napja 
 

Vajon tényleg a növényi élelmiszereké a jövő? (Gasztronómia - Konyhatrend)
Vajon tényleg a növényi élelmiszereké a jövő?

A vegetáriánusok és vegánok együtt a világ népességének nagyjából 8%-át teszik ki. Önmagában ez a szám talán nem tűnik túl soknak, de az a tény, hogy 2014 és 2018 között megötszöröződött a vegánok száma az Egyesült Államokban, már sejteti, milyen ütemben nő majd a növényi élelmiszerek jelentősége a világon a jövőben.

Ahogy az a Prove cikkében is olvasható,  világszerte mintegy 78 millió ember követ vegán diétát, de számuk, csakúgy ahogy a húst nem, de állati termékeket (például tejet vagy tojást) fogyasztó különböző vegetáriánusok és a húst időnként elhagyó flexitáriánusok száma is dinamikusan nő a fejlett országokban.  

Ugyan a veganizmus definíció szerint egy „világnézet, amely szerint az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kellene élni”, azaz állatjogi mozgalomként indult útjára, azonban a vegánok által is követett növényi étrendben ma már sokan a fenntartható jövőt látják. Napról napra egyre több kutatás lát napvilágot az állati eredetű élelmiszerek termelésének környezetkárosító hatásairól, és hazánkban is folyamatosan nő azoknak a fogyasztóknak a száma, akik egyéb szempontok mellett az élelmiszerek környezetre gyakorolt hatásait is figyelembe veszik vásárláskor. Egy reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 36%-a számára a környezettudatosság is döntő szempont a termékek kiválasztásakor, és a válaszadók 22%-a csökkentené húsfogyasztását etikai okokból, míg ökológiai szempontból 21%-uk. 

A tudatosság növekedésével a növényi élelmiszerek jelentősége is felértékelődik, aminek visszafordíthatatlan következményei lesznek az élelmiszeripar és a kapcsolódó iparágak számára. Nem véletlen, hogy ezt a hatást felismerve 2022. november 10-én immáron másodjára kerül megrendezésre Magyarországon a Plant-Powered Perspectives konferencia, mely hazánk első számú innovatív, növényi alapú élelmiszeripari eseménye. A V4 országok mindegyikében megtartott rendezvénysorozat egyedülálló kezdeményezés, amely a növényi alapú trend követésére, előre mozdítására, színesítésére fókuszál az üzleti szektor érintett szegmenseiben. A rendezvény célja szakmai tájékoztatást nyújtani a magyarországi élelmiszeripar kapcsolódó iparágai számára a hagyományos, húsalapú étrendet kihívó irányzatokkal és az újító termékek, húshelyettesítők és növényi alapú fehérjék dinamikus terjeszkedésével kapcsolatban.

A konferencián résztvevők kilenc témában összesen tíz előadót hallgathatnak meg, emellett hat szakmai panelbeszélgetésbe kapcsolódhatnak be. Lesz szó a piaci- és jogszabályi környezetről, a növényi élelmiszer-előállítás és a vendéglátás legfontosabb kérdéseiről, de azok is találnak majd maguknak izgalmas témákat, akiket az üzleti növekedés motivál. 

További információkat az érdeklődők az esemény honlapján és Facebook-oldalán kaphatnak. https://novenyikonferencia.hu/

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat