Bombicz Judit (https://juditworld.blogspot.com/; https://www.facebook.com/azirasmegmarad ) meseíró, gyermeke születése után kezdett saját meséket kitalálni. Addig csak verseket írt. Tizenöt évvel ezelőtt döbbent rá, hogy az ő útja a mesék világába vezet. Most a Csodák könyve, a Mesevarázs és a Mesék elalvás előtt című könyvek szerzője mesél filmezési szokásairól:

Abban az időben voltam gyerek, amikor még az internetről álmodni sem mertünk, nem, hogy stream oldalakról. Kiskoromban még csak fekete-fehér tévénk volt, egyetlen egy darab a lakásban (nem úgy, mint manapság), úgyhogy esténként mindenki ugyanazt nézte. Igaz, TV adó is csak néhány volt. Viszont abban az időben suliszünetekben a gyerekeknek matiné műsorokat adtak, csak gyerekeknek szóló filmeket, rajzfilmeket, miegymást. Imádtam, de azért jobban szerettem a kertben játszani.

Manapság minden szobában van egy készülék, még nálunk is. Igaz, ezek közül az egyik két funkciós, így leginkább monitorként használom a számítógéphez. Apu főleg focit vagy más sportot néz a szobájában, elvétve filmeket. Én tévéadást inkább késő este nézek, akkor is kihagyom a kereskedelmi adók vetélkedőit, pénznyelő túlélő műsorait és társaikat. Ilyenkor főleg főzéssel, lakberendezéssel, lakásátalakítással vagy állatokkal kapcsolatos műsorokat keresek. Bevallom (nagyon halkan), hogy néha ott felejtem magam a szellemvadászattal foglalkozó műsoroknál is. Filmeket inkább az interneten nézek. Nem igazán élvezem, hogy a televízióban a reklámok között adnak néha egy kis filmet.

Ha választani kell, jobban szeretem a filmeket, például az amerikai karácsonyi filmeket, vagy a nagyon régi, magyar fekete-fehér filmeket, de bejött már pár sorozat is. Sorozatok közül örök legnagyobb kedvenc Fekete István Tüskevár című regényéből készült filmsorozat, vagy az Abigél, esetleg A névtelen vár. Magyar filmek közül mindig szerettem Bujtor István filmjeit, melyek a Balatonnál játszódtak. Teljesen ki tudtak kapcsolni. Meseíróként pedig nyilván nem meglepő, szeretem a mesefilmeket, persze itt is szelektálok rendesen. Egyébként nagyon hiányolom, hogy nem igazán készítenek magyar ifjúsági vagy gyerekfilmeket. Pedig szükség lenne rájuk.

Régebben szerettem moziba járni, tizenéves koromtól rengeteget voltunk a barátokkal, viszont a közelemben már nem igen van mozi, úgyhogy ez kimarad az életemből. Marad a Netflix és az HBO Max, vagy a Youtube és társai. Néhány évvel ezelőtt volt egy szembetegségem, ami sajnos bármikor visszatérhet. Néhány hónapon át csak hallgattam a filmeket, mert homályos foltokon kívül mást nem nagyon láttam. Olyan nagyon nem hiányzott a televízió, az írás és olvasás annál inkább.

Íróként inspirációt kaptam már filmből egy-egy írásomhoz, de szereplőt inkább az általam ismert emberek közül szoktam választani, de őket sem teljes egészében. Kicsit felboncolom őket tulajdonságaik szerint.

Bódai-Soós Judit, (www.juditti.hu) a Mihaszna kütyük bolygója, a Jövőnek őrzött gondolat és még egy tucat másik könyv szerzője, így mesélt magáról:

Nincs tévénk legalább húsz éve. Gyerekkoromban rengeteget tévéztem, még fekete-fehérben. Emlékszem, hogy leginkább azért vártam, hogy végre tíz éves legyek, hogy legálisan nézhessem a TTT-t, vagyis a Tízen Túliak Társasága című műsort. Azt gondolom, hogy abban az időben sokkal színvonalasabb műsorok voltak, és nem árasztott el mindent a sok agyatlan reklám. Nagyon szerettem a gyerekműsorokat, a meséket, a Süsü volt az egyik kedvencem és a Mézga család, illetve a játékfilmeket, mint A fantasztikus nagynéni, a Bagarémi és társai, a Bujtor-féle filmeket, a kabarékat, a régi-régi magyar filmeket, mint például a Hyppolit, stb. De a Deltának is nagy rajongója voltam és a Szeszélyes évszakoknak is. Aztán ezeket leváltották a valóságshowk, mindent elárasztott a reklám, a látványra kiélezett tartalmatlanságok. Ez az én békés lelkemnek túl sok, túl erőteljes, túl agresszív, túl bántó. Nem kérek belőle.

Pedig álmodoztam arról, hogy az én írásaim is képernyőre kerülhetnek majd egyszer, az első ifjúsági regényem megjelenésekor kaptam is sok helyről olyan véleményt, hogy filmet kéne csinálni belőle. Felkérés azonban nem érkezett azóta sem ez ügyben. És fogalmam sincs, hogy készítenek-e mostanában ilyen filmeket, de gyanítom, hogy inkább nem. Viszont legalább diafilm már készült az egyik mesémből, aminek nagyon örülök. Egyre több úgynevezett tudatos szülő próbálja a vibráló készülékektől távol tartva nevelni a gyermekét, és a meseolvasás mellett kiváló alternatíva számukra a diafilmezés. Ezért ez kezd ismét egyre népszerűbbé válni. Még mozi is van Pesten, ahol diafilmeket vetítenek, ott voltam a saját diám premierén.

Szóval, nincs tévénk, pontosabban van egy öreg készülékünk, amin régebben videókat néztünk, később DVD-ket. A gyerkőc is így jutott mesefilmekhez. Moziba nem igazán jártunk régen sem, most még annyira sem. Néha a kisfiammal megyek el egy-egy gyerekfilmre, de legtöbbször ezt is megbánom (kivéve a diafilmes mozit).

Ha eszembe jut egy régi film, amit megnéznék újra, akkor rákeresek valami ingyenes, online nézhető verzióra, és megnézem úgy. Jellemzően több részletben, mert sosincs annyi időm egyszerre, hogy végignézzem egyben. Családi filmezés is szokott lenni, de elég ritkán jut rá idő, régi közös kedvenceket nézünk újra együtt (így nem gond, ha valaki félidőben lelép.)

Sorozatot utoljára a Dallast néztem fekete-fehérben. A sorozatokat könyvekben se szeretem, mert függőséget okoznak, ami sérti a szabadságomat. Könyvben is csak akkor vagyok hajlandó sorozatot olvasni, ha már megvan az egész.

Egyébként szeretek filmeket nézni, de sajnos, ez már luxushobbinak számít egy ideje az életemben, inkább erről mondok le, mint az olvasásról. Leginkább azért, mert sajnálom az időt arra elvesztegetni, hogy megtaláljam a nekem tetsző filmet. Ha valaki ajánl ezt-azt, és rá is bukkanok a neten, akkor belenézek, de ha mégsem nekem szól az a film, akkor elengedem.

Mivel az írásaim saját lelkemből, élményeimből táplálkoznak, így bizonyára saját filmes élményeim is megjelenhetnek itt-ott. Jellemzően például mindig nagyon szerettem az időutazós filmeket, és ez a téma több írásomban is szerepel, vagy az apróvá válás (mint Nils Holgersson), szintén felbukkan több mesémben. Egyetlen konkrét dologra emlékszem, amit filmből lopott ötletként tudatosan feldolgoztam írásomban. Az ötödik elem című filmről van szó. Ugyanezt a címet kapta egy versem, és nem csak a cím közös.

Radics Renáta, (https://m.facebook.com/groups/667820100017159/) Tóalmáson élő óvodapeadagógus, egyúttal a Fotelmesék, Emlékeim kertjében, Marci és Zsuzsi kalandjai című könyvek szerzője.

Gyermekkoromban a TV nézés mindig családi program volt, nem volt kérdés, hogy együtt, ugyanazokat a műsorokat nézzük, hiszen nem volt még nagy a választék. Igazi, meghitt alkalmak voltak azok, bekuckózással, beszélgetéssel, közös kacagással vagy épp izgalommal telve, hogy mi fog történni. Közben majszoltuk az anyukám által sütött finomságokat, pogácsákat. Szerettük a régi, minőségi vetélkedőket is, próbáltuk mindig kitalálni a válaszokat. Jó volt, hogy gyerekként egyből lereagálták a szüleink, az adott filmjelenetet látva, hogy mi a helyes vagy mi nem az, mindezt úgy megfogalmazva, hogy ne érezzük azt tanító célzatúnak.

Aztán vettünk egy videót, cserélgettük családon belül a videókazettákat, és a helyi videótékát is sűrűn látogattuk. Imádtuk a 90-es évek filmjeit, a Bud Spencer & Terence Hill párost, sorozatokat, mint pl. a Váratlan utazást. Magyar filmek közül az Indul a bakterház volt a család nagy kedvence.

Felnőttként a párommal hétvégenként, ha időnk engedi, délután mindig kiválasztunk egy-két filmet, amit összebújva végig nézünk. Időnként sorozatokat is. Szerencsére mindig találunk olyat, amire mind a ketten rábólintunk. (Beismerem, párom sokkal elfogadóbb ezen a téren.) Hétköznapokon este szoktunk TV-t nézni, de bevallom, az inkább csak háttérzajként funkcionál, néha-néha kapunk csak el egy rövidebb műsort, hiszen teszünk-veszünk közben. Különben sem kötnek le minket manapság az új TV műsorok, amik nem igazán képviselnek pozitív értékeket. Inkább ismeretterjesztő csatornákat nézünk késő esténként.

Hogy a filmek inspirálnának-e az írásban? A történetek nem. Inkább a hangulatok azok, amik megindítanak bennem egy-egy történetszálat. Illetve felidéznek bennem egy-egy régi családi történetet, amiből aztán vers születik.

Jenei András (J.A.A. Donath, Ian N. Draas) egy látássérültekkel foglalkozó szervezetnél érdekképviseleti munkákat, akadálymentesítést végez, emellett audionarrátori munkákkal is foglalkozik. Mint meséli: „Írni akkor szeretek, amikor van kedvem és időm, hétköznapjaim meg pont olyanok, mint másé: csak jobbak! Az életem nyitott könyv: azaz több is egymás után olvasva!” András a szerzője a Triannita Krónikák sorozatnak, a Calderania sorozatnak, valamint legutolsó történelmi regénye a „Hol fogantam, ott leszen sírod” címet viseli. András könyvei elérhetőek a www.jeneiandras.hu oldalon.

A filmezés nálam kissé speciális a dolog a vakság okán, de mégis a válaszom: igen, nézünk filmeket! Esténként és hétvégén mindig közösen egy-egy filmet, ami általában sorozat és legtöbb alkalommal olyan sorozat, amit már láttam, láttunk korábban.

Moziba nem igen járunk, mert a mai filmek nagy része leginkább a látványra épül, kevés a tartalom és a valódi mondanivaló. De azért ritkán akad egy-egy kivétel. Én, mivel audionarrátor tapasztalati szakértő is vagyok, a munkám során is filmeket nézek. (feladatom megvizsgálni azoknak a filmeknek és színházi előadásoknak az audionarrátori munkáit, melyek adásba mennek a tévében, színházban). Így sok filmet nézek, néha majdnem kockánként is. Ezek közt is akad mindenféle zsánerű, s a válaszom igen: kaptam már ihletet, indíttatást filmtől, vagy egy jelenetből is akár! A régebbi filmeknél- melyeket még anno láthattam- sok olyan mondat és jelenet van, amit kedvelek, s igen: akadt már olyan, melyet felhasználtam magam is.

Bár vakon nézem a filmeket, nem mindig hiányolom a narrációt- amiről fent írtam-, mert időnként a fantáziám elég a képek megalkotásához. Máskor viszont egy-egy jelenetnél, képnél igenis kell, hiszen apróságokat nem tudva más amit elképzelek.

S ha már film (mindegy, hogy tévé, vagy mozi), akkor a régi magyar műveket kevésbé kedvelem, még akkor is, ha van azért több kedvencem tőlük. Inkábba 80’-as évekből, a korábbiakból kevésbé akad kedvenc… már a klasszikusokat leszámítva. Igen, kedvelem több Várkonyi féle rendezését, nem mehetek el Bujtor István filmjei mellett és bár sokáig nem nagyon jött jobb minőségű magyar film, most „látom”, hogy ma már akad több olyan hazai gyártás, ami azért nem is rossz. Példának okáért itt van a most kifutott Tündérkert sorozat, s hogy legyen kapcsolat a könyvek és a filmek közt: várom a jövőre érkező Hunyadi sorozatot Bán Mór regényeiből.

A külföldi produkciókról ugyanazt tudom mondani: ha értem és van története, kedvelem. Nálam is bejön a HBO csatorna gyártású produkcióiból több, (Trónok harca, A végtelen szerelmesei, Csernobil), ám ugye reklámok nélkül.

Na és miért nem nézek magyar tévét? Mert több a reklám, mint a film és amit meg többségében ott adnak, mint műsornak hívott akármi, két percig nem köt le. Nem szól semmiről, nincs tartalma többségében és unalmas.

Ami még nagyon fontos nekem egy alkotásnál, az a zenéje. Ki ne kedvelné Hans Zimmert, a Gladiátor vagy A Karib-tenger kalózai zeneszerzőjét, vagy éppen John Williams-ot?

Juhász Judit (https://www.facebook.com/profile.php?id=100094486710714) jelenleg GYES-en lévő édesanya, 18 hónapos kislánya mellett ír történeteket, általában női sorsokról. Frissen megjelent Ébredj című regénye a bántalmazó kontra szerető párkapcsolattal foglalkozik. Judit így mesél filmezési szokásairól:

Szeretek moziba járni, szeretem a hatalmas vásznat, a teret betöltő sötétséget, hogy abban a másfél-két órában, míg tart film, nem létezik más, csak a film és én. Otthon nehezen nézek TV-t, de nehezen fogok bele online is a filmnézésbe, mert mindig találok valamit, ami fontosabb, így általában 10-15 perc után abbahagyom a filmezést. Moziban ilyen nincs. Oda, ha beülünk, végignézzük, bár a filmeket rendre megválogatjuk. Férjemnek és nekem sem mindegy, mi megy a filmvásznon.

Gyerekként szerettem TV-t nézni. Én az a korosztály vagyok, aki még nézte a Frakk a macskák réme, a Kukori és Kotkoda és társait, de már nézte a Dragon Ball és Sailor Moon című külföldi sorozatokat, bár kora gyermekkorom legkedvesebb rajzfilm sorozata mégis egy kevésbé ismert: a Titokzatos aranyvárosok volt, amely Dél-Amerika felfedezését dolgozza fel a gyerekeknek.

Ha kettesben vagyok a lányommal, esténként be szoktam kapcsolni a TV-t az alapzaj kedvéért. Ilyenkor kosztümös filmeket keresek (Poirot, Miss Marple, Murdoch nyomozó rejtélyei), mert ott nincsenek felvillanások, nem káromkodnak, nincsenek brutális jelenetek. Olykor természetfilmet választok, azt együtt nézem a gyerekkel. Ül mellettem, és magyarázom neki, milyen állatokat látunk a képernyőn. Jómagam olyan filmeket szeretek, amelyekben rendre valamilyen rejtélyt oldanak meg, és mostanában egyre gyakrabban kerül előtérbe a thriller, horror kategória (Apáca 1, Apáca 2, A lápkirály lánya).

A klasszikus magyar filmek közül én is sokat néztem, mint az Egri csillagok, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Mai magyar filmek közül is szoktunk válogatni. Nekem nagy élményt jelentett Az unoka című 2022-es és A feltaláló című 2020-as film, mely Béres József munkásságát és megpróbáltatásait dolgozza fel. Férjemmel a karácsonyi ünnepek alatt készülünk megnézni a Semmelweis című történelmi filmet, amely már csak azért is vonzó számomra, mert történeteim rendre női sorsokkal foglalkoznak, és Semmelweis Ignácot nem véletlenül nevezik az anyák megmentőjeként.

Érdekes módon filmekből többször vettem már át ötleteket, mint olvasott regényből. Olykor egy-egy mozdulat, egy-egy pillantás, vagy ruha, esetleg maga a színészek megjelenése segíti egy bimbózó ötlet kiteljesedését. Vicces, de a Hová lett Eszter? Edmondját épp a Fantomas főszereplője ihlette, akit Jean Marais alakított (pedig ez egy régi film).

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk bemutatni a Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalmat: Az MKMT mozgalom célja a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítése. A mozgalom elindítója: Sky S. T. Dél-Afrikában élő magyar származású írónő valamint a Helma Kiadó, aki magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek kiadására specializálódott. AZ MKMT mozgalomban résztvevő szerzők által megjelent könyvek elérhetőek a Helma kiadó oldalán (www.helma.hu)és a mozgalom oldalán, az alábbi linken:

https://mkmt.hu/irok-konyvek/konyvek