napja 
 

Hajós András zenés stand upjával indul a MagNet Ház új évada (Programajánlók - Kultúra)
Hajós András zenés stand upjával indul a MagNet Ház új évada

2019. szeptember 7-én kitárja kapuit a budapesti MagNet Közösségi Ház, hogy ízelítőt adjon látogatóinak a közösségi tér izgalmas programjaiból. A nap folyamán színes és változatos kínálattal, ingyenes eseményekkel, gyerekprogramokkal, önismereti workshopokkal, előadásokkal és hangfürdővel várják az érdeklődőket. A programkavalkádot Hajós András zenés stand-upja és a Cimbaliband koncertje zárja.

A MagNet Ház egy valódi közösségi tér, mely számos olyan programnak, előadásnak és beszélgetésnek ad teret, amelyek középpontjában a közösségi és társadalmi kezdeményezések, a fenntarthatóság, az önismeret vagy éppen a spiritualitás témája, illetve a kultúra különböző területei állnak.
Előadások és workshopok keretében beszélgethet bárki az önmegvalósítás vagy éppen a kiegyensúlyozottabb élet lehetőségeiről, a harmonikus párkapcsolatról és az élet értelmének megtalálásáról. A szellemi és lelki utazáson túl a testet átmozgató foglalkozásokon is részt vehetnek a látogatók – többek között – kipróbálhatják a mozgásmeditációt és a thaichit, vagy akár swingelhetnek is, ha szívesen táncra perdülnének. A spiritualitás és a testi-lelki jóllét is fontos szerepet kap a nap folyamán, az érdeklődők megismerkedhetnek a védikus asztrológiával, a kreatív álomfejtéssel, valamint meghallgathatnak egy improvizatív hangterápiás koncertet is.

Az Évadnyitó Élménynap előadói – többek között – Gánti Bence, klinikai szakpszichológus, dr. Karafiáth Balázs, coach és Antal Éva, a Vászonzsákoslány, a hulladékmentes életmód képviselője.
A programok mellett egy mini designvásárral is készülnek a szervezők, ahol a Spiri Shop kényelmes és praktikus ruhadarabjaiból és a Rebelle Beton Design egyedi és nőies betonékszereiből válogathatnak az egyedi tervezésű darabok szerelmesei.
 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat