napja 
 

Hét a koreai klasszikus zene jegyében (Programajánlók - Muzsika)
Hét a koreai klasszikus zene jegyében

A koreai hullámnak köszönhetően a dél-koreai sorozatok, filmek és pop-zene világszerte hatalmas népszerűségnek örvend. A rekordokat döntő médiaszenzációk reflektorfénye kissé háttérbe szorította a klasszikus művészeti ágakban kiemelkedő tehetségek sikereit, annak ellenére, hogy a klasszikus zene képviselői közt is számos tehetséggel büszkélkedhet Dél-Korea.

Az egykori Remete Királyság a huszadik század során néhány évtized alatt felzárkózott a nyugati kultúrákban kialakult klasszikus zene hagyományaihoz. Meghatározó szerepet játszott ebben az 1950-es években – éppen a Koreai háború pusztításai miatt a félsziget déli részeire menekülő művész kolónia, akik először Busanban alakítottak zenei kollégiumot. A klasszikus zene koreai művészei eleinte ebből a körből kerültek ki. Az új generáció pedig az 1978-as években már külföldi tanulmányutakra is kijutva tökéletesíthette képességeit.

A mai napig jellemző, hogy mind a tanárok, mind a szülők igyekeznek nagy múltú művészeti egyetemekre beíratnia fiatal tehetségeket. Így vált Magyarország is közkedvelt célponttá a klasszikus zenei tehetségek körében.

A Koreai Kulturális Központ a 2015-ös évet a “Hét a K-klasszik jegyében” című ingyenes eseménysorozatával kívánja megnyitni, melynek keretében január 28-án bemutatja Isang Enders „Cello Suites” című koncertjét a Budapest Music Centerben, majd január 30-án 19 órakor Yang Yoon Jung hegedűművész és Pallavi Mahidhara zongoraművész estjét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Az előadások ingyenesek, azonban előzetes regisztráció szükséges!

Regisztráció: [email protected]

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat