napja 
 

Fürdőszoba kiállítás a BOK Csarnokban (Szépség - Lakás)
Fürdőszoba kiállítás a BOK Csarnokban

A BOK Csarnokban, 2020. január 17-19. között megrendezett Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás első napján adták át az Év fürdőszobája 2020 tervezői pályázat szakmai és közönség díjait. 52 gyönyörű, köztük számos meghökkentően innovatív pályamű érkezett be, melyek kiválóan megmutatják, hogyan vált a fürdőszoba fokról fokra a tisztálkodás mellett az otthoni pihenés színterévé is.

A Pongó Krisztina/Magyar Tibor tervezőpáros nyerte meg Az év fürdőszobája 2020 tervezői pályázatot. A Homeinfo és a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt megmérettetésen a szakmai zsűri értékelése szerint második helyen Kiszely Beáta, a harmadik helyen pedig Zámbó Tímea végzett. A pályázatra 52 pályázat érkezett be, a közönségszavazás győztese Mihálydeák Krisztina lett. Különdíjban részesült Szilágyiné Krisztina, Blaskóné Rédei Orsolya, Barabás Adrienn, illetve Mihálydeák Krisztina.

A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon mindenkinek lehetősége van arra, hogy egy teszt kitöltésével kiderítse, hogy melyik fürdőszoba stílus illik hozzá a leginkább. A teszt kiértékelését a helyszínen berendezett 4 enteriőr jóvoltából testközelből élhetik át a látogatók.

 A Lakberendezők Országos Szövetségének standján profi lakberendezők tanácsait kérhetik a látogatók fürdőszobájuk, vagy akár egész otthonuk berendezéséhez. A 3 napos folyamatos programot óriási érdeklődés kíséri.

 Ízelítő az újdonságokból, különleges fürdőszobai megoldásokból:

 A mini jakuzzi langyos vízében töltött idő a születés előtti biztonságos hónapokra emlékezteti a babát, ami így nyugalmat, kedvező hatást gyakorol az idegrendszerre. A babák és gyerekek számára speciálisan kialakított jakuzzik számos méretben, különböző funkciókkal érhetők el.

 Akár kicsi, akár nagyobb méretű a fürdőszoba, manapság már mindenki igyekszik wellness funkciókat is becsempészni ebbe a helyiségbe. Kisebb méretű szaunákkal, infrakabinokkal mindez jól megvalósítható.

 Az élénk színek legalább annyira divatosnak számítanak, mint a dús mintájú, dinamikus megjelenésű felületek, melyekkel a fürdő egyedi hangulatot kap. A szaniterek színei között változatlanul népszerű a fehér, de egyre kedveltebb a fekete és szürke, akár matt felülettel.

 Ha burkolt felületekről beszélünk, ma már nyugodtan túlléphetünk a csempe adta kereteken. Ráadásul úgy, hogy még a markáns stílusjegyekről sem kell lemondanunk, ha például az "industrial" hangulatot szeretnénk megidézni, akár a fürdőszobában, akár magában az épített zuhanyzóban is bátran alkalmazhatjuk ehhez a speciális, 100 %-ban vízálló festékeket.

 A kompakt, okos megoldások az élet minden területén megjelennek, így a fürdőszobában is. Ehhez számtalan inspiráló ötletet találunk a kiállítók standjain.

 A modulárisan tervezett fürdőszobabútorok egyre inkább felváltják az egyszerű polcokat. Az új rendszerben a szekrények tetszés szerint kombinálhatók.

 

 A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás vasárnap estig gazdag programmal és további különlegességekkel várja az érdeklődőket. www.homeinfo.hu/furdoszobakiallitas 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat