lakhatunk pár napot a motorcsónakján. A hajóról hazaérve még napokig úgy éreztük, hogy imbolyog velünk a talaj pedig nem is ittunk. Rögtön utána egy másik barátom siófoki apartmanjából csodáltuk a Balatont és környékét.”- mesélte Peti, aki testvérével, Tomival közösen is kikapcsolódott. „Petiékkel egy csodás napot töltöttünk együtt Badacsony környékén. Meglátogattuk a Tapolcai-tavasbarlangot, felkerestük a Szigligeti várat. A Balaton mellett Tenerifére is gyakran elutazunk a párommal, ugyanis itt él az édesanyja. Lassan már GPS-ként is alkalmazhatnának a szigeten, annyira jól ismerem” – tette hozzá Tomi. 

Varga Győző és családja igazán sportosan töltötte a szünidőt. „Elmondhatjuk, hogy aktívan, intenzív testmozgással töltöttük a nyarat. Amint szabadidőnk engedte, kimentünk a feleségemmel, Böbével és a kisfiammal, Bencével az Omszki-tóhoz a wakeboard pályára, hogy kedvenc sportunknak hódolhassunk. Több évvel ezelőtt kezdtem el wakeboardozni és a fiamnak annyira megtetszett, hogy kicsi kora ellenére tavaly belevágott és nagyon ügyesnek bizonyult. Bence most tölti be a 9. életévét, de profikat megszégyenítő módon szeli a habokat. Már elkezdte tanulni a trükköket is. Legalább addig én is csiszolgathatom a wakeboard tudományomat. Egy dologban biztosan én vagyok a legjobb: Böbe szerint én tudok esni a legnagyobbat.” – árulta el Győző.

Molnár Imi kedvesével európai körutazásra indult. „A kedvesemmel, autóval átszeltük Európát, eljutottunk egészen az Atlanti óceánig. Az összes nagyobb várost meglátogattuk délen, voltunk Marseille-ben, Valenciában, Barcelonában. Ugyan háromezer kilométerre voltunk itthonról Győzővel mégis kétszer sikerült összefutnunk teljesen véletlenül. Először Malagában egy kávézóban, aztán egy Ronda nevű kisvárosban” – mesélte nevetve Imi.


 

Mádai Vivien mindenkit maga mögé utasított
A műsorvezető hatalmas fölénnyel nyerte a Stiletto Run idei sztárfutamát

Mádai Vivien hihetetlen gyorsasággal, tíz másodperces előnnyel ért célba a Glamour Stiletto Run sztárfutamában. Az RTL Klub műsorvezetője maga mögé utasította Lolát, Muri Enikőt és Iszak Esztert. A nem mindennapi megmérettetésen a magazin közel száz olvasója is megmutatta: tűsarkúban is lehet gyorsan futni.

 Immár harmadik alkalommal húzott magassarkút a Glamour magazin olvasótábora, hogy egy száz méteres távot teljesítve bebizonyítsa, nem csak sportos szerelésben, hanem magas sarkakon is lehet futni. Miután Szentgyörgyi Rómeó bemelegítést tartott, a Stiletto Run sztárfutamában négy hazai híresség állt rajthoz. A győzelemnek 21 másodperces időeredménnyel az RTL Klub, Reflektor magazinjának műsorvezetője örülhetett. „Hihetetlen izgalom volt bennem és a rajtpisztoly hangja annyira előhozta belőlem a versenyzést, hogy semmivel sem törődtem, csak elkezdtem rohanni. Nem is gondoltam, hogy ekkora előnnyel érek célba, nem figyeltem a többieket, csak a futásra koncentráltam.” – árulta el Mádai Vivien. – „Hetente négyszer szoktam futócipőt húzni, de magassarkúban nem edzettem a versenyre. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem, hatalmas élmény.” – tette hozzá boldogan a győztes. A második helyen a VIVA műsorvezetője, Iszak Eszter ért célba, aki társaival végül kézen fogva futott. 

A sztárok után közel százan álltak rajthoz a fél millió forintos fődíjért. A távot leggyorsabban Bodrogi Ágnes teljesítette 13,75 másodperces idejével. A szervezők díjazták a legszebb cipőt, a legstílusosabb szettet és a legkreatívabb versenyzőt is. A futóverseny után az X-Faktor tehetségei szórakoztatták a közönséget.


 

Nelly Furtado meglepte Garami Gábort
Exkluzív interjúban vallott az énekesnő a Class FM-nek

Az anyaság a mindene, a hímzés a hobbija, a zene pedig az örök szerelme. Sosem hallott kulisszatitkokról mesélt Nelly Furtado Garami Gábornak. A közvetlen hangvételű beszélgetésből az is kiderült, hogy szívesen ellátogatna hazánkba a közeljövőben a népszerű énekesnő.

Sorra hozza el a magyar közönség számára a világsztárokat a Class FM. A leghallgatottabb magyar kereskedelmi rádión ezúttal Nelly Furtado árulja el titkait Garami Gábornak. A Class Kívánságműsor házigazdáját lenyűgözte a csinos énekesnő közvetlensége, aki még egy személyre szabott üzenettel is meglepte Garamit. Izgalmas beszélgetést hallhatnak azok, akik a Class40-nel töltik ezen a héten a vasárnap estéjüket. „Számtalan hírességgel volt már szerencsém beszélgetni, de Nelly Furtado a legközvetlenebbek egyike volt. Végtelenül szerény és emberközeli személyiség, aki egyértelműen a zenéért él, nem a sztárságért.” – mesélte Garami Gábor. - „Abszolút a család az első az életében, hobbiként pedig legszívesebben hímez, vagy éppen kosárlabdázik, hihetetlenül sokszínű egyéniség. A beszélgetés végén meglepetésképpen még egy személyre szabott, névre szóló üzenetet is rögtönzött nekem. Hihetetlenül jó fej volt. Ráadásul 2013-ban lehet, hogy a hazai közönség is találkozhat vele.” – tette hozzá a rádiós. 

 

Exkluzív interjú Nelly Furtadoval vasárnap este 17:00 órától a Class40-ben!

 


 

Terecskei Ritának lezsibbadt az arca

Bizonyítottak legvakmerőbb hírességeink: Cseke Katinka, Terecskei Rita, Tóth Roland és Király L. Norbi minden erejüket és bátorságukat összeszedve állták a sarat a nemrégiben megrendezett chilievő versenyen. A paprikás hangulatú estén a legtüzesebb nyelvű sztár jutalmul egy speciális chilis koktélt is elkészíthetett.

 Mexikóiakat is meghazudtoló merészséggel feszegették saját tűréshatárukat népszerű hazai hírességeink egy hetedik kerületi romkocsmában megrendezett chilievő versenyen. A torokszorító feladathoz több tucat bátor próbálkozóval együtt csatlakoztak, akik szintén minden erejüket bevetették annak érdekében, hogy megmérettessenek a nyáresti fűszeres kalandon.A sztároknak az összecsapás első fázisaként 7 különböző erősségű chilivel kellett megbirkózniuk, s a lelkesedés ellenére, bizony akadt olyan, akinek a vártál hamarabb köszörülte torkát a feladat. „Nagyon szeretem a csípőset, de van egy pont, amikor azt mondom, állj! Ez ma este is így történt, a hármas fokozatnál kiszálltam. Különben megbeszéltük Rolival, hogy ő képviseli majd a Bodolai családot” – kezdte Katinka, utalva a Bodolai Bandi szerepét játszó Tóth Roland kollégájára. – „Nagyon büszke vagyok a sorozatbeli férjemre, és persze Ritára is, hisz mindketten végigmentek mind a 7 fokozaton. A tisztesség kedvéért annyit mégis el kell árulnom, hogy már a harmadik erősségűnél is csaltam kicsit… Annyira erősnek éreztem, hogy amikor nem néztek oda a többiek, a pad alól csipegettem az egyes számú chilit” – vallotta be nevetve Cseke Katinka, a Jóban Rosszban színésznője.

Ezután következett a paprikafüzér-fűző verseny, ahol a leggyorsabbnak Terecskei Rita bizonyult, ezzel bezsebelve a végső győzelmet.„Remekül szórakoztam, hiszen a csapattársaim hasonlóan őrültek, mint én. Az utolsó néhány chili azért kissé próbára tett. Bár kibírtam a 7 fokozatot, egy darabig szerintem nem érzek majd ízeket! Egy szerencsém van, hogy van pár napom kipihenni az égető élményt a legközelebbi koncertünk előtt, úgyhogy az időzítés ilyen szempontból jó volt a zsibbasztásra. Ami pedig külön öröm számomra, hogy győztesként Keresztes Ferenc világbajnok mixerrel egy speciális chilis tequila koktélt is készíthettem, és persze rögvest hűsítettem vele lángoló torkomat


 

Száraz Dénes újra forgat

Augusztus 21-én nem csak a képernyőre tért vissza a Jóban Rosszban. A TV2 sikersorozatának szereplői újra forgatni kezdtek a nyári szünet után. Ráadásul Száraz Dénes is munkába állt.  

A Jóban Rosszban sztárjai kipihenten, teljes erőbedobással kezdtek újra forgatni. A nyári szünet után ráadásul a Tamás atyát alakító Száraz Dénes is újra a kamerák elé lépett, így a rajongóknak nem kell már sokat várni visszatérésére.„Ahogy azt sejteni lehet, a legtöbbet Szabó Zsófival forgatok majd, de hogy pontosan mit, azt természetesen nem árulhatom el. Tamás atya nem mindennapi módon tűnt el, a visszatérés is különleges lesz.” – mondta Száraz Dénes. – „Színészileg érdekes és változatos feladatom lesz. Nagyon örülök, hogy végre újra forgathatok. Eredetileg ugyan csak egy évre szerződtem le a sorozattal, de úgy megszerettem a stábot és az egész légkört, hogy a néhány hónapos kihagyás alatt már nagyon hiányzott minden.” – árulta el a színész.


 

Kovács Áron motorral hódította meg Horvátországot

Kovács Áron már-már hazajár Horvátországba. A Class FM műsorvezetője idén nyáron sem bízott semmit a véletlenre. Motorháton derítette fel az ország legszebb pontjait, hogy családját egy tökéletes nyaralással lepje meg.

Kovács Áron köztudottan motor-mániás. A műsorvezető barátaival minden nyáron felderítő túrára indul, így az idei horvátországi kirándulás sem maradhatott el. Persze a Class FM műsorvezetője nem feledkezett meg feleségéről és kisfiáról sem. Áron ugyanis a baráti túrák alkalmával szemeli ki a legideálisabb helyszínt a családi nyaraláshoz. „Minden évben motorral nekivágunk Horvátországnak a haverokkal. Egy igazi felderítő túra ez, amikor vadászunk azokra a helyekre, ahová érdemes családosan is visszatérnünk. Az ország legszebb részeire lecsapunk, helyben szállást is foglalok, és pár nappal később pedig leviszem a családot. Mindig valami lenyűgöző kis településre bukkanunk, amit örömmel mutatok meg nekik. Általában Senjnél megszállunk a srácokkal, aztán végig a tengerparti út mentén nekivágunk Horvátországnak. Hatalmas négy-öt napos kaland szokott ez lenni, sok fürdéssel és szórakozással”  - árulta el Áron.


 

Jég dupla whisky nélkül: sarkköri expedícióra indult Balássy Betty és Varga Feri

A népszerű zenészházaspár besokallt a kánikulától, tanakodtak, mit tegyenek, de mivel Grönland messze van, a Váci utca pedig közel, így inkább az utóbbit választották. Az itt található Jégbárban iBettyék először koktéloztak, bár nehéz volt eldönteni, mit is válasszanak a szemkápráztató választékból,  a Globális felmelegedést, a Jegesmedve leheletét, az Eszkimócsókot, netán az Édes hibernációt? A lélekerősítés után megtekintették John Lennon és Jimi Hendrix jégbe fagyott mását. A YETI láttán jeges rémület kerítette őket hatalmába… De szerencsére nem lett semmi baj, hiszen a Jégbárban, ahogy azt a neve is mutatja, (szinte) minden jégből készült. A Váci utcai létesítményben a falakat, a bútorokat és az akváriumot is a hűvös alapanyagból alakították ki. A jeges italokat egy valódi jégpultnál rendelhetjük meg, és természetesen jégpohárból hajthatjuk fel. A Jégbár mindig tartogat meglepetéseket, hiszen a fő alapanyag folyamatos párolgása miatt a jeges díszlet félévente megújul. Bettyék életében központi szerepet játszik a zene, így nagyon megörültek, amikor jeges rémületükből felocsúdva meglátták a jégből készült, élethű Jukeboxot.

Nagyon meglepődtünk a sztárok jeges másain, a Jukebox-nál meg eltöprengtünk, hogy mit is válasszunk. Feri megkérdezte, hallhatóak-e a mi dalaink is – mire kimondta, megszólalt az Egy bolond százat csinál című dalunk! Többen megdermedtek a csodálkozástól, amikor rájöttek, hogy az előadókat nem jeges kiadásban látják…” meséli lelkesen Betty.

Fotó: Dudás Ernő


 

Beleszeretett Budapestbe a Universal Channel sztárja
Sarah Shahi kisfiával és édesanyjával járt Magyarországon

Egy perc alatt ejtette rabul fővárosunk a Universal Channel sztárját, Sarah Shahit. A Békét bíró című sorozat főszereplője három éves kisfiával és édesanyjával érkezett Budapestre és a munka mellett egy kis pihenésre is jutott ideje. Sarah Shahi a Monte Carlo-i Filmfesztiválról érkezett Budapestre. A magyar főváros egy pillanat alatt rabul ejtette a gyönyörű színésznőt.

„Ahogy leszállt a gép, volt valami a levegőben, azonnal otthon éreztem magam. Barátságos a város légköre, hívogató és sokkal több, mint amire számítottam. Budapest gyönyörű, a kultúra gazdag és szórakoztató, az emberek pedig dinamikusak. Egy pillanat alatt beleszerettem a városba.” – árulta el Sarah Shahi, aki erre a hosszú útra sem akart elszakadni családjától. „Dolgozó anyaként nagyon fontos, hogy támogatást és segítséget kapj, legyen szó a családról, a barátaidról vagy esetleg fizetett segítségről, bébiszitterről. Egyik nő sem született szuperhősnek, hiába is próbálunk azok lenni olykor. Ami a legfontosabb, hogy mindig szakíts időt arra, hogy magaddal foglalkozz egy kicsit és feltöltődj. Bevallom, ez nekem nem mindig megy.” – vallotta be a Békét bíró főszereplője, aki a budapesti promóciós útján nyolc ország újságíróinak mesélt a Universal Channel-en futó sorozatáról és magánéletéről. Sarah azt nem árulta el, hogy mi volt a legvadabb dolog, amit életében megtett, de szívesen búvárkodna cápákkal vagy próbálná ki az ejtőernyőzést, és családjával visszatérne pihenni Budapestre.

Békét bíró – 2. évad csak a Universal Channel műsorán, péntekenként 21.20-kor.


 

Snookival bulizott Falusi Mariann
A Jersey Shore sztárja megdicsérte az énekesnő frizuráját

New York egyik népszerű szórakozóhelyén Amerika milliós nézettségű műsorának üdvöskéjével, Snookival futott össze a Pa-dö-dő együttes két tagja. Az óriási rajongótábor ricsaja Mariannék figyelmét is felkeltette, akiket az MTV stábja lencsevégre is kapott. 

A Jersey Shore trash-reality műsorának forgatásába csöppent a Pa-dö-dő New York-i kiruccanása alkalmával. Az énekesnőket váratlanul érte az ismert sztár, Nicole ’Snooki’ Pollizzi felbukkanása, amely percek alatt meghökkentő tömeget vonzott a kamerák kereszttüzébe. Kezdetben értetlenül álltak a felbolydult helyzet előtt, amelynek forgatagában az apró amazon figyelmét is felkeltették nem mindennapi megjelenésükkel. Így a közeljövőben az MTV képkockáin is nagy eséllyel felbukkanhatnak. 

„Azt láttuk, hogy egy apró termetű lány bukkant fel a helyen, két kamera és egy kisebb stáb kíséretében, az emberek rögtön megrohamozták a számunkra először ismeretlen Snookit. Fényképezőket villogtattak, és láthatóan rajongói transzba esve lobogtatták a lapjaikat autogrammot remélve. Nem tudtuk ki érkezett a helyszínre, mert fejét lehajtva próbált minél kevésbé feltűnő maradni, ami persze tarthatatlan volt, hiszen ő ott az utóbbi idők egyik legismertebb celebének számít. Olyan izgalomban voltak a rajongók, mint nálunk a tinilányok, amint Fluort látják felbukkanni” – mesélte Mariann.  

„A nagy tömegben megszólított minket, a színes hajunkat dicsérve, ami meglepő volt, hiszen nem beszélt igazán a rajongókkal. A nagy jövés-menés közben minket is lencsevégre kaptak, így még egy szerződést is aláírattak velünk, hogy járuljunk hozzá a felvételhez. Így nagy valószínűséggel az MTV Hungaryn is vetített nagy sikerű realityben mi is felbukkanhatunk.” – folytatta a nemrégiben ötödik évaddal debütáló Jersey Shore kapcsán a Tv2 Megasztárjának zsűritagja. 

Érdemes tehát továbbra is figyelemmel kísérni a világsikerű tévésorozatot, hiszen az olasz-amerikai fiatalok elvetemült kalandjait követők akár a Pa-dö-dő sztárjait is viszontláthatják a képernyőn.

 



 

Delfinekkel barátkozott Iszak Eszter

Delfinidomárként töltött bő egy hetet Iszak Eszter Curacao szigetén. A forgatásokon Várkonyi Andreával sajátították el a nem mindennapi szakma rejtelmeit. Eszti utazási szenvedélyének és kalandvágyának is hódolhatott az egzotikus kiruccanás alkalmával.  A két ismert televíziós a Tv2 Másodállás című műsora miatt utazott télből nyárba. Iszak Eszter a felkérésnek, amellyel egy különleges szakma bennfentesévé vállhatott. 

„Imádok utazni és újévkor azt is megfogadtam, hogy szeretném magam kipróbálni minél több dologban. alig hittem el, hogy felkértek, de persze nagyon örültem neki. A csodás idő és a mesés táj mellett csak ráadás volt, hogy a napjainkat delfinek közelében tölthettük, akik hihetetlenül emberbarát állatok, valóban élvezik az ember társaságát, és igénylik a törődést. Ez nem munka vagy kényszer számukra, hanem boldogság.” – számolt be a delfinidomárság szépségeiről Iszak Eszti, a VIVA TV sztárja. – "Várkonyi Andival nagyon jó kapcsolatba kerültem, nagyon laza és szimpatikus embert ismerhettem meg a személyében, remekül kijöttünk. A napunk nagy részét a delfinekkel töltöttük, amit sokkal inkább kikapcsolódásnak éltünk meg, mint munkának. A delfinidomár igazolványt is megszereztük, alapszintű vizsgát tettünk elméletben és gyakorlatban is. A helyi emberek rendkívül barátságosak, nem kapkodnak semmivel, nyugodtak és lassúak, ami számunkra először talán furcsa lehet, de hamar átragad az emberre ez a kiegyensúlyozottság. Az anyanyelvük nagyon szokatlan, hiszen több nyelv keverékéből áll össze, és ez a sokszínűség figyelhető meg a házak építészeti stílusán is.”

Fotó: Tv2


 

Megszületett Gryllus Dorka gyereke

A vártnál két héttel korábban érkezett Gryllus Dorka kisfia. A színésznő-énekesnő március 12-én adott életet egy 51 centis, egészséges babának egy budapesti kórházban. Az apa Simon Kornél színész, akivel a színésznő évek óta együtt él. „Valószínűleg hamarosan újra költözködnünk kell, de még egy kicsit maradunk itt. Az elmúlt években úgynevezett távkapcsolatban éltünk, sokat ingáztunk Budapest és Berlin között, mivel Kornél Budapesten játszik a Central Színházban, én pedig Németországban forgattam, koncerteztem. Amikor korábban azt mondták, majd ha gyereket várok, mindent másként látok, csak legyintettem. Most viszont minden mindegy, a karrier is másodlagos. Az énekesnői, rocksztár karrierem biztosan háttérbe szorul, de ezt egyáltalán nem bánom” – nyilatkozta a boldog kismama. A német Rotfront együttes mindenesetre már másik énekesnővel turnézik, de várják vissza Dorkát.


 

Fliegauf tarolt Berlinben
A Csak a szél kapta az Ezüstmedvét

A zsûri nagydíjával, Ezüstmedvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél címû alkotását a 62. Berlinalén. A fõdíját, az Aranymedvét az olasz versenyfilm, a Taviani testvérek Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) címû dokumentumfilmje kapta. Fliegauf Tarr Béla után a második magyar rendezõ, aki ezt a díjat elnyeri a Berlinalén. Az Ezüstmedvét 1999-ig a verseny különdíjnak nevezték, 2000-tõl Grand Prix néven osztják ki.  A hivatalos esti Aranymedve-díjátadót megelõzõen délután a független zsûrik is díjazták a filmeket, ezen a fiatal filmes két díjat is bezsebelhetett. A Csak a szél kapta meg az Amnesty International németországi csoportjának díját, és Peace Film Award Initiative díjat is.

A film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született amatõr színészekkel. "Nem az a jellemzõ Magyarországon, hogy embereket csak úgy lelõnek - nyilatkozta a díjátadó után Fliegauf. - Nem szeretnék bekapcsolódni a politikai játszmákba. Ez a film mûvészi reflexió a történtekrõl, nem pedig politikai állásfoglalás."


 

oldalak:  1  2  3  4  5  6  7  8  9   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat