napja 
 

M4 Sport - olimpiai interjú Szujó Zoltánnal (Sztárok - Interjúk)
M4 Sport - olimpiai interjú Szujó Zoltánnal

Szujó Zoltán a sydneyi olimpiát Vitray Tamás átvevőpartnereként dolgozta végig. Most a negyedik olimpiájára készül.

Az M4 Sport Magyarország legmodernebb sportstúdiója. Ez a technikai háttér mennyiben könnyíti meg a műsorvezető dolgát?

Egy olimpiai műsorvezetésnél megkönnyíti a technika a munkámat, mert itt a házigazdának az is a feladata, hogy naprakész információkat adjon és a versenyek aktuális állást elmondja. Az M4 Sport stúdiója ideális hely lesz az olimpia követésére, még több ezer kilométer távolságból is.

 Hónapok óta zajlik az olimpia felvezetése az M4 Sporton. Ön hogyan készül erre a szakmai kihívásra?

 A 2012-es olimpián is vezettem műsort, igaz akkor a helyszínről, de a felkészülésben ez nem jelent különbséget. Figyelem az olimpiával kapcsolatos híreket. Idén nincs kiemelt sportágam, négy éve a tollaslabda és a díjugratás versenyeiről közvetítettem, azokra külön készültem. Most pedig inkább a sportágak versenyeinek lebonyolítási rendjét tanulmányozom, jó tisztában lenni azzal, hogy milyen rendszerben bonyolódnak a versenyszámok.

 Melyik a legelső emléke az olimpiákról?

 Az 1988-as szöuli olimpia. Tizenegy évesen, „nyiladozó sportértelemmel” nézegettem és hallgattam a közvetítéseket, a Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János alkotta öttusázó csapat aranyérme beégett az emlékezetembe. Emlékszem Gyulay Zsolt győzelmeire és Egerszegi Krisztina sikerére. A rádióközvetítések is „beégtek” az emlékezetembe. Az 1992-es barcelonai tévéműsorokat már nagyon tudatosan néztem, figyeltem az olyan apróságokra is, hogy milyen színű a TeleSport műsorvezetőjének zakója, vagy arra, hogy az asztal melyik sarkára teszik a telefont.

 Mi volt az ön számára az eddigi olimpiák legszebb pillanata, legnagyobb élménye?

Szakmailag a Gyurta Dániellel készített interjúm, 2012-ben Londonban. Az aranyérem megszerzése után beszélgettem vele és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Dani remek interjúalany volt, nagyon őszintén válaszolt és a beszélgetésben tetten lehetett érni azt az iszonyatos munkát, amit a sportolók beletesznek az olimpiai felkészülésbe. Amikor pedig nem a londoni stúdióban dolgoztam, akkor különböző versenyekre rohantam, hogy magamba szívjam az olimpiai hangulatot. Végzett kosárlabdaedzőként például nagy élmény volt közelről látni a Dream Team-et.

 Eddigi pályafutása alatt melyik a legemlékezetesebb mérkőzése, versenye, amelyet közvetített?

 A 2012-es londoni olimpián a tollaslabdaversenyt közvetítettem, fantasztikus élmény volt. Idén közvetítéssel nem készülök, csak műsorvezetőként láthatnak a nézők – legalábbis ez a terv. Egy olimpiai műsorfolyamban azért persze benne van az is, hogy improvizálni kell. Ezek a váratlan helyzetek benne vannak a pakliban – ettől is szép ez a munka!

 Hányadik olimpiájára készül televíziós szakemberként?

Az idei lesz a negyedik olimpiám. 1999-2000-ben kezdtem gyakornokként a TeleSportban, a sydneyi olimpiát már Vitray Tamás átvevőpartnereként dolgoztam végig 23 évesen. 2008-ban a pekingi olimpiát Budapestről kísértem végig, 2012-ben pedig a helyszínről követtem a londoni olimpiát, ahová egyenesen a Hungaroringről mentem, rögtön a Forma-1-es futam leintése után. Szilágyi Áron aranyérmét a ferihegyi repülőtéren néztük végig, mivel rengeteget késett a gép.

 Melyik versenyszámok szakértőivel várja a legjobban a közös munkát a stúdióban?

A klasszikus sikersportágakat az ember még műsorvezetőként is szívesebben figyeli, így a kajak-kenu és az úszás kiemelt helyet foglal el. A kosárlabdát kifejezetten szeretem, nagyon színvonalasak szoktak lenni az olimpiai kosárlabda küzdelmek. Az atlétikáról se feledkezzünk meg, minden olimpián szenzációs élmény.

 Melyik a kedvenc egyéni és csapatsportja, és miért? Mit sportolt gyerekkorában?

A kedvenc csapatsportom a kosárlabda, egyéniben a tollaslabda nőtt a szívemhez, de nagyon kedvelem a hegyikerékpározást is. Gimnazista koromban kosaraztam, majd később kosáredzőként végeztem.

Kiktől várja a magyar érmeket? Hány aranyra tippel?

Egy olimpiai arany megszerzése nagyon sok összetevőn múlik. Elsülhet minden nagyon jól és szerencsésen, de simán előfordulhat, hogy nem jön ki a lépés, ezért tippelésre nem is vállalkoznék. Bízom benne, hogy több olyan meglepetés lesz, mint Risztov Éva hosszútávúszásban szerzett aranyérme Londonban, ami váratlanul jött, de azóta is szívesen beszélünk róla. Abban bízom, hogy több olyan meglepetés lesz, amire most még akár nem is számítunk.

Ki lehet az olimpia magyar felfedezettje, illetve legnagyobb sztárja?

Nagyon szurkolok a hegyikerékpárosainknak, Parti András sajnos négy éve egy hatalmasat esett, ő szolgálhat idén meglepetéssel. Az úszómedencében és kajak-kenuban szerintem idén is szép sikereket fogunk elérni. De az olimpia pont azért szép, mert akár egy nyolcaddöntőbe jutás vagy pontszerzés is lehet ünnepelni való siker.

 Mit jelent az ön számára az M4 Sport műsorvezetőjének lenni az olimpián?

Óriási megtiszteltetés az M4 Sport stábjában közvetíteni az olimpiát, ugyanakkor hatalmas felelősség is.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat