napja 
 

Botrányra éhesek az amerikai tévénézők (Sztárok - Interjúk)
Botrányra éhesek az amerikai tévénézők


Szeptember 29-én rekord nézettséggel folytatódott a Botrány (Scandal), mely az országos amerikai tévézés új kedvence. Legutóbb a második évadfináléra volt kíváncsi a legtöbb néző, most azonban 13%-kal több embert ültetett le a képernyők elé Shonda Rhimes sorozata, mint akkor. Az előző szezonpremierhez képest majdnem kétszer annyian követték a Botrány várva várt folytatását, 10,5 millióan izgultak kedvenc krízismenedzserükért, Olivia Pope-ért.

 Bizony kellett is, hiszen a történet szerint kipattant a Kerry Washinton által alakított PR-os és az amerikai elnököt, Fitzet játszó Tony Goldwyn közti titkos és tiltott románc. De hogy ki szivárogtatta ki a titkot? És miért? Többek közt erre is választ kaphatott az, aki a Botrány harmadik évadának nyitányát választotta, és az, aki így tett, többnyire véleményt is nyilvánított róla. Hivatalos értesülések szerint több mint 700 ezer tweetben osztották meg egymással a látottakat a rajongók.

 A harmadik évad nyitányát első körben 10,5 millióan, összesen, az ismétlésekkel együtt pedig több mint 12 millióan követték, amivel csütörtök este a Botrány a második legnézettebb sorozat lett országos szinten. A pilotot annak idején 7,3, a második szezon kezdését pedig 6,7 millióan kísérték figyelemmel.

  „A harmadik évad sokban különbözik majd az eddigiektől” – mondta el Tony Goldwyn, aki a sorozatban már a választásokra készülő Fitz elnököt játssza. –„Sötétebb, komplexebb lesz a történet. Eddig is történtek megdöbbentő dolgok a Botrányban, de innentől kezdve egészen csontig hatoló fordulatokra számíthatnak a nézők. Amik lassan, de annál biztosabban bontakoznak majd ki.

 A Botrány Magyarországon csak a Universal Channel műsorán látható és hamarosan idehaza is bemutatkozik a folytatás!

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 5 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat