napja 
 

Újévi babonák (Gasztronómia - Konyhatrend)
Újévi babonák

A babona úgy tartja: amit az év első napján teszel, azt teszed majd egész évben. De nemcsak azt érdemes szem előtt tartani, hogy mit kell tenni, hanem azt is, hogy mit tilos!

 

Ne vidd le a szemetet!

Újév napján nem szabad semmit kidobni, sem a szemetet, sem a felesleges dolgokat. A babona szerint ugyanis a szeméttel együtt a jövő évi szerencsédet is kihajítod

 Ne teregess!

Január 1-jén nem szabad sem mosni, sem teregetni. Így ugyanis kimoshatod és kiterítheted, azaz elveszítheted a szerencsédet. A teregetés azonban nemcsak az egész éves szerencsétlenségre utal, hanem halálesetet, közeli ismerősök vagy családtagok elvesztését is jelentheti, hiszen a halottakat is kiterítik, mint a mosott ruhákat.

 Az első ételed lencse legyen!

Nem véletlen, hogy Szilveszter estéjén sem halat, sem baromfit nem szabad enni: elúszik, vagy elszáll vele a szerencse. A malacsült az igazi szilveszteri vacsora, a malac ugyanis kitúrja a szerencsét. Az aprószemű lencse viszont a pénzt jelképezi, abból kell bőven fogyasztani, más hüvelyes, pl. szárazbab nem felel meg erre a célra.

Ne adj kölcsön!

Ha már a pénzről esett szó: ne adj kölcsön, mert ami pénz ezen a napon kikerül a kezedből, az soha sem jön vissza, ráadásul egész évben kifolyik majd a kezed közül minden.

Ne veszekedj!

Amit első nap csinálsz – olyan lesz az éved, tehát kerüld a vitákat. Kerüld az orvost is – különben egész évben betegeskedni fogsz. Látogatóba csak férfiak menjenek, nők ne – a női házigazdákra ők szerencsétlenséget hoznak.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat