napja 
 

Fényfestéssel és külföldi kórusokkal vár az 5. Kórusok Éjszakája (Programajánlók - Muzsika)
Fényfestéssel és külföldi kórusokkal vár az 5. Kórusok Éjszakája

Kórusok Éjszakája, ötödször!

2017. június 10-én immáron ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten, a józsefvárosi Palotanegyedben a Kórusok Éjszakáját. Az egész estés kulturális eseményen több mint 600 énekhang szólal meg közel 20 helyszínen, 70-nél is több koncert és flashmob keretében.

A hagyományokhoz híven a szervezők idén is az Éneklő utca nevű eseménnyel nyitják meg a Kórusok Éjszakáját.  A Kálvin tértől indulva, a Baross utcán és az Ötpacsirta utcán át egészen a Pollack Mihály térig hallgathat bele a köztereken a kíváncsi közönség a résztvevő kórusok műsorába. Az érdeklődők bátran válogathatnak a zenei svédasztal kínálta programokból.

Az 5. Kórusok Éjszakáján a hazai amatőr kórusokon kívül számos külföldi kórus is fellép 2017. június 10-én a budapesti Palotanegyedben. A közönség – többek között – hallhat majd kanadai kórust is, akik kifejezetten a Kórusok Éjszakája alkalmából látogatnak el Budapestre, de eljön hozzánk Amszterdamból egy görög diákokból álló kórus is, ahogyan a nagy hagyományokkal rendelkező Szlovákiai Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is fellép az este folyamán.

Idén a Vörösmarty Mihály Gimnázium csodásan zengő udvarát is birtokba veheti június 10-én a Kórusok Éjszakája közönsége, ahogyan ezen az estén megnyitja kapuit a Szabó Ervin Könyvtár Zene Gyűjteményének vadregényes kertje is. A Nemzeti Múzeum belső udvarának és a Szent Anna Kollégium épületének színpompás fényfestéssel teremtenek egyedi hangulatot a fesztivál szervezői.

A fesztivál külön erre az alkalomra írt hivatalos záródalát a látogatók együtt énekelhetik a fellépő kórusokkal a Pollack Mihály téren éjjel fél 12-kor a Kórusok Éjszakája zárásaként.

További információk: www.korusokejszakaja.hu


 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat