napja 
 

Tanulás 2.0 - így fejleszthető a Z generáció (Programajánlók - Társadalom)
Tanulás 2.0 - így fejleszthető a Z generáció

Táblagép, alkalmazások, online jegyzetek és tanfolyamok – a Z generáció tanulási szokásai jelentősen átalakulnak. A hagyományos tankönyvek persze nem tűnnek el az oktatásból, de az ingyenes mobil alkalmazásoknak és e-learning tananyagoknak köszönhetően a tanulás is beköltözik az online térbe.

A digitális, online is elérhető megoldások egyre inkább előtérbe kerülnek a hagyományos, könyv alapú tanulással szemben. Nem véletlen tehát, hogy ma már egyre több iskola alkalmaz táblagépeket oktatási eszközként, és a tervek szerint jövőre egy digitális kísérleti program részeként mintegy húszezer ötödik osztályos diák kaphat tankönyv helyett tabletet, miközben elkezdik a tanárok digitális képzését is.

 „Egy friss kutatás szerint ez a generáció az életének felét már online éli, ez azonban együtt jár azzal, hogy a szórakozáson és a kapcsolatépítésen túl a tanulás is szép lassan beszivárog az online térbe. A látványos vizuális elemekkel kiegészített tanórák, és a kézzelfogható, gyakorlati példák rendkívül fontosak ennek a generációnak, ez köti le leginkább a figyelmüket, és így tudják legkönnyebben megjegyezni az új ismereteket” – mondta el Fauszt András, az ingyenes e-learning képzéseket nyújtó e-Palatábla Alapítvány elnöke.

 Telefonnal tanulni? Igen, lehetséges!

Az iskolákban egyelőre kevésbé, otthon viszont egyre inkább laptopon és telefonon tanulnak a diákok. Éppen ezért ma már egyre több ingyenesen elérhető alkalmazás és online tanfolyam áll rendelkezésre, a nyelvtől elkezdve a történelmen át, egészen a matematikáig. Ezek a letölthető alkalmazások és online tanfolyamok egy plusz forrást biztosítanak azoknak a diákoknak, akiknek nem elegendőek a tanórán hallottak. Az érettségi vagy felvételi előtt állóknak pedig jó lehetőség a gyakorlásra, a tananyag átismétlésére vagy mélyebb elsajátítására. A digitális eszközök „okos” használata tehát nagy segítséget jelenthet a tanulásban.

 „A Z generáció már a digitalizált világba született: anyanyelvi szinten sajátítják el a digitális eszközök használatát, és az online térből szerzik be az információkat, méghozzá többnyire szüretlenül. Ebből következően teljesen átalakul a szülők, tanárok, szakemberek felelőssége a nevelés, oktatás tekintetében” – hívta fel a figyelmet Nyáriné dr. Mihály Andrea pszichiáter. „A mi felelősségünk, hogy egyrészt megtanítsuk gyermekeinket a digitális eszközök felelős használatára, és azokra a módszerekre, amelyekkel képesek lehetnek kiválogatni a hasznos és hiteles információkat. Másrészt, ha igazán hatékonyan akarjuk őket fejleszteni, be kell lépnünk az ő világukba. Meg kell értenünk és meg kell tanulnunk azt a nyelvet beszélni, amelyet a legjobban értenek, az ő csatornáikat kell használnunk, legyen szó akár az ismeretek, értékek átadásáról, akár a felelősségtudatuk fejlesztéséről” – hangsúlyozta a szakember.

A mai tinédzserek nem szeretik az egyhangú, unalmas dolgokat, folyamatosan keresik az újabbnál újabb digitális eszközöket, megoldásokat, miközben fontos számukra a kényelem is, hogy a saját időbeosztásuk és tempójuk szerint szórakozva tanulhassanak. „A www.epalatabla.hu oldalon elérhető e-learning matekérettségi felkészítő képzés összeállítása során mi magunk is arra törekedtünk, hogy egy látványos, interaktív felületet hozzunk létre, amely ébren tartja a tanuló érdeklődését. A látványvilágon túl azonban arra is érdemes nagy hangsúlyt fektetni, hogy az elméleti tanagyag gyakorlati alkalmazását, hasznát is megmutassuk a diákoknak. A matekérettségi felkészítő kurzus minden témaköre kitér ezért arra is, hogy az hogyan jelenik meg a mindennapi életünkben. Így sokkal kézzel foghatóbb, érthetőbb a tinik számára, hogy az iskola után hol lesz majd szükségük a matekra” – emelte ki Fauszt András.

 

 

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat