napja 
 

Műsorváltozás - Bitskey Tiborra emlékezik a közmédia (Programajánlók - Film)
Műsorváltozás - Bitskey Tiborra emlékezik a közmédia

Két műsorában is megemlékezik Bitskey Tiborról az MTVA ma este. A nemzet színészének egyik legnépszerűbb filmjét, a Rákóczi hadnagyát tűzik műsorra ma 21.15-kor a Duna TV-n, az m1-en Az este után 23.00 órakor pedig a Vers mindenkinek című műsort láthatják a nézők 1988-ból. Ebben Petőfi Sándor: Téli esték című költeményét adja elő a legendás művész.

Bitskey Tibor Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas színész, érdemes művész 1929. szeptember 20-án Rákoskeresztúron született. Már gyermekkorában kiválóan mondott verseket. Érettségi után a Britannia (a későbbi Béke) Szállóban kezdett el dolgozni, és munka mellett jelentkezett a színiakadémia első esti tagozatára. Másodévesen szerződtette ösztöndíjasnak a Vígszínház (akkor Néphadsereg Színháza). Diplomázásának évében, 1953-ban forgatta Bán Frigyes rendezővel a Rákóczi hadnagyát, amelynek címszerepében - Bornemissza János kuruc hadnagyot alakította - kirobbanó sikert aratott és országosan ismert színésszé vált.

1959-ben követte mentorát, Gellért Endrét a Nemzeti Színházba, majd 1964-ben visszament a Vígszínházba, ahol tíz évet töltött el. Voltak, akik operaénekesnek szánták, hiszen hangja két és fél oktávos volt, de nem akarta feladni a színészi pályát - hiszen eljátszhatta egyebek között Cyrano, Agárdi Péter, Ádám, Csongor, Bánk, Kreón szerepét.

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház vezetője filmjeiben is foglalkoztatta: a vonzó, szép orgánumú művész hősszerepeket játszhatott A kőszívű ember fiaiban (1964), az Egy magyar nábobban (1966), a Kárpáthy Zoltánban (1966) és az Egri csillagokban (1968).

1974-ben a Thália Színházhoz szerződött; majd a protestáns egyházak támogatásával létrejött Evangélium Színház előadásaiban játszott, később a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja lett. Fellépett versmondóként és szinkronizált is. Az Egri Csillagok hangoskönyv változatát az ő hangjával hallgathatjuk.

Bitskey Tibort tavaly szeptemberben választották meg a nemzet színészének. A művészt kétszer ismerték el Jászai Mari-díjjal (1958, 1962), a Kossuth-díjat 2000-ben kapta meg. 2007-ben a XVII. kerület választotta díszpolgárává. 2012-ben Bessenyei Ferenc művészeti díjjal tüntették ki, ugyanabban az évben a II. kerület díszpolgára lett. 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta meg. 86 éves volt.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat