napja 
 

30 éves a Macskák (Programajánlók - Kultúra)
30 éves a Macskák

30 éves a Macskák

1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház T.S.Eliot és Andrew Lloyd Webber musicaljét, a Macskákat, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az elmúlt 30 évben az előadás csaknem 1400-szor került színre. Minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több mint 1,5 millió néző vásárolt jegyet a musicalre. Az eltelt három évtizedben sok szereposztást megért a Macskák: a különböző szerepekben összesen 190 művésznek tapsolhatott a közönség. 2013. március 25-én a magyar színháztörténetben egyedülálló jubileumhoz érkezünk: ezen a napon lesz 30 éves a Madách Színház Macskák című előadása. E ritka évforduló alkalmából megújul az előadás! 2013. március 22-én új generáció lép színpadra. Fiatal énekesek és táncosok, akik közül sokan még meg sem születtek a 1983-as bemutató idején. Mostantól azonban ők lesznek azok, akik a következő 30 évben sikerre viszik a Madách Színház „örökéletű” Macskáit. És természetesen ott lesznek mellettük a „régiek”, az előző jónéhányszáz előadás sikeres Macskái is.

Márciusban a „Macskák-jegyében” jubileumi hetet tartunk, hogy együtt ünnepelhessenek velünk nézőink és a Macskák Nagy Csapata, a Felnövekvő Nemzedék és a 83-ban még talán meg sem született Új Generáció. Március 18-tól mindennap különböző eseményeken várjuk a rajongókat, színházszeretőket, akik már látták, és azokat is, akik csak ezután fogják megnézni a Macskákat.

Az ünnepi program részletesen:

2013.03.18. 16.00 óra – Helyszín: Madách Színház, Tolnay Szalon

 

Fotókiállítás: Kanyó Béla és Mohos Angéla által készített fotókkal idézzük meg az elmúlt 30 év nagyszerű pillanatait. Az első képek 1983-ban készültek, a legfrissebbek néhány nappal ezelőtt.

2013.03.19. 14.00 óra     Helyszín: a Hősök terétől – a Madách Színházig

Macskák-kamion Budapest útjain: A jövő kismacskái végigtáncolják a fővárost, a feldíszített kamion a Hősök teréről  indul- Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly krt. – Múzeum krt. – Üllői út – József krt. – Erzsébet krt. útvonalon. A Madách Színházban a Macskák szereplői várják a gyerekeket, kb. 15.00 órakor. A gyerekek a Madách Teremben eltáncolják a Macskák híres táncjelenetét, a Bált.

2013.03.20. 15.00 óra – Helyszín: Fővárosi Állatkert

A Macskák szereplői örökbe fogadnak egy szibériai tigrist a Fővárosi Állatkertben, és a gyerekmacskák el is táncolják Neki a Macskabált.

2013.03.21. 17.00 óra     - Helyszín: Madách Színház

Vendégül látjuk azokat, akik a Macskákkal egy napon születtek, vagyis éppen március 25-én lesznek 30 évesek. A Madách Színház felhívást tett közzé a Facebookon, hogy jelentkezzen mindenki, aki 1983. március 25-én született! A Madách Színházban Szerednyey Béla, Tóth Enikő és Szirtes Tamás fogadja az ünnepelteket, akik ezután kulisszajáráson vesznek részt, megnézhetik a színpadot, a díszletet, a színháznak azon részeit, ahol a nézők sosem járnak, majd a művészbüfében felköszöntjük őket Macskák-ajándékokkal, végül pedig megnézik az Új Generáció bemutató előtti főpróbáját.

2013.03.22. 19.00 óra     - Helyszín: Madách Színház – Bemutató!

Az Új Generáció bemutatkozik

2013.03.23. 15.00 óra – Helyszín: Mammut 2. Bevásárlóközpont 

Flashmob a Mammut 2.  Bevásárlóközpontban, a földszinten Macskabált táncolunk, Koós Réka énekli a Memoryt, és mindenkit várunk, hogy csatlakozzon a táncban! Moderátorok: Kökényessy Ági és Puskás Péter.

2013.03.24. 11.30-tól 13.30-ig    - Helyszín: Madách Színház

 

Változz Macskává! Arcfestésre várjuk a bátor, macskarajongó gyermekeket a Madách Színház emeleti büféjébe.

2013.03.25. 19.00 óra     - Helyszín: Madách Színház

 

Jubileumi előadás – 30 éves a Macskák

Az előadáson mindenki fellép, aki valaha játszott a Macskákban, így mintegy 120 színművészt és sok-sok táncművészt láthat majd a közönség.


 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat