napja 
 

Nyugdíjas Ősz az Állatkertben (Programajánlók - Kultúra)
Nyugdíjas Ősz az Állatkertben

Egész októberben és novemberben is tart a Nyugdíjas Ősz a Budapesti Állatkertben. Ebben az időszakban a szokásosnál is nagyobb kedvezményekkel kedveskednek a szépkorúaknak, akiket a kert területén további kedvezmények is várnak.

Már október elsején elkezdődött, és egészen november 30-ig tart a Nyugdíjas Ősz a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A két hónapon át tartó időszakban a 65 éven felüliek (nyugdíjas jogviszonytól függetlenül), illetve a nyugdíjas igazolással rendelkezők (életkortól függetlenül) a szokásos kedvezményes szenior jegynél is kedvezőbb áron, 1500 forintért válthatnak jegyet az Állatkertbe. Emellett a kert területén több vendéglátóhely is kedvezményeket kínál a szépkorúaknak.

A tapasztalatok szerint a nyugdíjasok ilyenkor nemcsak családtagjaikkal, unokáikkal szokták felkeresni az Állatkertet, hanem nagy számban érkeznek nyugdíjasokból álló baráti társaságok, illetve nyugdíjasklubok és más közösségek csoportjai is.

Látnivalóból sincs hiány, hiszen a hazai állatkertek közül a legtöbb féle állat itt látható. A közönség első számú kedvence természetesen Samu, a kiselefánt, de a nemrégiben bemutatkozott lajhárkölyökre is sokan kíváncsiak. Október hónapban még tartanak az úgynevezett „Légy ott!” programok is, napi huszonöt látványetetéssel, állattréninggel, bemutatóval és egyéb érdekességgel.

A Nyugdíjas Ősz két hónapon át tartó kedvezményes időszakát 2008 óta minden évben meghirdeti az Állatkert. Előtte, 2007-ben „Nyugdíjas Hónapot”, a megelőző években pedig a „Nyugdíjas Hetet” tartottak az őszi szezonban.

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat