napja 
 

A színészet dicsérete (Programajánlók - Színház)
A színészet dicsérete

A Színházi Világnapon 1999 óta minden évben megrendezik azt a jótékonysági gálaest, amely a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére és szervezésében jön létre. Idén, március 30-án, a Thália Színház ad otthont a MASZK Gálának.

 A rendezvény budapesti indulása óta már három vidéki város – Kecskemét, Veszprém és Szeged – színházában is helyet kapott. Az ide gála különlegessége, hogy több kerek évforduló is okot ad az ünneplésre. A MASZK megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebben az évben lesz 150 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ahol Európában elsőként kezdődött meg szervezett keretek között a színészképzés. Az eseményen részt vesz egy igen jeles, 100 éves színésznő is, aki a mai napig tanít: Gyulányi Eugénia Éva.

 A gálán szakmai díjakat adnak át: a Gobbi Hilda-, a Soós Imre-, a Hevesi Sándor-, a Kállai Ferenc- és a Vámos László-díjakat, valamint a Szabadtéri Színházak Szövetségének Amfiteátrum-díját, melyeket a már megszokott színvonalas, szórakoztató gálaműsor keretében vehetnek át az arra érdemesnek ítélt művészek.

 A gála fellépői: Balázs Péter, Barnák László, Bercsényi Péter, Béres Ilona, Dolhai Attila, Dunai Tamás, Fehér Anna, Felföldi Anikó, Gömöri András Máté, Herczeg Tamás, Haumann Péter, Hirtling István, Janza Kata, Jordán Tamás, Keresztény Tamás, Kis Diána Magdolna, Kulka János, Mácsai Pál, Muri Enikő, Simon Panna, Szabó Dávid, Szilágyi Katalin, Szinetár Dóra, Szulák Andrea, Veréb Tamás. Az O.G. Juniors Akrobata Csoport, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, a Budapesti Operettszínház Énekkara és a Budapesti Operettszínház Musical Együttese.

 Az est házigazdái: Molnár Piroska és Szombathy Gyula.

Konferál: Földes Eszter és Mesterházy Gyula.

Rendező: Hegedűs D. Géza

A gála valamennyi közreműködője természetesen fellépti díj nélkül vállalja a szereplést. A gála bevételéből a rászoruló színészeket és az Ódry Árpád Művészotthont támogatják. Bővebb információ: www.thalia.hu

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat