Egy hónap múlva, 2024. október 17. és 19. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást láthat az immár nyolcadik Szlovén Filmnapokon. A program része Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Megváltás kezdőknek. A kritikusok által Bong Joon-ho Élősködők című filmjéhez hasonlított alkotás világpremierje a Jane Rosenthal és Robert De Niro alapított Tribeca Filmfesztiválon volt New Yorkban. A filmet Szarajevóban CICAE díjjal méltatták. Látható lesz a Szlovén Filmfesztiválon három Vesna díjat nyert, társadalmi drámával kevert thriller, a megtörtént eseten alapuló MEGFIGYELÉS, mely a 20. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt. Bemutatják továbbá a Szarajevói Filmfesztiválon debütált, majd a legjobb dokumentumfilmért járó Vesna-díjjal elismert A TEST című filmet is. A hagyományoknak megfelelően idén is a budapesti Toldi mozi ad otthont az unikális eseménynek. A rendezvényt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.
Egy hónap múlva, 2024. október 17. és 19. között rendezik meg az immár nyolcadik Szlovén Filmnapokat. A magyar közönség idén is három kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg.
Szlovénia idei Oscar-nevezettje, Sonja Prosenc Megváltás kezdőknek (Odrešitev za začetnike) című humorral teli filmjében a látszólag tökéletes szlovén családhoz betoppan a fiatal és idegen Julien, aki jelenlétével megbontja a család törékeny egyensúlyát, és a gondosan őrzött külsőségeken repedések keletkeznek… A film világpremierje a Jane Rosenthal és Robert De Niro alapított Tribeca Filmfesztiválon volt New Yorkban, Szarajevóban pedig CICAE díjjal méltatták.
„A Megváltás kezdőknek című filmben felfedezhetjük akár Bong Joon-ho Élősködők című alkotásának produkciós modelljét és családi dinamikáját, valamint Jórgosz Lánthimosz A homár című filmjének szatirikus hangvételét. A hab a tortán, hogy Mitja Ličen operatőr hihetetlenül tiszta, fényes képet örökített meg minden jelenetben.” – írta Olivia Popp, a Cineuropa kritikusa.
Janez Burger társadalmi drámával kevert thrillere, a megtörtént eseten alapuló Megfigyelés (Opazovanje) három Vesna díjat - a legjobb női főszereplő, a legjobb látványtervezés/díszlet és a legjobb hang - nyert a Szlovén Filmfesztiválon és a tallinni Black Nights Filmfesztiválon is nagy sikerrel vetítették. Egy fiatal mentősnő minél inkább próbálja kideríteni, hogy miért kap rejtélyes felvételeket egy brutális bűncselekményről, amelyet élőben látott a Facebookon, annál világosabbá válik számára, hogy ő maga is érintett volt benne. A film a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt.
„A Megfigyelés erőteljes filmalkotás, amely kifinomult nyelven véleményezi a valóság brutalitását, és közben fontos kérdéseket vet fel.” – írta a Cineuropa kritikusa, Marko Stojilković.
Végül a Szlovén Filmfesztiválon a legjobb dokumentumfilmért járó Vesna-díjjal kitüntetett A test (Telo) című alkotásban Petra Seliškar rendező két évtizeden át kísérte figyelemmel közeli barátnője, Urška küzdelmét egy ritka autoimmun betegséggel. Urška, aki modellként dolgozott valamikor, jelenleg pedig hivatásos zongorista, nem mindennapi kihívásokkal néz szembe, eközben azonban nem csorbul megtörhetetlen lelkiereje. A film belemerül az emberi test rejtelmeibe, és felfedi a művészet és a barátság erejét.
A 2024. október 17. és 19. között tartó Szlovén Filmnapokat a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik a Toldi moziban.