- Még nem tudtam olvasni, de már a térképeket böngésztem. Világutazó, felfedező szerettem volna lenni, de aztán rá kellett döbbenjek, hogy már nincs felfedezetlen pontja a világnak, földrajzilag legalábbis. Nem volt kérdéses, hogy a földrajz szakot választom az egyetemen, és az sem, hogy amennyit csak lehet, utazok. A 70-es--80-as években azonban ez nem volt annyira egyszerű. Nyugatra csak minden harmadik évben mehettünk. Édesanyám közel 50 éves volt, mikor először kiengedték Nyugatra, én szerencsésebb voltam, édesapám útlevelébe beírva, 15 évesen eljuthattam vele Bécsbe és Olaszországba.

- Édesapád híres grafikus művész volt.

- Igen, ő tervezte 1989-ben az új, ma is érvényes Magyar Köztársasági címert.

- Milyen emlékek fűznek az első utazásodhoz?

- Lenyűgözött, hogy mindent kapni a boltokban….Bécsben ittam először életemben teljes tejet, és Nápolyban friss gyümölcsből facsart narancslevet, a Vezúvot bámulva. Ez az élmény a mai napig megmaradt. Narancsot és banánt akkor csak karácsonykor árultak, hosszú sor állt érte. 50 évvel később visszatértem Nápolyba és ennek az utazásnak az emlékére megint ittam ott egy narancslevet, édesapámra is visszaemlékezve.

- A gasztronómia iránti vonzalmad ebből az időből származik?

- Igen, már tizenévesen érdekelt a gasztronómia, dédelgettem is vendéglátós terveket. Míg mások Fa szappant és egyéb „piperét” hoztak haza Nyugatról, addig én 21 szakácskönyvvel és keleti fűszerekkel tértem vissza Németországból.

- Ha jól tudom, 9 szakácskönyvet írtál.

- Ez a 90-es években volt, kettő olyan sikeres lett, hogy a második kiadását is megérte. De fordítottam is ötvennél több szakácskönyvet, angolból és németből. A Spektrum TV gasztronómiai szakértőjeként is dolgoztam, innen avanzsáltam át szinkrondramaturggá, azaz a filmek fordítójává. Ezt a munkát azóta is nagyon élvezem, de már nemcsak gasztronómiai, hanem természetfilmeket is fordítok. Persze továbbra is írok újságot, elsősorban női lapoknak, és van egy saját online életmód magazinom is, a  http://www.dolcsevita.hu/.

- Milyen különlegességeket ettél?

- Kígyót, vízibivalyt, kutyát, kudut.  A kudut kihánytam. 

- A kutyát?

- Nem vagyok gazdi, úgy biztos nem ment volna. De így semmi gondom nem volt vele. Kicsit édes a húsa.

- Az utazást közben sem hagytad abba.

- Semmiképp. Volt egy időszaka az életemnek, amikor a teleket Délkelet-Ázsiában töltöttem. Vonzott az a titokzatos világ, az a kultúra. Ázsia akkoriban még nem volt annyira divatos úti cél, mint manapság.

- Megírtad az utazásaid történetét?

- Néhány cikket igen, de az egzotikus úticélokra akkoriban még nem igazán volt kereslet. Viszont az ázsiai fotóimból összeállítottam két kiállítást is, azoknak nagy sikerük volt, Berlinbe is eljutottam a képeimmel. Később felkértek egy útikönyv megírására, amit végül nem írtam meg.

- Melyik ország, illetve kultúra tette rád a legnagyobb hatást?

- Kínában négyszer is jártam, a legérdekesebb ország, semmi sem kiszámítható ott. Egyértelműen Tibet a legtitokzatosabb. De nem csak jó élmények, hanem rosszak is értek itt, kétszer is becsaptak, olyan ősi trükkökkel, hogy szerzetesek állnak a templom előtt és kérik a belépti díjat. Aztán bemész, és ott a pénztár. Vagy a vízumért előlegre elkérnek 500 jüant, és a papírra csak 400-at írnak, tehát amikor fizetnéd a hátralékot, 100-zal többet kell, ez több ezer forintnyi különbség. Lhaszából, a tibeti fővárosból busszal keltem át a Himaláján – a 143 km-t másfél nap alatt teszi meg a busz – és nem volt útitárs, akit ne loptak volna meg vagy ne raboltak volna ki Tibetben, tehát ez sajnos teljesen általános jelenség ott. Nem Kínában, Tibetben.

- Továbbra is vágysz arrafelé, vagy más utakat választottál? Mi változott mostanra?

- A korral együtt jár, hogy elkényelmesedtem, hatvanon felül már nem hátizsákkal közlekedem és nem dormitóriumokban alszom. Maradok Európában, illetve pár hónapja átkeltem a Nagy Vízen. A nyugati parttól a keletiig átszeltem az Egyesült Államokat. A legjobban New Orleans tetszett, van annak egy flairje….New York viszont egyáltalán nem nyűgözött le, oda nem is vágyom vissza.

- Merre lesz a következő út?

- A Nyugat-Balkán még a jugoszláv időkben kimaradt nekem, pedig már akkor is érdekelt, most pedig közvetlen légijáratok kötnek össze minket Szarajevóval, Pristinával, Szkopjéval. Amint a járványügyi előírások engedik, nem fogok itthon maradni, hiszen utazásra születtem!