napja 
 

110 éves a Mátyás pince (Gasztronómia - Konyhatrend)
110 éves a Mátyás pince

110 éves a Mátyás pince

Budapest egyik legnagyobb múltú étterme, a Mátyás Pince az idén 110 éves. Megnyitásakor, 1904-ben Budapest nyüzsgő, élénk szellemi és kulturális központ volt, igazi világváros.

Baldauf Mátyás és felesége, Tercsi már az 1897-ben megnyílt központi Vásárcsarnokban szerezhette be az alapanyagokat, ahová a kofák a Dunán közlekedő hajójáratokon utazva szállították a friss élelmiszert. A fővárost akkoriban több mint nyolcszázezren lakták, és az emberek a konflisok, fiákerek, sínen futó lóvasúti kocsik mellett már villamoson, sőt az 1896-ban, Európa első földalatti vasútjaként átadott Millenniumi Földalatti Vasúton is utazhattak. Ha leszállt az este, a karcsú kandeláberek tetején bekapcsolták a gázlámpákat, és az egész város barátságos, sárgás fénybe burkolózott. Az emberek általában otthon költötték el vacsorájukat, majd ünneplő ruhát öltve színházba mentek, hogy a híres színésznők, Márkus Emília, Jászai Mari vagy Blaha Lujza játékában gyönyörködjenek. Az éjszaka hátralévő része már ismét férfitársaságban telt, a kávéházakban híres prímások húzták a vendégek fülébe, a mindentudó pincérek pedig rezzenéstelen arccal hozták az újabb és újabb köröket a törzsvendégeknek.

Ilyen közeg várta tehát a Mátyás Pincét 1904-es megnyitásakor. Azóta sokat változott a világ, háborúk jöttek, forradalmak mentek, válságok és megszorítások követték egymást, az épület azonban csodával határos módon megmenekült a pusztulástól, ma is a helyén áll, hirdetve, hogy a honi vendéglátás a történelem egyik legviharosabb évszázadában is képes volt újra és újra talpra állni, és a hagyományokat tiszteletben tartva megújulni.

 A Mátyás Pince az eltelt 110 év alatt többször is gazdát cserélt. Legújabb tulajdonosa, a Mátyás Pince Új Ízei Kft. 2008-ban vette át az üzlet üzemeltetési jogát, és azonnal nagyszabású felújítási munkákat kezdett. A 100.000.000 Ft-os beruházás eredményeként vonzóbbá vált a fogadótér, megtörtént a burkolatok cseréje, megújultak a kárpitok, visszakapták régi fényüket a falfestmények, és a konyha is modernebbé vált. A munkálatok a Műemlékvédelem ellenőrzése mellett zajlottak, nagy körültekintéssel, az eredeti állapot visszaállításának határozott igényével.

A megújult étterem 2009-től várja újra a látogatókat, és a régi falak közé visszatért az élet. A Mátyás Pince izgalmas programokkal készül a 110. évforduló megünneplésére. Az ünnepi időszak 2014 májusában indul, és november 14-én, nagyszabású gálaesttel ér véget. A programokról a "bővebben" szóra rákattintva olvashat.

110 éves a Mátyás pince PROGRAMOK

KIÁLLÍTÁS

Zene termünkben a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagainak felhasználásával, Saly Noémi szerkesztésében kiállítás nyílik az étterem 110 éves történetéről

ÚJ CD MEGJELENÉSE

Lakatos Vilmos és zenekara hamarosan egy új válogatás-albumot rögzít, amelyen az utóbbi 110 év zeneirodalmának ismert művei szólalnak meg. A CD május végére készül el, így a vendégek nemcsak meghallgathatják a zenekart, de haza is vihetik az élményt.

RECEPTVERSENY

2014. május 1-jén meghirdettük a magyaros ételek receptversenyét. A legizgalmasabb fogásokat a Mátyás Pince séfje elkészíti, és felveszi az étterem étlapjára.

A MAGYAR OPERETT 110 ÉVE

Vacsorával egybekötött zenés estünkön felcsendülnek a magyar operett-irodalom legismertebb melódiái, Lehár Ferenc, Eisemann Mihály, Ábrahám Pál legnépszerűbb dalai. Az előadókat Lakatos Vilmos és zenekara kíséri.

MAGYARNÓTA-EST

A Mátyás Pincéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az élő cigányzene és a magyar nóta. Budai Beatrix nótaénekes vállalta, hogy együtt énekel vendégeinkkel, így most minden vállalkozó szellemű látogatónk kipróbálhatja, milyen érzés pódiumon, hangszeres kísérettel énekelni.

 CROSSOVER ESTEK

Lakatos Vilmos és zenekara nyitott minden zenei irányzatra, de boldogan adja át a pódiumot egy-egy estén néhány órára a zene más területeiről érkező vendégművészeknek. A Mátyás Pince színpadán hamarosan olyan ismert muzsikusok játszanak, mint Babos Gyula, vagy Ferencz Péter (Peet Project).

PRÍMÁSTALÁLKOZÓ

 Lakatos Vilmos évekig játszott a Rajkó zenekarban, ahol együtt muzsikált az ország mára ismertté vált hegedűseivel. A 110. évforduló alkalmából meghívtuk a Rajkó zenekar volt tagjait, így újra együtt lesz a nagy csapat, hogy virtuóz hangszeres tudásával elkápráztassa a közönséget.

„HUNGARIKUMOK ”ESTJE

A szürkemarha, a mangalica és a libamáj, randevúja a híres magyar italokkal, és az elmaradhatatlan fűszerpaprikával.

VASÁRNAPI MESÉK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL

Vasárnaponként, amíg a szülők elfogyasztják féláron kínált ebédünket, a Halász teremben játszóház várja a gyerekeket. A hangulatos, festményekkel borított falak között megidézzük Mátyás király korának hangulatát, elképzeljük, milyen volt az udvari élet, megtanuljuk, milyen ételek kerültek a király asztalára, és meghallgatjuk a régi történeteket.

GÁLAMŰSOR – A 110. ÉVFORDULÓ PROGRAMJAINAK ZÁRÓAKKORDJA 2014. NOVEMBER 14-én

Vendégeink a Mátyás Pince hagyományos ünnepi kínálatából kapnak ízelítőt. Séfünk, Szepesi János a Mátyás és Beatrix menüt készíti el, vacsora után pedig folklór és operett programmal kedveskedünk a közönségnek. A tombolasorsoláson értékes ajándékok találnak gazdára. Akár esküvőjének, családi összejövetelének lebonyolítását is megnyerheti a legszerencsésebb vendég.

 Az időpontokról és a részletes programokról l.  www.matyaspince.eu 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat