napja 
 

Női legénységgel hódította meg a Balatont Kamarás Iván (Sztárok - Interjúk)
Női legénységgel hódította meg a Balatont Kamarás Iván

Kamarás Iván különleges legénységgel szállt vízre az idei Kékszalag vitorlásversenyen. A színész Nagy Adrival, Szabó Zsófival és Horváth Évával hajózott a magyar tengeren. 

Kamarás Iván nagy utazó hírében áll, több tenger partján megfordult már, de a Balatonra minden nyáron ellátogat, ezért úgy gondolta, a 45. Kékszalag Vitorlásversenyen is kipróbálja magát. A köztudottan sportos színészhez három szépség csatlakozott Balatonfüreden. „Engem a sport minden formája kikapcsol és feltölt. Napi ezer métert szoktam úszni, ami a „magyar tengerben” még nagyobb élmény. Vettem már részt vitorlás versenyen, de ez az első Kékszalagom, kimondottan élvezem, hogy segíthetek a kapitánynak a hajón – kezdi Iván. – A lányok eleinte nagyon lelkesek voltak, de ha épp nem volt feladatuk, azonnal kifeküdtek napozni” – tette hozzá nevetve.

Horváth Éva gyakorlottnak mondhatja magát, hisz már a tavalyi versenyen is vízre szállt. „Már egy évvel ezelőtt is hihetetlen izgalommal vágtam bele a feladatba. Idén külön öröm számomra, hogy a lányokkal és Ivánnal együtt indulunk a The Famous Grouse hajón, nagyon jól összerázódott a csapat. Igaz, mi lányok leginkább csak az indulásnál segédkeztünk, de szerencsére ezt a legénység sem vette rossz néven” – meséli a barna szépség.

 

A Jóban Rosszban csinos színésznője, Szabó Zsófi sem először ült vitorlás hajón, de ezen a bajnokságon még nem vett részt. „Imádom a Balatont, a vitorlázást, nagyon jó kikapcsolódás, amire most szükségem is van a nagy hajtás után. Füred egyébként is a kedvenc városom az északi parton, szívesen jöttem most is ide. Gyönyörű a tó és hangulatos a kikötő” – árulta el a színésznő, aki még azt is elhatározta, hogy megvalósítja rég dédelgetett álmát, leteszi a vitorlás vizsgát.

 „Én tavaly vitorláztam először – veszi át a szót Zsófitól a csodás hangú énekesnő, Nagy Adri. – Hatalmas élmény volt, aktívan közreműködtem én is. Régi vágyam, hogy elinduljak a Kékszalagon. Apukámék, akik itt laknak a Balatonnál, nemrég vettek egy kisebb hajót, azon gyakoroltam a versenyre.”

 

 

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat