napja 
 

Plasztikai műtéten esett át Makány Márta (Egészség - Egészség)
Hatalmas fogyása miatt operálták meg a népszerű divattervezőt
Plasztikai műtéten esett át Makány Márta

Hatalmas lépésre szánta el magát Makány Márta. A divattervező alig egy év alatt 45 kilót adott le, de a közel fél mázsás fogyás a bőrén is nyomokat hagyott. Márta ezért úgy döntött, hogy plasztikai sebészhez fordul, hogy eltávolításák az úgynevezett kötényhasat, amitől képtelen volt máshogy megszabadulni.

Hosszú évek sikertelen próbálkozásai után tavaly végre sikerült lefogynia Makány Mártának. A divattervező egy olyan nemzetközileg is bizonyított gyógynövény keveréknek köszönheti, hogy megszabadult pluszkilóitól, melynek segítségével több híresség, köztük Bay Éva és Gönczi Gábor is lefogyott. 10 vagy 20 kilós fogyáshoz az emberi bőr még könnyebben tud alkalmazkodni, de Márta hatalmas változása a szövetein is nyomot hagyott, ezért döntött a beavatkozás mellett.  

 "Miután már az összes diétáról pontosan tudtam mindent, és sok év alatt nincs olyan, amit ne próbáltam volna ki, tavaly találtam rá egy gyógynövény keverékre, ami végre sikert hozott. Utána olvastam és kiderült, ez az agyalapi mirigyre hat, csökkenti az éhségérzetet, így sokkal kevesebbet eszem, amióta ezt szedem. Ahogy a kilók mentek le elkezdtem sokkal tudatosabban étkezni, de sosem koplaltam! A változás bámutalos volt, hiszen 45 kilótól szabadultam meg. Ez azonban a bőrömön komoly nyomokat hagyott. Egyszerűen kifogytam belőle, úgy néztem ki, mint egy sharpei kutya. Ha már egyszer sikeresen lefogytam, nem akartam megállni a cél előtt, ezért mentem plasztikai sebészhez” - mondta Márta, aki lassabban lábadozott a beavatkozás után, mint várta. 

 "9 hete volt az operáció, de még mindig érzem, olyan, mint egy erős izomláz. A heg szerencsére hamar gyógyul, már most alig látszik. Viszont arra nem számítottam, hogy utána napokig csak feküdni tudok majd, és kicsivel később sem pöröghettem reggeltől estig a munkában, délután haza kellett mennem lepihenni, mert elfáradtam. Szóval nehezebb volt a gyógyulás, mint gondoltam. Ennek ellenére bármikor bevállalnám újra. Ekkora fogyást sajnos a bőrünk nem tud követni, az elmúlt egy év hatalmas változást hozott az életembe, könnyebben mozgok, jobban állnak rajtam a ruhák is. A hozzám hasonló eseteknél az ilyen jellegű beavatkozást már az egészségügyi rendszer is támogatta, így mindenkit arra bíztatok, akit ezt tart vissza, hogy ne féljen belevágni se a fogyókúrába, se egy esetleges korrekciós műtétbe" - magyarázta Márta, akinek látványos fogyásával csalók nyerészkednek. Egy kizárólag interneten rendelhető csokoládes italpor gyártója, Márta fotójával, nevével és ajánlásával ellátott hirdetésekkel próbálja átverni a fogyasztókat. A divattervező sosem titkolta, hogy segítséggel fogyott le, egy nemzetközileg elismert gyógynövény kapszulával, de azt nem tűri szótlanul, hogy visszaéljenek a nevével, ezért megtette a feljelentést. 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat