napja 
 

Folyamatosan fejlődik a hazai tejpiac (Gasztronómia - Konyhatrend)
Tejszív kampánnyal népszerűsítik a tejfogyasztást
Folyamatosan fejlődik a hazai tejpiac

Az elmúlt három évben egyértelmű javulás tapasztalható a magyarországi tejiparban, ugyanis a hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10 százalékkal nőtt. Míg a hazai feldolgozók által felvásárolt termelői nyerstej mennyisége 13 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. Az adatok bíztatóak a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint, amely idén a Tejszív kampánnyal is népszerűsíti a hazai tejtermékek fogyasztását.

A tejnek számos jótékony hatása van. A tejben fellelhető ásványi anyagok – mint például a kalcium – fontos szerepet játszanak többek közt a gyermekek egészséges fogazatának kialakításában és a csontképződésben, felnőtteknél pedig a tejtermékek rendszeres fogyasztása segíthet például a csontritkulás megelőzésében. Ezért is fontos tejtermékeket fogyasztani, mert az ásványi és bioaktív anyagok mellett rengeteg vitamin is megtalálható bennük, így  például az E-vitamin, ami védi a bőrt a korai öregedéstől, erősíti a hajszálakat és körmöket, és nagy szerepe van az időskori látásélesség megőrzésében. A tejtermékekben még nagy mennyiségben van jelen többek közt β-karotin, ami az érelmeszesedés ellen is véd, csökkentheti a szívkoszorúér-elzáródás, a szívinfarktus  kockázatát.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács  egyik fő feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a hazai tej fogyasztására, ezért is indította el a Tejszív kampányt, amiről valamint a tejágazat néhány fontosabb számadatáról a Terméktanács ügyvezető igazgatója, Harcz Zoltán beszélt:

  „Légyesenek tartom minden fórumon kihangsúlyozni a tejtermékek fogyasztásának fontosságát. Az elmúlt évek számai azt igazolják, hogy a magyar tejgazdaság fellendülőben van. Az utóbbi hat évben az egy főre jutó tejtermék fogyasztási adatok folyamatosan emelkedtek, ugyanígy a főbb tejtermékek belföldi értékesítésének számai is pozitív változást mutatnak. Például a 1,5 %-os zsírtartalmú, magyarországi előállítású UHT tejek belföldi eladása 2011-től 2016-ra hatszorosára nőtt. Szinte valamennyi főbb tejtermék gyártása növekedett, a vajé – hat év alatt –  például 54%-kal. A hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10%-kal emelkedett, és a feldolgozók által felvásárolt nyerstej mennyisége 13%-os növekedést ért el. Ezen időszak alatt a trappista sajt belföldi értékesítése 53%-os emelkedést mutat. Ezt az erősödést támasztja alá az a tény is, hogy az import struktúrában pozitív változás következett be. 2013. és 2016. között, 11%-kal csökkent a fogyasztói tej import, miközben egyes feldolgozott késztermékek kivitele emelkedett: sajtból és túróból például 43%-kal többet exportáltunk. Optimizmusra ad okot továbbá az is, hogy a hazai fogyasztói tej értékesítése évről-évre emelkedik az import ellenében, 2016. évben a hazai tejek belföldi piaci aránya meghaladta a 80%-ot, míg az import 20% alá csökkent.” – fogalmazott a szakember.

  „A Tejszív kampánynak elsősorban az a célja, hogy a hazai tej fogyasztásának fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen az ellenőrzött gazdaságokból származó tejtermékek minősége magas, és a Tejszív logóval ellátott termékek csak és kizárólag magyar termelőktől származó nyerstejet tartalmaznak. Ha ezeket a termékeket választjuk, akkor a hazai termelőket támogatjuk. Közösségi Marketing Alapunk működtetésének célja továbbá a gyermekek, a fiatalok tej és tejtermék fogyasztásra nevelése, segítségnyújtás az egészségtudatos táplálkozás kialakításában.” – tette hozzá Harcz Zoltán.

Az idei Tejszív kampány tavasszal indult el, melyhez három közismert sportoló is örömmel csatlakozott: olimpikon úszóink, Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás, illetve a válogatott labdarúgó Nagy Ádám több rendezvényen valamint különböző fórumokon is kiáll a hazai tej népszerűsítése mellett.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 5 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat