.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3  4  5  6  7   

 
Szurkolói vonat indul a román?magyar focimeccsre
Az Aranycsapat-mozdony továbbítja a különvonatot a határig

Szurkolók által szervezett különvonat indul az október 11-i, bukaresti Románia–Magyarország labdarúgó mérkőzésre. A különvonat, fedélzetén több száz drukkerrel, a MÁV-START Aranycsapat-mozdonyának vontatásával közlekedik a határig.

 A szurkolók által szervezett különvonat október 10-én, pénteken 16.15-kor indul a Nyugati pályaudvarról. Az utazás hangulatát emeli, hogy a szerelvényt Kürtös határállomásig a MÁV-START Aranycsapat-mozdonya vontatja, amit a Puskás-csapat tagjait ábrázoló, teljes felületet betöltő grafika díszít. A tizenegy ülőhelyes- és két étkezőkocsiból álló vonaton több mint 800-an utazhatnak a román fővárosba, hogy bíztassák a magyar labdarúgókat.  

 

A vonatra a szurkolók nemcsak Budapesten, hanem Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Püspökladányban, Törökszentmiklóson és Békéscsabán is felszállhatnak. A vonat megáll még Lőkösházán, majd Romániában Aradon, Piskin, Petrozsényban és Craiovában, Bukarest-Baneasa állomásra október 11-én 12:59-kor érkezik, ottani idő szerint.

A hazaindulás időpontja – ugyancsak helyi idő szerint – este 11 óra, az útvonal: Bukarest-Baneasa – Craiova – Petrozsény – Piski – Arad – Lőkösháza – Békéscsaba – Szolnok – Budapest-Keleti, a szerelvény menetrend szerint október 12-én, vasárnap 13:50-kor érkezik vissza a magyar fővárosba.


 

A Wizz Air új útvonalat indít Lisszabonba és Maastrichtba

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy tovább bővít Budapesten. A légitársaság 2015. május 15-től egy újabb Airbus A320 típusú repülőgéppel kilencre emeli a Budapesten állomásoztatott gépei számát, valamint új útvonalat indít Lisszabonba és Maastrichtba március 30-, ill. május 15-én. Ráadásul a Wizz Air számos népszerű útvonalán bővíti menetrendjét, összesen heti 17 járattal. A légitársaság kapacitásbővítése a várakozások szerint 15 százalékos bővülést jelent majd 2015-ben az előző évhez képest.

A Wizz Air ezzel 21 országban 37 desztinációt tesz elérhetővé a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Már elérhető a Wizz Air 2015-ös nyári menetrendje, jegyek az új lisszaboni és maastrichti járatokra is foglalhatók a wizzair.com oldalon. A viteldíjak 5990 forintnál kezdődnek.

Új útvonalak Budapestről:

Úti cél

Napok

Indulás

Viteldíjak

Lisszabon

hétfő, péntek

2015. március 30.

13 990 forinttól

Maastricht

hétfő, szerda, péntek, vasárnap

2015. május 15.

5 990 forinttól

 

A Wizz Air 2015 elejétől növeli a járatsűrűsséget az alábbi népszerű útvonalain:

Úti cél

Heti járatszám

London Luton

26 helyett 28

Brüsszel Charleroi

13 helyett 14

Eindhoven

13 helyett 14

Milánó Malpensa

11 helyett 14

Barcelona

5 helyett 7

Madrid

5 helyett 7

Malmö

5 helyett 7

Stockholm Skavsta

5 helyett 7

Bari

3 helyett 4

Alicante

1 helyett 2


 

Sziget Fesztivál - mentesítő vonatokat indít a MÁV

Mentesítő vonatot indít Budapestről Bécsbe a MÁV-START Zrt. segítve ezzel a Sziget fesztivál résztvevőinek hazautazását augusztus 18-án. A Hajógyári-szigetre kitelepült belföldi és nemzetközi pénztárak is működnek majd a rendezvény idején, az ott megváltott belföldi jegyekre 20%-os kedvezményt ad a MÁV-START.

Hosszabb szerelvényekkel és a fesztivál záró napján mentesítő vonattal is készül a vasúttársaság a Sziget Fesztiválról hazautazók kiszolgálására. Elősegítve a külföldi utasok visszautazását augusztus 18-án hétfőn 12 órakor indul a mentesítő vonat a Keleti pályaudvarról, a Bécsig közlekedő szerelvény Kelenföld, Győr, illetve Hegyeshalom állomásokon áll meg.

Tekintettel a Sziget Fesztivál ideje alatt tapasztalható, kiemelkedően magas nemzetközi utasforgalomra a MÁV-START  az utasok kényelmesebb menetjegyváltása, gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálása érdekében  a rendezvényen Sziget-pénztárat működtet egy belföldi és két nemzetközi ablakkal. Teljes körű belföldi és nemzetközi menetjegyváltási lehetőséggel, útvonaltervezéssel, menetrendi információkkal várják az érdeklődőket. Ezen felül a helyszínen belföldi vasúti menetjegyet vásárlóknak a MÁV-START Zrt. szolgáltatási területére 20%-os kedvezményt biztosít a teljes árú jegy árából. A menetjegy bármely belföldi viszonylatra váltható, egy útra vagy menettérti útra, akár elővételben is. Fesztiválkártyával vagy PayPass fizetőeszközökkel egyenlíthető ki a Sziget Fesztivál területén működő MÁV-START pénztárban vásárolt belföldi vagy nemzetközi menetjegy ára.

A nemzetközi menetjegyek a legnagyobb utasforgalmú Keleti pályaudvari pénztárak mellett a Nyugati és a Déli pályaudvaron, a József Attila utcai, belvárosi menetjegyirodában, Kőbánya-Kispest vasútállomáson vagy Kelenföldön is megvásárolhatóak. Ugyanazon az áron válthatók nemzetközi jegyek a partner utazási irodáknál is (IBUSZ Iroda, Ferenciek tere 2.; Neckermann Iroda, Szent István krt. 29.; Blaguss, Károly krt. 5.).

A mentesítő vonat menetrendje a MÁV-START honlapon belül érhető el, valamint további információk a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 40 49 49 49-es telefonszámán is kérhetőek.

 


 

A Wizz Air ma ünnepli tizedik évfordulóját

A Wizz Air ma ünnepli megalapításának tizedik évfordulóját 

A légitársaság különleges ajánlata az évforduló napján: minden második jegy ingyenes

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága* ma ünnepli a tizedik évfordulóját annak, hogy 2004. május 19-én felszállt legelső, a dél-lengyelországi Katowicéből London Lutonba közlekedő járata. A Wizz Airt azzal a céllal alapították, hogy a repülés megfizethetőbbé váljon Közép- és Kelet-Európa lakosai számára. 2013 végéig összesen 69 millióan utaztak a Wizz Airrel. A légitársaság egy jelenleg 300 útvonalból és 35 országban 96 desztinációból álló útvonalhálózatot épített ki. A 2014-es pénzügyi évben 13.9 millió utas választotta a Wizz Airt. A légitársaság szeretettel várja további utasait, akiket járatain köszönthet az elkövetkező években. A Wizz Air folyamatosan keresi, hogyan fejlesztheti alacsony viteldíjait, és reméli, hogy építhet sikereire miközben további lehetőségeket keres a már meglévő és az újonnan megnyíló piacokon, köztük olyanokon, amelyek nem voltak megfelelően lefedve a diszkont légitársaságok által. Hogy megünnepelje ezt a különleges eseményt, és hogy kinyilvánítsa nagyrabecsülését utasai iránt, a Wizz Air minden második jegyet ajándékba ad minden útvonalán, minden ma éjfélig a wizzair.com oldalon intézett foglalás esetén.** (A részletes feltételeket a "bővebben" szóra kattintva olvashatják) 

„Nagyon büszke vagyok, hogy elértük ezt a fontos mérföldkövet” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. – „10 év kemény munkájával és egy kiváló szakember gárdával érkeztünk el ehhez a fontos naphoz. Az elmúlt tíz évünk gyors növekedéssel, folyamatos fejlesztéssel telt, hogy lehetővé tegyük utasaink számára, hogy utazzanak, új lehetőségekkel és élményekkel gazdagodjanak. A Wizz Air elhivatott munkatársaival együtt a következő évtizedben is kihívást jelent a versenytársaknak, valamint alacsony viteldíjakat és kiváló szolgáltatást kínál utasainak. Szeretném ma megköszönni összes utasunknak a hűségüket, és hogy részt vettek a Wizz Air elképesztő utazásában” – tette hozzá Váradi József.


bővebben >
 


A Wizz Air bemutatta téli menetrendjét

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága már most, a nyári szezon elején bemutatta 2014-es, Magyarországról elérhető téli menetrendjét. A Wizz Air útvonalhálózata Magyarországról 29 úti célt tesz elérhetővé 18 országba. A népszerű Budapest-Dubai útvonalon heti négy járat közlekedik majd, míg Moszkvába hetente tíz alkalommal repül majd a légitársaság Budapestről.Barcelonába például heti 4, Kutaiszibe, Thesszalonikibe heti 2 járat repül majd. "Legutóbb a spanyolországi Alicantéval bővült magyar útvonalhálózatunk, így most már ez mindig napsütötte úti cél is elérhető Budapestről alacsony árainkon. Reméljük, ez a desztináció épp olyan népszerű lesz, mint a többi 28 Magyarországról elérhető útvonal. A téli menetrend járataira már elérhetők a jegyek a wizzair.com oldalon” –nyilatkozta Daniel de Carvalho,a Wizz Air szóvivője. 


 

Budapest a világ második legjobb városa
Egyre népszerűbbek vagyunk

A közelmúltban megvalósult és a tervezett budapesti fejlesztések új célközönséget szólítanak meg, mindez új célokat adhat a főváros és Magyarország turizmusának is a következő időszakban - mondta el Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón.  Úgy vélte, ha a mostani fejlesztések is beérnek, akkor akár azt a célt is ki lehet tűzni, hogy Budapest a világ 20 leglátogatottabb városa közé tartozzon, vagy olyan térségbeli versenytársakat érjen utol, mint például Prága. Erre megvan minden remény, mert idén januárban több mint 12 százalékkal nőtt a Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyi, éves szintű 6 százalékos növekedés után.  
    Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese szerint az eredmények elsősorban a minőségi szolgáltatásoknak köszönhetőek, amelyek iránt egyre nagyobb a kereslet, így a fejlesztések is ezeket célozzák meg. Kiemelte a kultúra területén megvalósult fejlesztéseket, amelyek húzóerőnek számítanak a fő küldő piacokon. Ide sorolta a megújult Zeneakadémiát és Vigadót, valamint a csütörtökön átadandó Várkert bazárt, ezek is hozzájárultak a most zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál sikeréhez. Nemcsak a hazai statisztikákban javul Budapest megítélése, hanem különböző nemzetközi turisztikai elismerésekben, rangsorokban és ajánlásokban is megnyilvánul. Budapest jelenleg a világ 30 leglátogatottabb városa közé tartozik, Európán belül pedig az első tíz között van. A magyar fővárosnak tavaly először sikerült megelőznie Bécset a beutazó turisták száma alapján. Egy amerikai olvasói szavazás szerint Budapest a világ második legjobb városa, a legjobb európai desztinációk között pedig az első ötben szerepel. Egy internetes portál híradása szerint pedig angol szaklapok Budapestet a húsz legélhetőbb városok egyikévé választották.


 

Új Wizzair járat Grúziába

A Wizz Air ma bejelentette, hogy 2014. szeptember 30-tól új járatot indít Budapestről Grúzia második legnagyobb városába, Kutaiszibe. A járat kezdetben hetente kétszer közlekedik majd, keddenként és szombatonként. 

Az új útvonal a Wizz Air korábban bejelentett „Irány Kelet!” terjeszkedésének következő állomása, amelynek keretében a légitársaság már több keleti desztinációval bővítette útvonalhálózatát, így Bakuba, Dubaiba, Isztambulba, Kijevbe, Tel-Avivba és Moszkvába is. Ezeken az útvonalakon korábban nem repült diszkont légitársaság. Budapest a nyolcadik desztináció, amit a Wizz Air elérhetővé tesz Kutaisziből lengyelországi, ukrajnai és litvániai útvonalai után. Grúzia gazdag történelmi örökségével, népszerű tengerparti üdülőhelyeivel és sípályáival különleges úti cél a szabadidős utazók számára, akik látogatásuk során megismerhetik az ország világhírű konyháját és borait is. A növekvő grúziai piac jelentős külföldi befektetések célpontjaként az üzleti utasok körében is vonzó úti céllá válhat.

A Budapest-Kutaiszi útvonalra már foglalhatók a kedvezményes árú jegyek a wizzair.com oldalon. A viteldíjak 8990 forintnál kezdődnek egy útra, beleértve az adókat és kötelező illetékeket, valamint egy kisméretű kézipoggyász díját. 

 


 

Wizz Air Budapest Félmaraton

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy névadó szponzorációs megállapodást kötött a Budapesti Sportirodával a Budapest Félmaraton kapcsán. A szerződést Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója írta alá. A Budapest Félmaraton neve 18 év után változik meg. Az eseményre szeptember 14-én 29. Wizz Air Budapest Félmaraton néven kerül sor.

 A verseny 1984-es indulása óta népszerűsége folyamatosan nő. 2013-ban rekordot döntött a résztvevők száma, több mint 12 ezren álltak rajthoz az eseményen, és a szervezők idén még ennél is több résztvevőre számítanak. A Wizz Air egyúttal bejelentette, hogy az egyik főszponzorává válik a „Run in Budapest” kezdeményezésnek is, amely a három legnagyobb magyarországi futóeseményt, a Wizz Air Budapest Félmaratont, a Spar Budapest Maraton Fesztivált és a Telekom Vivicittá Városvédő Futást fogja össze.

A bejelentés kapcsán Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója ma Budapesten elmondta: „Ma ünnepeljük, hogy a Wizz Air egy évtizede hazai légitársaságként van jelen Magyarországon.  Az elmúlt 10 év során folyamatosan fejlesztettük működésünket, flottánkat és bővítettük úthálózatunkat, ezzel is bizonyítva elkötelezettségünket Magyarország és magyar utasaink iránt. Mi a Wizz Airnél hiszünk a mobilitásban és az aktív életmódban. Alacsony árainkkal több mint 2 millió magyar utazott velünk üzleti és szabadidős céllal 2013-ban. Az együttműködés, amelynek keretében Magyarország legnépszerűbb futóversenyéit kapcsoljuk össze a Wizz Air márkanévvel, remekül illeszkedik cégünk arculatához. Célunk, hogy az események nemzetközi jellegét is erősítsük, előnyt kovácsolva abból, hogy légitársaságunk már 35 országban van jelen. Minden sportkedvelő magyart szeretettel várunk a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon!”


 

Százezrek számára kedvező változásokat hoz az új vasúti menetrend

Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lépett életbe az új vasúti menetrend 2013. december 15-én. A legtöbb utast érintő fejlesztésekre a Budapest - Székesfehérvár vasúti korszerűsítés lezárása biztosít alapot. A Kelenföld és Tárnok között idén nyáron átadott második vágánynak köszönhetően nőtt a fehérvári vonal átbocsátóképessége, a vonatok akár 120km/h-s sebességgel is közlekedhetnek.

9-12 perces fővárosi eljutással és bővebb menetrendi kínálattal számolhatnak az érdi ingázók. Minden eddiginél több vonatot és Budapestig 39 perces menetidőt nyújt a vasúttársaság székesfehérvári utasai számára. Öt év után ismét InterCityk indulnak, és csökken a menetidő Zalaegerszeg és Budapest között. Hattal több vonatpár és InterCityk állnak a veszprémiek rendelkezésére. Újabb fővárosi IC-kapcsolatnak örülhetnek a kaposváriak és a győriek. A debreceni utazók egy, a cívisvárosig csak budapesti megállásokkal közlekedő gyorsvonatot is igénybe vehetnek. Kelenföldről Kőbánya-Kispestre a vasút 14 perces eljutást biztosít, amelynek előnyeit főként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tartók és a dél-pesti agglomerációban utazók élvezhetik.  A nemzetközi vasúti közlekedés is új vonatokkal és úti célokkal bővül.

Több vonat és csökkenő menetidő Érd és Budapest között.

Csúcsidőszakokban 5-10 percenként követik egymást a járatok Érd alsó vagy Érd felső és Budapest között. Az utasforgalmi igényekhez igazodva az eddigi személyvonatok mellett zónázó vonatok is indulnak, amelyek nem állnak meg Kelenföldig. A főváros Érd alsóról így tizenkét perc alatt lesz elérhető, visszafelé pedig kilenc percbe telik az út. Az új zónázó vonatok Tárnok, Martonvásár és a Velencei-tó partján fekvő települések számára is 30-40 százalékos menetidő-csökkenést hoznak.

Székesfehérvár: minden eddiginél gyakoribb vonatindulás - Kelenföldig 39 perc alatt 

A Budapest - Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon az eddigi leggyorsabb és legsűrűbb eljutási lehetőséget biztosítja december 15-étől a MÁV-START. Székesfehérvárról gyorsvonattal már 39 perc alatt elérhető a főváros (Kelenföld). A csúcsidőszakokban félóránként követik egymást a gyorsvonatok. A zónázó- és személyvonatok döntő többsége légkondicionált, alacsonypadlós FLIRT-típusú motorvonat lesz. 

InterCity a zalaegerszegieknek – csökkenő menetidővel, három óra alatt a fővárosba

 Öt év után újra InterCity-vonatok közlekednek vasárnaptól a zalai megyeszékhely és a főváros között. Az eddig megszokott, kétórás ütemes menetrendben induló gyorsvonatokon túl napi két pár InterCityvel: a Göcsejjel és a Citadellával is számolhatnak az utasok. A Déli pályaudvarról kora délután és késő délután induló járatok a fővárosi ügyintézéshez igazodó hazautazási lehetőséget kínálnak. Zalaegerszegről minden nap kora reggel és délután indul InterCity Budapestre. Tanítási időben, vasárnap késő délutánonként egy harmadik IC vonat, a Hetés segíti majd a diákokat, heti ingázókat. Az InterCity-vonatok Zalaegerszeg és Budapest között csak Ajkán, Veszprémben és Székesfehérváron állnak meg, az eljutási idő ezzel három órára csökken. 

 Újabb hat vonatpár Veszprémbe, InterCity-járatok és fél órával csökkenő menetidő

 Minden eddiginél bővebb menetrendi kínálatot és gyorsabb, rugalmasabb eljutási lehetőséget nyújt a MÁV-START Veszprém és a főváros között. December 15-étől a kétóránként közlekedő gyorsvonatokon felül további napi hat pár járat indul, és a zalaegerszegi InterCity-vonatok is megállnak a megyeszékhelyen. Így a csúcsidőszakokban átlagosan harminc percenként követik egymást a vonatok. További jó hír, hogy Budapestig – a fejlesztés előttihez képest mintegy 30 perccel –egy óra huszonegy percre csökken a menetidő. 



 

Vonattal Ferihegyre

Továbbra is érdemes vonattal utazni a budapesti repülőtérre. A MÁV-START kényelmes, és gyors eljutási lehetőséget biztosít utasai számára vidékről és akár Budapest belvárosából is a Liszt Ferenc Repülőtérre. A Nyugatipályaudvarról a nap bizonyos időszakaiban akár öt percenként, de átlagosan 15-20 percenként indulnak vonatok Ferihegy megállóba, a 18 kilométeres távolság így 20 perc alatt is megtehető. Az egyes fuvarozási szolgáltatók több ezer forintos transzfer áraival szemben a vasúttársaság a Nyugati pályaudvarról 370 Ft-tól kínál vonatjegyet és kedvezményes 300 Ft-os repülőtéri buszjegyet az utasok számára, amellyel közvetlenül a repülőtér 2A és 2B termináljához érkezhetnek.  

A MÁV-START és a Budapesti Közlekedési Központ korábbi együttműködése alapján váltható Ferihegy vasúti megállóhelytől érvényes 300 Ft-os repülőtéri jegyet a vonattal utazók már utazásuk kezdetén a gépi menetjegykiadást biztosító vasúti pénztárakban megvásárolhatják. A buszjegyek kizárólag a Ferihegy megállóhely melletti buszmegálló és Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 2-es terminál végállomás között érvényesek a BKV 200E-s (nappali és) 900-as (éjszakai) buszjáratain.

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre utazáshoz nem csak Budapest felől érdemes a vasutat választani, mert InterCity- és gyorsvonatokkal többek között Miskolcról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Hajdúszoboszlóról, Szegedről, Kecskemétről és Szolnokról átszállás nélkül lehet eljutni Ferihegy megállóhelyre.

A ferihegyi vonatok menetrendjéről és a kedvezményes buszjegyről részletes tájékoztatás a vasúttársaság honlapján, a www.mav-start.hu oldalon található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán kérhető


 

Új Budapest-Moszkva járat szeptembertől

Wizz Air új, Budapest-Moszkva járatot indít 2013. szeptember 23-tól – jelentette be a cég vezérigazgatója, Váradi József. Az új járat kezdetben heti öt napon szállítja majd az utasokat a Vnukovo repülőtérre. Moszkva 4 repülőtere közül azért esett a választás Vnukovóra, mert ez fekszik a legközelebb a városközponthoz, amivel közvetlen  vasúti összeköttetése van.  

Váradi József elmondta, alacsony, 10 990 forinttól kezdődő jegyáraikkal igyekeznek korrigálni a piacon kialakult túlzott árszínvonalat, amelyet az Aeroflot teremtett a Malév megszűnése után.Több pozitív hatás is várható az új járattól: a jelenleginél kedvezőbb indulási és érkezési időpontok, és az árak csökkenése a versenyhelyzet megjelenése miatt, valamint a két ország közti kereskedelmi és üzleti kapcsolatok fellendülése,  a turizmus bővülése.  Ez különösen fontos, mivel  már most is a negyedik legtöbb turista Oroszországból érkezik,  ők évente több mint 600 ezer vendégéjszakát töltenek a hazai szálláshelyeken. 

A Wizz Air „Irány Kelet” terjeszkedése az elmúlt évben már olyan útvonalakkal gazdagította a Budapestről alacsony árakon elérhető célországok körét, mint Ukrajna, Izrael, az Egyesült Arab Emirátusok, Azerbajdzsán, Törökország és Egyiptom. Ebbe a sorba illik bele a régóta várt, Magyarországot és Oroszországot összekötő járat. A járatok egyelőre hétfői, szerdai, csütörtöki, pénteki és vasárnapi napokon közlekednek, a jegyek már most megvásárolhatók a légitársaság honlapján (wizzair.com) 10 990 Ft-tól (egy útra, adókkal együtt).


 

Új járatok, és indul a Wizz Tours is

Dubai, Baku és Isztambul után újabb kedvelt úti cél kerül fel a Wizz Air palettájára: az egyiptomi Hurghada. November 2-án indul az első gép a máltai járat meghosszabbításaként, ami egyúttal azt is jelenti, a Budapest-Málta útvonal a téli menetrendben is megmarad.

Október 1-től utazási üzletággal is bővíti szolgáltatásait a cég. A Wizz Tours kizárólag online működik, honlapján repülőjegy és szállás együtt kb. 15%-kal kedvezményesebben vásárolható, mintha külön-külön vennénk meg a két szolgáltatást. A Wizz Air utazási csomagjai a wizztours.com oldalon lesznek elérhetők magyar, lengyel és angol nyelven. Az utasok több mint 30 ezer hotel ajánlatai közül választhatnak majd.

 


 

Csökken az interneten vagy mobiltelefonnal vásárolt vasúti menetjegyek ára

Július elsejétől három százalékkal olcsóbban vásárolhatnak online, bankkártyával vagy a mobiltelefonos egyenleg terhére menetjegyet a vonaton utazók, ha az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt intézkedés a közlekedők adminisztratív terheinek további visszaszorítását, a korszerű fizetési módok terjedését szolgálja.

A MÁV-START 2008-ban indította el internetes jegyértékesítési rendszerét, amellyel a vasúti menetjegyek a sorban állást elkerülve, akár otthonról is megválthatók. A szolgáltatást évről évre egyre többen választják, a lehetőséggel eddig több mint kétmilliószor éltek az utazók. A rendszerben vásárlók már nemcsak az állomásokon található jegyátvételi automatáknál, hanem egy egyszerű nyomtatón bárhol ki tudják nyomtatni a menetjegyeket. A kényelmes megoldást annak bevezetése, 2011 óta több mint 175 ezer esetben választották az utasok. A pótjegyes vonatokon (pl. az IC-ken) utazóknak pedig már ki sem kell nyomtatniuk a jegyüket, annak QR-kódját digitálisan, laptopon vagy okostelefonon is bemutathatják a jegyvizsgálóknak.

A vasúttársaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján 2013. július elsejétől három százalékos kedvezményt ad minden olyan internetes, mobiltelefonos vásárlójának, aki az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választja. Az otthoni nyomtatással a belföldi, egy útra szóló menetjegyeket, pót- és helyjegyeket, élőállat- és kerékpárjegyeket lehet megvásárolni, a bérleteket és a nemzetközi menetjegyeket nem. A rendszerben minden szociális vagy üzletpolitikai utazási kedvezmény érvényesíthető. A visszaélések elkerülése érdekében az otthon nyomtatott menetjegy névre szól, csak a rajta feltüntetett állomások között, meghatározott napon érvényes. A jegy árát visszatéríteni pedig csak elektronikusan, az utazás napját megelőző napon 12 óráig lehet (kivéve, ha az utas a vasúttársaság hibája miatt válik jogosulttá a visszatérítésre).

Az árcsökkentés mellett a felhasználási feltételek is kedvezőbbek lesznek hétfőtől. Míg a jegyek eddig csak az utas által előre kiválasztott vonatokra voltak érvényesek, július elsejétől ez a korlátozás csak a pót- és helyjegyköteles járatok esetében marad meg. Így az otthon nyomtatott jegy a rajta feltüntetett napon és állomások között bármelyik pótjegy nélkül igénybe vehető – alaptarifás – vonaton felhasználható lesz.

 További információ a jegyárcsökkentésről és az otthon nyomtatott jegy felhasználási feltételeiről a www.mav-start.hu oldalon található, és a helyi tarifával hívható 06 40 49 49 49-es, MÁVDIREKT ügyfélszolgálati telefonszámon kérhető.


 

BUDAPEST BY LISZT

Új, háromnapos, garantált programmal bővült a fővárosunkat bemutató vezetett túrák köre: ezúttal Liszt nyomdokain haladva mutatják be Budapest kulturális kincseit a zenerajongóknak. A projekt a kulturális turizmus új irányvonalát jelölheti ki.

A mai napon mutatták be a sajtónak azt a kulturális programcsomagot, amely Liszt Ferenc életének állomásaira felfűzve mutatja be Budapest nevezetességeit a klasszikus zene fővárosunkba érkező rajongóinak. A magyar komolyzenei élet három vezető intézménye: a Zeneakadémia, az Opera és a Művészetek Palotája a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve új célcsoportokat kíván megszólítani azáltal, hogy a magyar kultúra páratlan örökségét mutatja be és népszerűsíti a nemzetközi piacon. Ezzel párhuzamosan szolgáltatások széles körét, a magyar turisztikai kínálat széles spektrumát kapcsolja össze és kínálja egy csomagban. Az átfogó program a turizmus különböző területeit képviselő szervezetek összefogásának eredménye. A megvalósításban a Magyar Turizmus Zrt. és a három zenei intézmény mellett a Danubius Hotels Group, a Budapest Airport Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt, a Kárpátia, a Gundel éttermek, valamint kulturális profilú utazási irodák működnek együtt.

„Az összes élő művészek közül én vagyok az egyetlen, aki büszke hazát büszkén vallhat magáénak. Sarkcsillagom mindig azt mutatja, hogy Magyarország valamikor büszkén tekinthet rám” - vallott hovatartozásáról Liszt Ferenc. A történelmi Magyarország szülöttjeként ezer szállal kötődött Budapesthez, alakítója volt a főváros kulturális életének. Nevét korántsem csak az általa alapított és a nevét viselő Zeneakadémia őrzi, Budapest számos pontja örökíti meg életének fontos állomásait. A Liszt-túra azokra a helyszínekre összpontosít, ahol a főváros és a zeneszerző-géniusz élete összefonódott, valamint megidézi a kor kulturális atmoszféráját is. A háromnapos programot kulturális utakra szakosodott iroda bonyolítja: az út során a témában jártas idegenvezetők segítik a tájékozódást, történeteket, anekdotákat mesélnek a mesterről és a kor Budapestjéről. Felkészülésüket – előadások, vetítések, konzultációk keretében – a Liszt Múzeum és Kutatóközpont munkatársai segítették.

Az egyes napok programjai egy-egy városrészt bejárva adnak betekintést Liszt Ferenc életébe. Az első napon a Budai Vár emlékhelyeit járják be a résztvevők, a Mátyás templomot, a Zenetudományi Intézetet, s a korszak képzőművészeti alkotásait ismerhetik meg a Nemzeti Galériában. A második nap a Belvárosé: nagy zeneszerzőnket nemcsak munkája kötötte ide, hanem azok a templomok (Ferences templom, Belvárosi templom) is figyelemre tarthatnak számot, ahol gyakran töltötte idejét a mélyen vallásos zeneszerző. A gyermek Liszt számára a ferences rend apja emlékét és Magyarországot jelképezte egész életében. Igazi különlegesség az Angolkisasszonyok Temploma (ma: Szent Mihály Templom) és egykori rendháza: dísztermében Liszt Ferenc hangversenyezett 1823-ban. Ezután a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri megújult épülete és az Opera meglátogatására is sor kerül. A harmadik nap a régi Zeneakadémiáé: az épületben található Liszt utolsó budapesti lakása. Egykori hangszereivel, bútoraival, könyv- és kottatárával, emléktárgyaival berendezve ma emlékmúzeumként várja a látogatókat.

Az érdeklődőknek természetesen nem kell beérniük pusztán a látványosságokkal: minden nap több koncert is színesíti a programot. Az esték a Művészetek Palotájában, az Operában vagy a Zeneakadémián koncerttel zárulnak. Mindemellett a napi ebéd menüsorát is a programhoz igazítják: Liszt Ferenc kedvenc ételei, bora és a zeneszerző kedvenc édességei is szerepelnek a kínálatban.


 

Féláron a Mediawave-re

A MÁV-START Zrt. ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásáról Komárom állomásra, az április 30. és május 4. között megrendezésre kerülő Mediawave Fesztiválra utazóknak.

A Mediawave Fesztivál a hazai kulturális élet egyik meghatározó rendezvénye, ahol a színes kulturális események és programok mellett, évről évre neves hazai és külföldi előadók várják a közönséget.

A rendezvényre készülődő utasok a MÁV-START bármely jegypénztárában meg tudják vásárolni a kedvezményes, alkalmi menettérti vasúti menetjegyeiket. A kedvezmény igénybe vételéhez az utasoknak a menetjegyeiket a helyszínen le kell bélyegeztetni, és a vonaton a jegyvizsgáló kérésére be kell mutatni. Bélyegzés a fesztivál helyszínén az információs pultnál 10:00 óra és 21:00 óra között kérhető.

A kedvezményes árú alkalmi menettérti jeggyel az utazás legkorábban a rendezvényt megelőző napon, április 29-én kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, május 5-én kell befejezni.


 

Légiösszeköttetés Riga és Hévíz-Balaton között
2013. május 4-étől

A lettországi légitársaság, az airBaltic 2013. május 4-étől új járatot indít Rigából Magyarországra, a Hévíz-Balaton repülőtérre. Az airBaltic új járata kényelmes utazást biztosít Hévízre Rigából, valamint a Baltikum, Skandinávia, Oroszország és a FÁK országok területéről. Az airBaltic Rigából hetente egyszer – szombatonként repül majd. Az utasok Bombardier Q400 Next Gen géppel repülnek, az út 2 óra 25 percig tart. Az egy útra szóló jegy ára 41 EUR, mely tartalmazza a repülőtéri díjakat és a tranzakciós költségeket. A teljes menetrend az cég honlapján a www.airbaltic.com oldalon található.

„Az airBaltic üzleti terve részeként a népszerű utakra koncentrál, így az idei télre 12 új európai és FÁK országokbeli útvonalat adott hozzá a kínálatához. Ezzel egy időben csökkentettük a járatokat a kevésbé népszerű útvonalakon, így felszabadultak kapacitások új járatokhoz. Összességében 6 új útvonal inditását tervezzük a következő nyárra, és örömünkre szolgált bejelenteni, hogy Hévíz-Balaton az egyik új nyári úticélunk.” - mondta el Martin Gauss, az airBaltic vezérigazgatója.


 

Online nyereményjátékkal csábítják Budapestre a brit turistákat

A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete és a Sony Pictures Entertainment együttműködésével három online nyereményjátékot hirdettek meg az elmúlt hetekben, melyek apropóját a Budapesten is forgatott, Az idők végezetéig című film DVD és Blu-ray kiadása adta.A film Ken Follett „The Pillars of the Earth” című könyve alapján készült, olyan ismert színészekkel, mint Cynthia Nixon (Szex és New York), Miranda Richardson, Peter Firth és Ben Chaplin, valamint fiatal újoncokkal, mint Oliver Jackson-Cohen (Mr. Selfridge), Tom Weston-Jones, Rupert Evans és Charlotte Riley.

A nyeremény-felajánlások egyenként hároméjszakás, két fő részére szóló budapesti városlátogatást foglalnak magukban, szállással ***** hotelekben, Budapest kártyával, hajókirándulással és vezetett városnézéssel együtt.


 

Gerillakampány Bécsben: budapesti fürdőkbe várják a fázós osztrákokat

Az elmúlt napok hideg, havas időjárásában „felmelegítő ajánlatokkal” találkozhattak a bécsi autósok. A Währing, Döbling, Gersthof városrészekben reggelente több száz, munkába igyekvő bécsi lakos – szívet, testet és lelket melegítő ajánlatokat tartalmazó – szórólapot és I Love BUDAPEST feliratot talált a behavazott autók szélvédőin. A szórólapok a rendkívüli hideg időjárásban Budapest fürdőit ajánlották felmelegedésre. A flyereken „Budapest: a tél legforróbb ajánlata” szlogen mellett a budapestwinter.com webcím is olvasható, ahol a téli időszakban kedvezményesen foglalható budapesti szállás.


 

Repülő helyett vonattal Németországba és Lengyelországba

Megszűnő német és lengyel légi járatok – a vonat továbbra is biztos eljutási lehetőség. Jelentős mértékben csökkenti az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság január közepétől – többek között – a német és a lengyel járatainak számát, több útvonalát pedig megszünteti. Vonattal továbbra is kényelmesen és kiszámíthatóan lehet eljutni a lengyel vagy a német fővárosba is. Így a városközpontokba lehet érkezni, és akár a szállásköltség is csökkenthető.

Lengyelországba egy nappali, továbbá egy éjszakai vonatot közlekedtet a vasúttársaság az év minden napján, amelyek Varsó és Krakkó belvárosábaérkeznek. A nappali vonat az akadálymentes utazás és a kerékpárszállítás lehetőségét is biztosítja, míg az éjszakai vonatot választók akár a szállás költségét is megtakaríthatják, hiszen háló- vagy fekvőhelyes kocsiban utazva kipihenten érkezhetnek úti céljukhoz.

Berlinbe a legkedvezőbb eljutást az éjszakai Metropol EuroNight biztosítja a Pozsony–Prága–Drezda útvonalon, ezen felül még két nappal közlekedő EuroCity (a Hungária és a Jeszenszky János EC) áll az utasok rendelkezésére. A Jeszenszky János EuroCity vonaton a teljes útvonalon lehetőség van kerekesszékesek akadálymentes utazására és a kerékpárszállításra is. A Budapest és München között utazók a Kálmán Imre éjszakai vonat vagy négy nappali railjet vonat közül választhatnak. Kedvező eljutási lehetőséget kínál a vasúttársaság Budapestről Hamburgba is, ahová a legegyszerűbben és a legkedvezőbb áron közvetlen nappali vonattal lehet eljutni. A hagyományos jegyek mellett korlátozott számbankedvezményes jegyek is elérhetők, mind Lengyelországba, mind pedig Németországba már 29 eurótól, amelyek egy adott napra és vonatra válthatók. Léteznek kifejezetten a családok, baráti társaságok részére kialakított ajánlatok is akár 1. vagy 2. osztályra. A 6 és 14 év közötti gyermekek szülő vagy nagyszülő kíséretében Ausztrián keresztül akár díjmentesen is utazhatnak Németországba.

További információk a nemzetközi vasúti közlekedésről a MÁV-START Zrt. weboldalán awww.mav-start.hu oldalon találhatók.


 

Még 5 hónapig üdülhetünk ingyen

Módosult a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló kormányrendelet. A módosítás eredményeként 2013. május 31-ig  lehet fizetni a 2011-ben feltöltött SZÉP kártyákkal. Az új szabályozással a Kormány azoknak a SZÉP Kártya tulajdonosoknak biztosít lehetőséget 2013 turisztikai előszezonjában az elektronikus utalványösszeg beváltására, akik a 2011-ben kibocsátott kártyájukon lévő juttatást még nem tudták elkölteni. 

A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya) 2011 júliusa óta működik a béren kívüli juttatások  gazdaságélénkítő eszközeként. A Kártya felhasználásának eredeti szabályozása szerint a kibocsátást követő naptári év december 31-ig nyílt lehetőség a Kártya alszámláin rendelkezésre álló összeg felhasználására. Tekintettel az év végén lejáró és decemberig még fel nem használt mintegy 144,9 millió forintos elektronikus utalvány nagyságrendjére, a Kormány döntött arról, hogy a SZÉP Kártya kibocsátását követő második naptári év május 31-ig meghosszabbítja a munkavállalók számára az elektronikus utalványok beváltási határidejét. A 2011-ben a munkáltatók által az alkalmazottaik  számára SZÉP Kártyán biztosított összeg így 2012. december 31. helyett 2013. május 31-ig használható fel, a 2012-ben feltöltött összeg pedig 2014. május 31-ig költhető el szálláshely, vendéglátás vagy szabadidő szolgáltatás igénybevételére. A SZÉP Kártyára utalt béren kívüli juttatás felhasználási határidejének meghosszabbításával a Kormány ösztönzi az előszezoni időszak vendégforgalmának növekedését is. A szabályozás új elemeként a rendeletmódosítás előírja azt is, ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP Kártyára feltöltött keretet, a kártyakibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a  munkáltatónak.


 

oldalak:  1  2  3  4  5  6  7   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat