napja 
 

Tatár Csilla a Petőfi TV arca (Programajánlók - Film)
Tatár Csilla a Petőfi TV arca

Vasárnap indul a Petőfi TV, ez alkalomból hat fiatal műsorvezető mutatkozott be Buda Márton műsorában, a Talpra Magyarban A nézők március 15-étől láthatják őket a Petőfi TV-n.

Hétfőtől vasárnapig mindennap este 8-tól fél 11-ig jelentkeznek az A38 Hajóról. Koncertekről, színházi előadásokról, valamint filmekről tudósítanak majd, de emellett a fiatalok életének valamennyi területét érintő kérdésekkel is foglalkozik az Én vagyok itt című műsor. 

Tatár Csilla a Dal háziasszonyaként debütált a köztelevízióban, ezúttal pedig a Petőfi TV arcaként folytatja munkáját. Rajta kívül Rátonyi Krisztinátláthatja majd a közönség, őt a Noé barátaiból, A legokosabb osztályból, valamint a Bízunk benned! című vetélkedőből már jól ismerhetik a nézők. A harmadik műsorvezető Galán Angéla lesz, aki korábban a köztévé Angi jelenti című magazinműsorában volt látható. A hölgyek mellett egészen új arcok tűnnek fel műsorvezetőként a Petőfi TV-n: Rátonyi Krisztina mellettFodor Imre, az M3 csatorna korábbi arca, Tatár Csilla mellett Kerekes Péterdebütál, míg Galán Angéla Jakab Márkkal, a Színművészeti Egyetem hallgatójával számol be a fiatalokat érintő kérdésekről.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 5 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat