napja 
 

Újabb művészi tűzfalakkal gazdagodik Budapest (Utazás - Ajánló)
Újabb művészi tűzfalakkal gazdagodik Budapest

Negyedik alkalommal indult el a Színes Város Budapest Fesztivál az erzsébetvárosi Kertész utcában. A főként belvárosi tűzfalak megfestésével foglalkozó Színes Város Csoport ismét egy társadalmi összefogás eredményeként valósítja meg az egyhónapos művészeti fesztivált, amelynek idén először lesz kiemelt partnervárosa: Berlin. A szeptember végéig tartó projektsorozat témája 2017-ben a ´Gasztronómia és a bor´. Minden falfestés, amely a fesztivál keretein belül valósul meg, ezen témák köré épül, az alkotók ebből nyerték inspirációikat. A budapesti falfestések mellett Berlinben is alkot egy magyar művész.

A fesztivál idén nem egy, hanem két megfestett tűzfallal indul, mindkét falat egy-egy Berlinből idelátogató művész tervezte és kivitelezte. Az utcához közelebb eső murál egy hétig készült, 230 m2 nagyságú, és Vidam nevű alkotó munkája.  Művészneve magyarosan hangzik, mivel az édesapja magyar, illetve ő maga is itthon született, ezután költözött ki a család Németországba. A művész illusztrátornak tanult Berlinben. A német The Weird nevű alkotócsoport tagja, munkáikat a töredezett vonalakból építkező, expresszív figuralitás jellemzi. Magyar kötődésének köszönhetően sokat látogatott vissza nagymamájához Egerbe, akin keresztül a házias, magyaros ízeket már korán megszerette. A falfestő művész legutóbb három évvel ezelőtt járt itt, és egészen meglepőnek találta, hogy mennyit fejlődött a gasztro-választék Budapesten. Személyes kedvence továbbra is a lángos maradt, mindig ez az egyik első étel, amit elfogyaszt, ha Magyarországra
érkezik.

A frissen elkészült második, nagyjából 450 m2 méretű falon 11 napon keresztül dolgozott a német HRVB művésznevű alkotó. Tom szintén Berlinben él, ő is a The Weird alkotócsoportcsoport tagja. A tervezőgrafikusként dolgozó street art művész jelenleg illusztrátor a német fővárosban, első rajzait graffitisként jegyezte, később indult el a mostanra fő fókuszába kerülő karakter ábrázolás felé. A művész nyaranta járja a világot, és a külföldi felkéréseknek tesz eleget; előttünk Csehországban, azt megelőzően a francia borközpontban, Bourdeaux-ban járt, de festett már Szibériában is.
Budapesten most fordult meg először, a magyar konyha lenyűgözte. Minden számára új városban igyekszünk megismerkedni a helyiekkel, sokat sétálni,ihletet meríteni, hogy a készülő műbe belekomponáljon helyi  jellemzőket.
Így kerültek be a zöldségek, a paprika, vagy éppen a vörösbor, és a ,,finom" kifejezés. A pörkölt szó volt az egyik első, amit megtanult, ebből 5 különböző félét is evett. Rendszeres programpont volt az esti naplemente nézése a festés végén a Duna parton, miközben ott dolgozott tovább a tervén.

Nagy öröm számunkra, hogy ez az összefogás idén is létrejöhetett. Felemelő az az érzés, hogy a hónapokon keresztül tartó szervezés végére elkezd összeállni a befektetett munka, megszületnek Budapest újabb művészi értékű
tűzfalai, amelyeket a helyi lakóközösségek, továbbá az idelátogatók is nagy örömmel fogadnak -mondta el Flór Péter, a fesztivált szervező Színes Város Csoport főtitkára.

Fotó: Farkas András

 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat