napja 
 

Diadermine: Nobel-díjas technológiával a ráncok ellen (Szépség - Kozmetika)
Diadermine: Nobel-díjas technológiával a ráncok ellen

Májusban robbant be a magyar piacra a Diadermine forradalmian új, Age Supreme termékcsaládja. Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett formulája, a „Rejuvinol” a mélyen fekvő sejtek regenerálásával fokozza a természetes kollagéntermelést, miközben helyreállítja a DNS természetes elöregedése és a környezeti ártalmak okozta károsodásokat. Az eredmény pedig feszesebb és teltebb arcbőr a ráncok kisimulásával. Az innovatív termékek májustól megvásárolhatóak a DM és a Rossmann drogériáiban.

"A bőrápolást nem lehet elég korán kezdeni. Az öregedés lassú folyamat, éppen ezért az első ráncok felbukkanásáig nem is vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, pedig szervezetünk kollagéntermelése már 25 éves kor felett csökkenni kezd” – mutat rá dr. Kassai Ildikó, a Diadermine kozmetológus-bőrgyógyász szakértője, aki azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a kor elő- rehaladtával egy érettebb illetve egy szépkorú nőnek már merő- ben más összetételű arcápolási termékekre van szükség, mint egy 20-25 éves hölgy arcbőrének. A Diadermine legújabb, forradalmian új, Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett AGE SUPREME termékcsaládját kifejezetten a 40-45 éven felüliek számára fejlesztette ki, amely rendszeres használat mellett láthatóan feszesebbé teszi az arcbőrt és kisimítja a ráncokat. A használatot követően pedig nem marad el a látványos változás sem: az arckontúrok szebbé válnak, ezáltal fiatalosabb karakterűvé teszi a vonásokat. A bőrgyógyász-kozmetológus szerint alkalmazása mellett nincs szükség kívülről bevitt kollagénre sem, viszont a maximális hatás érdekében érdemes a termékeket úgynevezett mikronizált hialuronsavat tartalmazó krémmel kiegészíteni. Tökéletes választás lehet erre a célra a Diadermine Super Filler, amely nemcsak megköti a vizet, de benn is tudja tartani, így szavatolja a jól hidratált és fiatalosan rugalmas bőrt.

- A siker titka egy Nobel-díjas technológiában, a Rejuvinolban rejlik - mutat rá a szakértő, majd hozzáteszi: az anyag az öregedés és a környezeti traumák, mint például a káros napsugárzás okozta DNS-szekvenciák torzulását javítják, amelynek eredményeként a DNS-ről a bőr helyes aminosav-sorrendű kollagén és elasztin fehérjéket tud szintetizálni. „Ez adja vissza a bőr rugalmasságát, teltségét, bársonyosságát, valamint ez tölti fel és simítja ki a ráncokat is.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat