napja 
 

Kállay-Saunders András az 59. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében! (Sztárok - Interjúk)
Kállay-Saunders András az 59. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében!

A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.
    Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott.     Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Kállay-Saunders András nagyszerűen énekelt. Előadása alatt a vörös háttérvetítés volt a meghatározó, egyszerű fekete pólóban és szintén fekete nadrágban énekelt, mögötte két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra volt a színpadon.
    „Mostanában minden jó pillanatomban arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, és milyen furcsa a sors, a dolgok megváltoztak, itt maradtam és azt csinálhatom, amiről álmodtam. Mintha újrakezdtem volna az egész életemet, hiszen az történik velem, amiről korábban már kezdtem azt hinni, soha nem fog megvalósulni. Köszönet mindenkinek Magyarországon, aki nekem ezt a lehetőséget adta” - mondta már az öltözőben Kállay-Saunders András az MTI-nek.
    Hozzátette: a főpróbához képest most úgy érezte, több energiája van, amit a közönségből merített: „Amikor kimentem a színpadra és integettem az embereknek, láttam rajtuk, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok. Ez teljesen feltöltött minket energiával. A kedvenc részem az volt, amikor kifutón két oldalról hallottam a közönséget, teljesen felvillanyozott.”
    „Talán a döntő még ennél is jobb lehet. Lejött rólam az eddigi nyomás, végre sikerrel túlvagyok az elődöntőn. Persze jó lenne nyerni a fináléban, de ha nem, a lényeg továbbra is az, hogy a legjobbat kihozzam magamból” - jelentette ki az énekes.
A fellépést követő sajtótájékoztatón a versenyzők kisorsolták, hogy a döntő első vagy második felében léphetnek-e majd színpadra szombaton. András a sorsolásnak köszönhetően az adás második felében énekel majd.

 

Csütörtökön az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét tekinthetik meg a nézők az M1-en, míg szombaton 21 órától a döntőben szurkolhatunk Andrásnak és Magyarországnak. Mindkét műsor előtt 20:20-tól érdekes információkkal szolgáló háttérműsorokat sugároz az M1.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat