napja 
 

Közösen rettegett Keleti és Kandász Andi (Sztárok - Interjúk)
Közösen rettegett Keleti és Kandász Andi

Közös rettegésre vállalkozott Keleti Andrea és Kandász Andi! A közelgő Halloween alkalmából a két híresség egy horrorházban járt, ahová az alkalomhoz illő, kitűnő alakjukat is megmutató öltözékben érkeztek. A borzongás garantált volt, de a két Andi ebben a helyzetben is feltalálta magát és remekül szórakozott. 

Mindig is jó kapcsolatot ápolt egymással Kandi és Keleti Andrea, de az utóbbi időben még jobban elmélyítették barátságukat. 
 
„Keleti Andival egy műsorom kapcsán találkoztunk először, végül túl hosszú lett a felvétel, annyit beszélgettünk. Rögtön ott folytatjuk a mondatokat, ahol a másik abbahagyta, teljesen egy hullámhosszra kerültünk. Aztán tavaly Andihoz mentem táncolni, akkor láttam, hogy ő milyen bomba formában van, én pedig nagyon le voltam eresztve, hogy finoman fogalmazzak. Aztán Andi elárulta, hogy egy palesztin étvágycsökkentő szuperrostot és izomvesztés nélküli fogyást segítő grönlandi moszatot ötvöző gyógynövényreceptúra segítségével fogyott le 2 ruhaméretet, így én is belevágtam. 23 kiló ment le, azóta is rendszeresen beszélünk, most pedig ebbe az őrültségbe is együtt kezdtünk” – kezdte Kandi nevetve. „Imádom a jelmezeket, és a beöltözést, pláne a férjemnek, Ferinek, úgyhogy erre a kalandra sem mondhattam nemet” – tette hozzá a műsorvezető. 
 
Keleti Andinak ez az első ilyen Halloween partija, megadta a módját a kiöltözésben is, igaz szerencséje van mert jó viszonyt ápol a puhatestűekkel.
 
„A fiamnak készítettem már kaszás és kalóz maskarát is, de én sosem húztam még ilyesmi jelmezt. Eddig azt gondoltam, hogy ez inkább a fiatalok bulija, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne! A horrort nem szeretem, ugyan például a pókoktól nem félek, bármilyen rovart megfogok kézzel is, de a vérengzést nem bírom, nem szeretek félni. Inkább a romantikus filmek híve vagyok, de attól még nagyon tetszett ez a különleges helyszín. A jelmezemet is imádtam, nem hittem volna, hogy valaha ilyesmit még fel fogok venni. A nők ötven felett hajlamosak arra, hogy leírják magukat, mondván: úgysem változnak már, a testük is jó úgy, ahogy van. Egy kicsit én is így voltam ezzel, de mióta önsanyargatás nélkül lefogytam tíz kilót, és tartom is, egyszerűen kivirultam. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, szeretem a testemet. Kandival pedig tényleg minden őrültségbe bele tudunk ugrani, nagyon egyívásúak vagyunk, hasonló a családi életünk is, mindkettőnk igazi pörgős napokat él. Szeretem magam jókedvű, pozitív gondolkodású emberekkel körülvenni és Andi pont ilyen. Érdekes, hogy mindketten nyugodt, kiegyensúlyozott természetű férfi mellett találtuk meg a harmóniát, akikkel egy életre szóló kaland az életünk” – tette hozzá a táncművész.
 
<<< visszalépés
Jelenleg 5 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat