napja 
 

?A pop szemtelen új hercege? (Programajánlók - Muzsika)
?A pop szemtelen új hercege?

“A pop szemtelen új hercege”

Nemsokára Budapesten játszik a tavalyi év felfedezettje, a két Grammy-díjra is jelölt dán Lukas Graham. A tavalyi év legnagyobb repülőstartjával induló csapata 2017. március 19-én a Budapest Aréna színpadán lesz látható. Lukas Graham, az énekesükről elnevezett dán zenekar a 7 Years című dalukkal robbant be az egész világon, s 2017-ben első világkörüli turnéjára indul. Az európai körút februárban veszi kezdetét az Egyesült Királyságban, ahol a csapat már adott néhány teltházas koncertet, majd április közepén ér véget, miközben átszeli a kontinenst. Az együttes fellép Írországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Portugáliában, továbbá Német-, Lengyel-, Francia-, Olasz-, és Spanyolországban, valamint Magyarországon is. Ezen a turnén a dán négyes már ötször-hatszor nagyobb helyeken lép majd fel, mint a már befejeződött, teltházas amerikai klubkörútjukon. A magyar rajongók március 19-én láthatják a bandát a Budapest Arénában.

7 Years című slágerük, amelyet a Billboard Music Awards gálán is előadtak, 33 országban vezette a slágerlistákat, 2. helyezést ért el az amerikai listán, és már több mint 425 millió Spotify letöltésnél jár. A csapat útjára indította a Mama Said című második kislemezét.

Lukas Graham debütáló albuma lehengerlő kritikákat kapott 2016.április 1-i megjelenése óta, valamint a slágerlista élén kezdett Kanadában és Ausztráliában. Második helyen indított az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon, és 3. helyen nyitott az amerikai slágerlistán, továbbra is reflektorfényben tartva a bandát és zenéjüket. A New York Times egyszerűen csak úgy jellemezte, hogy "nagyon jól összerakott dalok, a pop-soul ütemét ügyesen egybeolvasztva a hip-hop gyors ritmusával." A Billboard szerint pedig “A pop szemtelen új hercege”.

 

Az énekes Christianiaból, egy Koppenhága közepén található autonóm művészeti közösségből származik, ott fejlesztette ki sajátos, nagyon őszinte és kemény hangvételű dalszerzői tehetségét. Klasszikus zenei képzettséget a Copenhagen Boys´ Choir tagjaként szerzett, zenei világát az ír folk gyökerekkel és a hip-hop iránti szenvedélyével szélesítette. Lukas egy jól megkülönböztethető költői képességgel bír, amellyel rabul ejti hallgatóit és az érzelmek teljes skáláját felvonultatja zenéjében.

Hein Cooper kezdi a koncertet Lukas Graham előtt. “Lökj a tengerbe és ugorj utánam. Ússzunk a mélybe, talán találunk ott egy nyitott ajtót az óceánhoz, ami a menekülés tökéletes művészete lenne”. Egyedi és nagyon őszinte szövegei, mágikus koncertjei azóta is folyamatosan növeli rajongói számát az egész világon. “Nótáim főleg azokat érintik meg, akik egyedül érzik magukat a saját idealista álmodozásukban. Elképesztő, hogy mennyi csodálatos, de gyökér nélküli embert ismertem meg az elmúlt években, akiknek sokat jelent, hogy van valaki, aki dalba tudja önteni az érzéseiket” - mondja.

Jegyek kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Mind az ülő-, mind az állójegyek ára egységesen 12 500 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

 

 



 
<<< visszalépés
Jelenleg 0 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat