napja 
 

Immunrendszerünk támogatása füstöléssel (Egészség - Wellness)
Immunrendszerünk támogatása füstöléssel

Az első pillanatban talán furcsán hangzik, hiszen az immunerősítéssel kapcsolatban szinte mindenkinek első körben a vitaminok, étrendkiegészítők és egyéb szájon át bevehető gyógykivonatok vagy gyógyteák jutnak az eszébe. És igen, valóban, ezek a szerek nagyon hasznosak tudnak lenni, de ma már az orvostudomány is tisztában van azzal, hogy immunrendszerünk állapota és ezáltal a betegségekre való fogékonyságunk alapvetően függ lelki-szellemi állapotunktól (is). Attól, hogy érzelmileg és mentálisan mennyire vagyunk „középen”, mennyire vagyunk erősek, stabilak, határozottak és magabiztosak. Hiszen ahogy Louis Pasteur is mondta: "Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó".

Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője részletezi, hogy a tiszta és 100% természetes növények füstölése képes a negatív lelki és szellemi minőségeket kitisztítani, valamint a pozitív minőségeket meghívni, „betölteni”. Úgy működik ez mint a zene: körbeölel, átjár, és áthangol bennünket az illat.

- Ezek egyike, a valódi cédrus (atlaszcédrus vagy himalájai cédrus) fája vagy gyantája például abban tud segíteni, hogy a „viharos” időkben (is) stabilak tudjunk maradni, és megőrizzük az életbe és önmagunkba vetett hitünket. Az Ókor egyik legismertebb füstölőszereként az összes akkori kultúrában nagyra becsülték: Mezopotámiában éves szinten több tonnányit füstöltek el belőle, de Salamon király híres templomának belsejét is cédrusfával borították. Cédrusfához manapság is még viszonylag könnyen hozzá lehet jutni, hogy faszénen vagy rácsos edényen füstöljük, a gyantájához sajnos már jóval kevésbé, ezért a szintén erőt és stabilitást adó fenyőgyanták (például a zengő cédrus néven elhíresült szibériai cirbolyafenyő) egyikével érdemes füstölni. A pálcikákat előnyben részesítők pedig az Aromandise Herbosense szériájában találhatnak maguknak egy 100% természetes megoldást - mondta Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa. 

A honos gyógynövények közül a kakukkfű füstölve a teájához és az illóolajához hasonlóan bár jól tisztítja a légutakat, a valódi kiválósága azonban abban rejlik, hogy képes az ÉN-erőt támogatni, az önértékelésünket és az önmagunkba vetett bizalmat erősíteni. 

TIPP: füstöljük tisztán rácson vagy faszénen (esetleg egy pici kopál gyantát tegyünk alá), és ütögessük gyengéden a mellkasunkon a csecsemőmirigyet - ez segíthet, hogy szervezetünk öngyógyító folyamatai beinduljanak. 

Az orvosi zsálya, vagy ahogyan a rómaiak nevezték „herba sacra” - mint a hosszú élet növénye füstölve az életerőt képes erősíteni, akárcsak a rozmaring. Ezek pálcika formájában ugyan nem elérhetők, de egy kis eltökéltséggel mi magunk is köthetünk belőlük nyáron növényi köteget, melyet alapos szárítás után ilyenkor az őszi-téli időszakban rácsos edény vagy faszén használata nélkül is füstölhetünk. Hiszen a jól kiszárított köteg az egyik végén meggyújtva könnyedén végig ég.

 A magyar szóhasználatban negatív illatjelzőként elhíresült pacsuli bár égövünkön nem honos, mégis régóta ismert és használt növény: egy kis mirhával együtt füstölve csodálatosan oldja a félelmeket, hogy rá tudjuk magunkat bízni az élet áramlására, és ráadásul mindkettő elérhető már 100% természetes füstölőpálcika formájában is (Aromandise, Fiore D´Oriente). 

A mindennapi stressz is gyengíti immunrendszerünket, ezért érdemes esténként egy jól megválasztott füstölővel kitisztítani, feloldani, ahogyan tették ezt már évezredekkel ezelőtt is Egyiptomban: a 16 különleges összetevőből álló Kyphi  keverék kisimítja a nap gondjait, hogy valóban pihentető álomba tudjunk merülni. Mindig figyeljünk a füstölők minőségére, mert ezek a jótékony hatások csak a valódi növényekből készült 100% tiszta füstölők esetében működnek! A FloraSense valódi növényi füstölőszereket kínál azoknak, akiknek fontos a minőség, a biztos forrás és a megbízhatóság.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat