napja 
 

Nemzeti parkjainkat ünnepeljük (Utazás - Ajánló)
Nemzeti parkjainkat ünnepeljük

Hazánkban 2007 óta rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot. Idén június 7. és 16. között már hetedik alkalommal várják nemzeti parkjaink a kalandvágyókat különleges természeti élményekkel, ingyenes és kedvezményes programokkal. Gyermekek, felnőttek, családok számára is remek alkalom, hogy kikapcsolódás közben ismerjék meg hazánk legszebb tájait, gazdag természeti örökségét, gyalog, kerékpáron vagy vízen.

A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont. Június 7-én, pénteken a hortobágyi látogatóközpontba várják a szakmai közönséget a legnagyobb hazai ökoturisztikai konferenciára. A nemzeti parki ökoturisztikai termékfejlesztés lehetőségeiről neves szakemberek előadását hallgathatják meg a téma iránt érdeklődők.

A debreceni Emlékkertben péntek délutántól indul a „zöld forgatag”, és egészen vasárnap késő délutánig folyamatos programokkal várnak minden érdeklődőt. Tíz nemzeti parkunk bemutatkozása, hagyományőrző kézművesek bemutatói, szakvezetéses túrák hazánk első védett természeti területére, a Nagyerdőre, ifjú természetvédelmi őrök Kócsagőr-próbája, természetismereti játékok garantált nyereményekkel – csak egy kis ízelítő a széles programkínálatból. A leggazdagabb program június 8-án, szombaton várja az érdeklődőket, amikor kicsiknek és nagyoknak szóló koncertek, előadások, könyvbemutatók is színesítik a kínálatot. A program csatlakozik a Debreceni Pulyka Napok és a Debreceni Ünnepi Könyvhét rendezvényeihez is. A kínálatot tovább színesíti a 30 Y zenekar szombat esti Szentimentálé című koncertje a Kölcsey Központban.

A kép az Európai Nemzeti Parkok Napján, május 24-én készült az Őrségi Nemzeti Parkban, a Hármashatár találkozón.

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 0 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat