napja 
 

Minden a külsőségekről szól (Szépség - Kozmetika)
Minden a külsőségekről szól
Mennyire vagyunk elégedettek magunkkal? Mennyiben befolyásolnak minket az ideálok? Mi fér bele és mi nem, a szépségért folytatott harcba? Egy nemrég készített, 1000 fős felmérés kereste ezekre a kérdésekre a válaszokat. Dr. László Zsolt plasztikai sebész és Dr. Hevesi Kriszta pszichológus értékeli az eredményeket.   
Minden a külsőségekről szól
Legalábbis a válaszok alapján erre kell következtetnünk. A többségében (88%) nők által adott válaszok szerint sokszor (76%), sőt, minden esetben (21%) fontosak a külsőségek. 87% úgy véli, hogy ezt elsősorban a szép arc és formás test jelenti. Talán éppen azért, mert a szépségnek és a külsőségeknek ekkora figyelmet szentelünk, magunkkal szemben is egyre magasabb elvárásokat támasztunk. Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy a nők 47%-a nem igazán, vagy egyáltalán nem elégedett magával. „Munkám során azt látom, hogy a mérce egyre magasabbra kerül a hölgyeknél. A szépségre, tökéletességre törekvés egyre fontosabb lett. Ez szerencsére nem egyenlő a túlzott elképzelésekkel. Inkább a szimmetria, az arányosság és a fiatalság megőrzése a cél manapság” - mondja Dr. László Zsolt plasztikai sebész.  
Megéri szépnek lenni
A megkérdezettek 97%-a azt is tapasztalta már (saját bőrén vagy ismerősei körében), hogy a külső jegyek szépsége pozitív megkülönböztetést élvez a hétköznapokban is. Emellett a válaszadók több mint fele szívesebben is teremt kapcsolatot azon embertársával, akit vonzóbbnak, esztétikusabbnak tart. Nincsenek ezzel másként a munkaadók sem, legalábbis a válaszok szerint, hiszen a megkérdezettek 71%-a véli úgy, hogy külső megjelenése befolyásolta korábbi állásinterjúi sikerességét. Érdekes ugyanakkor, hogy ugyanezen megkérdezettek 95%-a állította, fordított helyzetben nem venne fel valakit a külső szépségre alapozva.
Ellenkező esetben ugyanis
A külsőségek favorizálása már gyerekkorban megkezdődik. Sok esetben a kicsik még őszintébben, még kendőzetlenebbül adják társaik tudtára véleményüket. Ezt alátámasztva a megkérdezettek 69%-a vallotta, hogy gyermekként érték sérelmek testi adottságai, külső jegyei miatt. Ezzel ellentétben viszont reményre adhat okot, hogy a nők csupán alig 20%-a érzi úgy, hogy felnőttként azért hagyták volna el, mert teste megváltozott az évek során. Ettől függetlenül 38% azt is bevallotta, hogy foglalkoztatja a gondolat, hogy párja elhagyná-e egy szebb, fiatalabb nőért. „Egy kutatás alapján az egyetemista fiataloknál is - dacára annak, hogy tagadják a külső jelentőségét, s csupán belső értékeket neveznek meg párválasztási szempontként - egy random randi után egyedül a külalak dönti el, hogy másodszorra is szeretnének-e találkozni az adott személlyel. A szerelem azonban már ennél - szerencsére - sokkalta bonyolultabb. A személyiség átütő erejét jelzi, hogy ha végiggondoljuk nagy szerelmeinket, szinte biztos, hogy nem felelnek meg személyes szépségideálunknak!” – tette hozzá Dr. Hevesi Kriszta 
Ezt teszik velünk az ideálok
A külsőségek által vezérelt 21. századi társadalom is olyan ideálok mentén próbálja meghatározni a szépség fogalmát. amelyek a férfiakban vágyat ébresztenek, a nőkben pedig a tökéletességre való törekvést erősítik, de sajnos nehezítik az elégedettség érzésének kialakulását. A megkérdezettek 68%-a nem is tagadja, hogy nyomon követi a szépségideálok alakulását és követni is próbálja őket. Ezzel szemben abban már kevesen hiszünk (alig 20%), hogy a pigmenthiányos, kerekesszékes vagy plus size modellek szerepeltetése a reklámkampányokban pozitívan tudna hatni az idealizált szépségkultusz berögződéseire. A vékony nő képe a formásodó kifutó- és magazinmodellek mellett sem tud az áltag nő fejében elválni a szépség fogalmától. A legtöbben, ha tehetnék még mindig testsúlyúkon és hasukon változathatnának, ezekkel ugyanis a megkérdezettek fele nem elégedett. A mell, az arc és a bőrfeszesség mellé felzárkózó probléma még a fenekünkkel való elégedetlenség is, amely szintén valószínűleg a most divatban lévő fenékkultusz és a hozzájuk tartozó ideálok számlájára irható.  
Mi fér bele a szépségért folytatott harcba?
Az biztos, hogy minden második nő továbbra is elégedetlen magával, az azonban már elég változatos képet mutat, hogy a vágyott formáért ki mit vállalna be. A legtöbben az egészséges étkezés és a sport mellett teszik le voksukat. Azonban a kozmetikumok mellett a plasztikai sebészekben is sokan bíznak. A megkérdezettek 64%-a teljesen elfogadó a plasztikai beavatkozásokkal kapcsolatban és további 29% is csak akkor áll negatívan a kérdéshez, ha a cél a természetestől nagymértékben eltérő megjelenés. 24% gondolkodás nélkül feküdne vagy feküdt már kés alá célja elérése érdekében, és további 40% is úgy gondolja, hogy nem lenne rest plasztikai sebészhez fordulni azért, hogy elégedettebb lehessen. A férfiakkal is egyre elfogadóbbakká válunk, hiszen a megkérdezettek 74%-a szerint a férfi plasztikában sincs kivetnivaló.


 
<<< visszalépés
Jelenleg 0 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat