napja 
 

Epres és málnás a legjobbak között (Gasztronómia - Konyhatrend)
Kiválasztották a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntős tortáit
Epres és málnás a legjobbak között

Izgalmas alapanyagok domináltak a Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a budapesti Zila Kávéházban rendezett meg. Bár a mandula és az eper volt a sláger, de néhány extrém alapanyag, mint a yuzu, a tonkabab, a napraforgókrém is felkeltette a zsűri figyelmét. Végül a mogyorós, csokoládés, epres és málna ízű kreációk kerültek a döntőbe, melyek közül június végén kerül ki az idei győztes.

A cukrászok az utóbbi hetekben sok kihívással találták szembe magukat a vírusjárvány kapcsán, de a kísérletező kedvüket az iparágat ért nehéz körülmények sem vetették vissza. Idén ugyanis újszerű ízpárosításokkal és különleges technológiák alkalmazásával készítették el pályamunkáikat a Magyarország Cukormentes Tortája versenyre.

A szerdai elődöntőben a verseny háromszoros győztese, Nándori László, cukrászmester zsűrielnökként segítette kiválasztani a 2020-as év legjobbjait tortáit. A zsűritagok ezúttal - a járvány-helyzet miatti biztosági intézkedéseket betartva - nem egy asztalnál ülve, hanem egymástól 1,5 méteres távolságban, külön asztaloknál pontozták a versenyműveket.

A hozzáadott cukrot nem tartalmazó torták között olyan édességek is szerepeltek, melyekben különlegességek, a többi között tonkabab, csipkebogyóliszt, yuzu (japáncitrom), som, édesburgonya, cékla, napraforgókrém alkotott harmonikus ízkombinációt a klasszikus alapanyagokkal, mint az eper, a mandulaliszt vagy éppen a kakaó.

A zsűri összetett szempontrendszer alapján, anonim módon bírálta a tortákat. A fő hangsúly az íz, a küllem és az újszerűség mellett - a verseny jellegéből adódóan a szénhidrát- és kalóriaértékeken volt. Fontos, hogy a kiválasztott torták mindegyike a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető legyen, melyet bátran fogyaszthatnak diabétesszel élők és az egészséges életmód hívei is. A versenyművek megalkotásához a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhattak a cukrászok.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe a következő torták jutottak be:

 Szecsői mámor - Hisztéria cukrászda, Tápiószecső

 Ami pisztácia - AMI Süti Kft. Monor

 Kicsi mogyoró- Virág cukrászda, Szeged

Csicsíjja - Virág cukrászda, Szeged

Szentivánéji álom – Ludwig & Mentesi Kft. Pilisszentiván

A zsűri június végén választja ki a nyertes, hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortát, melynek elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.  A győztes cukrász nyereménye egy 100 000 Ft értékű Beurer Health Manager egészségcsomag a versenyt támogató Beurer Medical Hungary Kft. felajánlásából.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny főtámogatója a 77 Elektronika Kft., az okos Dcont® vércukormérő készülékek fejlesztője és gyártója ebben az évben is különdíjjal jutalmazza „A leginnovatívabb recept” megalkotóját. A verseny támogatója, a Diabess Kft. idén először különdíjat ajánlott fel a legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta készítőjének. A Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei győzteseit augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és augusztus 19-től az ország számos cukrászdája árusítja majd.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indította el 2012-ben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen azzal a céllal, hogy a cukrászok egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészségesebb táplálkozásra. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének elnöke Nándori László, aranykoszorús cukrászmester. A zsűri tagjai: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, Varga Margit cukrász, a 2017-es verseny győztese, Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének képviseletében a Cukorbetegek nagy diétáskönyvének dietetikai szerzője, Ifj. Bergmann Ernő, cukrász, dr. Végh Dániel Ph.D. a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának fogszakorvosa, a Nemzetközi Diabétesz Társaság Ifjúsági Programjának mentora és a főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Nagy Attila stratégiai igazgató. A cukrászokat szakmai tanácsadóként Pető Adrienn, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa a versenyre való felkészülésben segítette.

Elindult a hobbicukrászok versenye

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny mellett idén is meghirdette az alapítvány a háziversenyt, melyen a legfinomabb és a legegészségesebb otthon készült tortát díjazzák. A nevezés részletei: www.egycseppfigyelem.hu

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat