napja 
 

Nagy fogyása után sportolni kezdett Vastag Tomi (Sztárok - Interjúk)
Nagy fogyása után sportolni kezdett Vastag Tomi

Nemrég mindenkit megdöbbentett Vastag Tamás látványa: két hónap alatt 17 kilótól szabadult meg, és pont úgy néz ki, mint amikor 10 évvel ezelőtt megismerte őt a közönség. Az énekes rengeteg rajongói levelet kapott az utóbbi időben és mindenki a nagy fogyása titkát szeretné megtudni.

Régen érezte magát ilyen jól a bőrében Vastag Tomi, mint amióta egy tudományos formula segítségével elbúcsúzott a súlyfeleslegétől. Elkezdett sportolni is, ami eddig nem nagyon fordult elő vele, több mozgásformát is kipróbált, köztük a nagy népszerűségnek örvendő SUP-ot is.
 
„Bevallom, hogy mióta felszaladt rám a súlyfelesleg, nem nagyon szerettem a strandon egy szál fürdőnadrágban mutatkozni. Zavarban voltam, takargattam magam, de a gyerekeim miatt mennünk kellett. Az az igazság, hogy még mindig szorongok, ha le kell vennem a pólómat, de aztán rájövök, hogy már nem olyan a testem, mint például tavaly ilyenkor volt. Az agyam még nem állt rá arra, ahogyan valójában kinézek. Két hónap alatt értem el ezt az eredményt, amiben nagyon sokat segített, hogy rátaláltam egy nemzetközi kutatásokon alapuló módszerre, ami gyakorlatilag elvette az éhségérzetem, mivel a receptúra blokkolta az éhségközpontomat. Ráadásul a kúra hatására, a benne lévő szívórost segítségével normalizálódott az emésztésem is. Szenvedés nélkül értem el ezt az eredményt, nem kellett lemondanom kedvenc ételeimről, már kisebb adagokkal is jól lakom. Szükség volt az elhatározásra, de amikor majdnem 100 kilót mutatott a mérleg, tudtam, hogy változtatni kell. Azóta rengeteg pozitív visszajelzést kapok, nagyon sokan írnak nekem, hogy áruljam el a titkomat. Nem gondoltam volna, hogy ennyi embernek jelent problémát a súlya, de nagyon örülök, ha csak egyvalakinek is segíteni tudok a példámmal” – magyarázta az énekes, aki egyre vagányabb dolgokat is kipróbál.
 
„Régebben nem a sport volt a legfontosabb a számomra, de az új fizikumommal próbálom magam minél több mindenben kipróbálni. Így esett a választásom nemrég a SUP-ra is, amiről korábban soha nem hittem volna, hogy menni fog, ráadásul élvezem is. A sportól korábban a szívritmuszavarom és a túlsúly miatt lemondtam, de ma már ez sem jelent gondot. Az edzőtermek még azért távol állnak tőlem, szeretek inkább a saját tempómban haladni, és igazság szerint azt sem szeretem, ha sportolás közben mások néznek” – vallotta be Vastag Tomi.
 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat