.: Dolcsevita.hu :.


 
napja 
 
oldalak:  1  2  3   

 
Köszi, Anyu!

A “Köszi, Anyu!” kampánnyal a Procter & Gamble [P&G] – a korábbi hagyományaihoz híven – ez alkalommal is az anyák elkötelezett támogatójaként jelenik meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság globális partnerei között. A kampány először 2012-ben, a londoni olimpiai játékok előtt indult el világszerte, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az anyák áldozatos munkájára. Hosszú Katinka, az ötszörös világbajnok, világcsúcstartó úszó olimpikon, és édesanyja, Barbara lesz a kampány magyar nagykövete a 2016-os riói olimpiai játékokon. 

„A Procter & Gamble márkái azért jöttek létre, hogy az édesanyák mindennapjait megkönnyítsék a legkiválóbb termékek biztosításával” – mondta Marek Kapuściński, a cég közép-európai régiójának alelnöke. „Az ilyen kiemelkedő eseményeken, mint az Olimpiai Játékok, minden figyelem a versenyzőkre összpontosul. De mi tudjuk, hogy minden sikeres sportoló, minden gyermek mögött áll egy erős anya, aki önzetlenül támogatja. Ez az, amiért az anyukák szerepét hangsúlyozzuk a kampányban. Termékeink segítségével szeretnénk kifejezni csodálatunkat és hálánkat minden anya iránt a világon.” – tette hozzá Kapuściński.

„Nagy öröm számomra, hogy nagykövete lehetek a Procter & Gamble ilyen jelentős, globális kampányának. Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy képviselhetem hazámat az olimpián, a világ legnagyobb sporteseményén, de tudom, hogy ez sosem sikerülhetett volna édesanyám mérhetetlen szeretete és támogatása nélkül. Az ő szavai és példátlan ereje a verseny minden egyes pillanatában velem lesznek majd. Hiszem, hogy mindannyiunk feladata értékelni és viszonozni az anyai szeretetet az év minden napján, hiszen ők azok, akik ezt maximálisan megérdemlik.” – mondta el Hosszú Katinka, ötszörös világbajnok és világcsúcstartó úszó.

100 nappal a játékok megnyitó ünnepsége előtt a Procter & Gamble, a díjnyertes “Köszi, Anyu!” kampányának következő állomásaként mutatja be legújabb, „Strong” – Erő című videóját.

„Úgy érzem, mintha a saját történetemet látnám viszont” – mondta Hosszú Katinka.“Mindig is inspiráló és példaértékű volt számomra az az erő, amit édesanyám tanúsított egész pályafutásom alatt.

Anyukám mindig mellettem van, támogat, sosem voltak elvárásai velem szemben. Anyu nélkül közel sem lennék olyan erős lelkileg, mint amilyen vagyok.  Hálás vagyok, hogy egy olyan nagyvállalat, mint a P&G elismeri édesanyám erejét, mindazt, amit értem tett és tesz, valamint azt, hogy mennyire fantasztikus nő is ő valójában.” 


 

Szökjön ki egy fürdőbe!

Február 29-én az ország számos fürdőjében elszöknek az árak! Az idei február nagyon kegyes hozzánk, hisz nem kevesebb, mint 24 órát ajándékoz, mielőtt átlépnénk az első tavaszi hónapba. Csak négyévente fordul elő, hogy egy nappal több időnk van az életet kihasználni, boldognak lenni. Miért ne ünnepelhetnénk ezt a napot testet-lelket megújító fürdőzéssel?

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére, 50%-os akciókkal várják a lazítani, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A legtöbb fürdőben féláron válthatók belépőjegyek, de sok létesítmény masszázs- és szauna szolgáltatásokat is kínál 50%-os kedvezménnyel február 29-én. Hogy az országban mely létesítmények, milyen szolgáltatásokra érvényesítik az 50% kedvezményt, megtalálhatják a www.furdoszovetseg.hu weboldalon. Az alábbi linken a csatlakozott fürdők listája:http://www.furdoszovetseg.hu/hu/hirek/szokjon-ki-egy-furdobe-2016-februar-29.html


 

Veli bej fürdője

Évszázadok óta ismertek a budai József-hegy lábánál fakadó termál- és gyógyvizes források. Az ottomán uralom alatt alapított Veli Bej fürdőt a közelmúltban modern formában újranyitották. Az Irgalmasok Veli bej fürdője a török időkből ránk maradt, a Betegápoló Irgalmasrend által felújíttatott fürdő, amely a Budai Irgalmasrendi Kórház területén működik.

Ez Budapest egyik legszebb török fürdője, ideális kombinációja a kellemesen fürdőzve gyógyulásnak.

A törökfürdőben egy nagymedence és négy kismedence áll a vendégek rendelkezésére, melyek eltérő hőmérsékletűek.

A gyönyörűen felújított török fürdő 5 különböző vízhőmérsékletű török medencéje mellett egy vadonatúj wellness részleg áll a vendégek rendelkezésére jakuzzival, két gőzkamrával, finn és infra szaunával, masszázs-zuhanyokkal, jégkészítő géppel, hydroxeur- és tangentorkáddal, Kneipp-sétálóval, úszómedencével és masszázzsal.

A gyógyhatású kalcium-karbonátos medencék reumatikus betegségekben szenvedőknek és műtét után felépülőknek ajánlott. A fent említett korszerű berendezés mellett az épület ugyanakkor a hagyományt is tükrözi: mára a fürdőre szó szerint ránőttek a klasszicista stílusú Hild József tervezte épületek. Ugyan így a 60-as években épült kórházrész, ahol a reumatológia és egy korszerű kardiológia működik.

A fürdőt kis befogadóképessége és baráti árai miatt sokan kedvelik. Típusát tekintve a Veli Bej ún. ilidzse, azaz ásványvizes fürdő (amit sokan kevernek a gőzfürdőhöz hasonló hammammal) kalcium-karbonátos gyógyhatású forrásokkal. Kilépve a koedukált, szekrényes öltözőtérből választhatjuk a wellness részt, a rengeteg pihenőágy egyikét vagy a fő attrakciót, a feszített víztükrű, gyógyvizes medencét.

A központi, lenyűgöző kupolával fedett nyolcszögű medencetér és az azt körülvevő négy, különböző vízhőmérsékletű családi fülke mellett egy másik teremben reumatikus betegségekre ajánlott és műtét utáni rehabilitációra alkalmas terápiás medencék sorakoznak.

Az épületegyüttest 1806-ban  Marczibányi István adományozta a rendnek, amit 2000-ben a rend visszakapott, benne a 80-as évek óta működésképtelen Veli Bej fürdővel. Komoly beruházás volt szükséges az újjáélesztéshez, nem utolsósorban a műemlékvédelmi korlátozások miatt.

Virág Csaba építész tervei alapján újították fel a török kori épületet, a rekonstrukcióba bevont művészettörténészek és régészek pedig alapos munkát végeztek, ahol lehetett, visszaállították az eredeti állapotot. Az eközben feltárt eredeti burkolatokat és vízvezetéket az 1574-es alapításkor elhelyezett emléktábla másolatával együtt megőrizték, és kiállították. Új elemként a körben futó, üveggel fedett kerengő és Székely Orsolya designer játékosan múltidéző ledes fáklyái határozzák meg a tereket. Jelenleg a rend üzemelteti a fürdőt, és a jelek szerint ez így is marad.

További információ: http://www.irgalmas.hu/veli-bej-furdo


 

Adománykártyák hűségpontokért

Idén bővült a hűségpontok felhasználási köre, mégpedig a SuperShop, az OMV és a Spar együttműködésének eredményeként. Mostantól SperShop pontokkal is elérhetővé váltak az adománykártyák, amelyeket a Spar és Interspar áruházakban, valamint az OMV töltőállomásokon is meg lehet vásárolni. Az adománykártyák megvásárlásával a tavalyi évben több mint 10 millió Ft gyűlt össze, ami a karitatív szervezet gyermekéhezés elleni és esélyteremtő felzárkóztató programjait segítette.

Kozmai Imre atya, A Magyar Máltai szeretetszolgálat vezetője szerint mindig van, aki segítségre szorul, és mindig van, aki segít. Nem látványosan ez a mindennapokban is működik, nemcsak karácsonykor.

A Spar és a karitatív szervezet együttműködése 18 évre nyúlik vissza. Az üzlethálózat büszke arra, hogy 2010-ben elsőként nyerte el a Máltai jótékonysági pont címet. De nemcsak pénzt, hanem élelmiszer adományt is gyűjtenek, tavaly 262 tonna élelmiszert sikerült eljuttatni a szeretetszolgálaton keresztül a rászorulóknak.

Az OMV-nél is fontos a CSR tevékenység a jó cél érdekében. A z egyéb támogatói programok mellett a Máltai Szeretetszolgálatot támogatva erőforrásaikat a társadalom javára fordítják: lehetőséget kínálnak vásárlóiknak, hogy a tankolás során összegyűlt Supershop pontokkal rászorulókat támogassanak.

A SuperShop a Máltai Szeretetszolgálattal régóta együttműködik. A 2015 karácsonyára indított kampánnyal a program lehetőséget nyújt a 2,7 millió kártyabirtokosnak, hogy a vásárlási kedvezményeken keresztül segítsék a rászorulókat.

A Spar és Interspar üzletek, valamint az OMV töltőállomások mellett a SuperShop weboldalán is megvásárolható kuponon keresztül online is beválthatóak a SuperShop pontok a Máltai Szeretetszolgálat adománykártyáira.

 

https://www.supershop.hu/ajanlataink/az-adomanykartyak-mar-supershop-pontokkal-is-megvasarolhatok/



 

Az otthoni feladatok anya és apa szemszögéből

Tatár Csilla, a népszerű műsorvezető kisbabát vár, és érintettként úgy véli: „A mai családokban egyre több feladat hárul az édesanyákra, éppen ezért nagyon fontos, hogy az édesanyák az apukáknak is adjanak lehetőséget, hogy kivehessék részüket a mindennapi teendőkből, hiszen nagyon fontos, hogy a párok minél hamarabb összecsiszolódjanak szülőként és családdá tudjanak válni a babával együtt. A kutatás rámutat arra, hogy a feladatok terhe alatt minden szereplő máshogy értékeli saját feladatainak mennyiségét.”
Az anyukák több támogatásnak örülnének, az apukák viszont úgy érzik, hogy ők is egyformán részt vállalnak a kisgyermekkel kapcsolatos feladatokból – derül ki az Ipsos kutatásából. Az első jelentés alapján elmondható, hogy bár a valóság és a szülők fejében élő kép között jelentős eltérés van, az apukák elismerik az édesanyák gyermekeik gondozása terén tett erőfeszítéseit.
A kisbabák gondozásában évtizedek óta élenjáró Sudocrem® úgy döntött, hogy reprezentatív kutatást készít arról, milyen is a munkamegosztás a kisgyermekes (legalább egy, 6 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő) családoknál; mekkora részt vállalnak a gyermekgondozásból az anyukák és az apukák. A 600 fős mintavétellel készült Sudocrem®-jelentés konkrétan arra kereste a válaszokat, hogy a kisgyermekek etetése, fürdetése, pelenkázása, öltöztetése és altatása kinek a feladatkörébe tartozik a családoknál. A kutatás kimutatta azt, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy a gyermekgondozás terén az elmélet és a gyakorlat között némi különbség mutatkozik. A gyermekgondozásnak ugyanis a megkérdezettek döntő többsége szerint az anya és az apa közös feladatának kellene lennie, amelyben mindkét fél egyforma intenzitással vesz részt. A valós helyzet ugyanakkor az, hogy a teendők többsége még mindig az anyára hárul.
A megkérdezettek közel 60 százalékánál a gyermek körüli gondozási feladatokat döntően vagy teljes egészében az édesanya végzi, és csak a családok négytizedénél végzik közösen, egyenlő részt vállalva a feladatokból. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy az édesapák szívesen segítenek a gyermekek fürdetésében, sőt, 5-10 százalékuknál ezt a feladatot elsősorban vagy kizárólagosan ők maguk végzik. Bár kisebb arányban, de a papák a fürdetés mellett a kisgyermekek altatásában is szívesen vesznek rész.
„A Sudocrem® sokoldalúságának köszönhetően már több, mint 80 éve áll az édesanyák szolgálatában. Legfőbb célunk, hogy ne csak a kipirosodott babapopsira legyen termékünk, hanem a kisgyermekek számára a legmegfelelőbb környezetet teremtsük meg. A terveink szerint ezzel a hagyományteremtő kutatással arra szeretnénk rávilágítani, hogy egy kisbaba akkor érzi jól magát, ha az édesanyja is jól érzi magát. Ez pedig az apukák feladata.” – mondta Dr. Váradi György, a Sudocrem®-et forgalmazó Actavis Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Závecz Tibor, az Ipsos Zrt. véleménykutatási igazgatója hozzátette, „Megnyugtató, hogy a szülők nagy többsége a kisgyerekek gondozását közös feladatnak gondolja. Igaz ugyan, hogy a valóság ettől eltér és inkább az anyákra hárul a kicsik ellátása, de ez nem okoz jelentős feszültséget a családok életében. Tudják, hogy az egyenlő teherviselés nem igazán valósult meg náluk, de igyekeznek és elismerik egymás ennek érdekében tett törekvéseit.”
További információ: www.sudocrem.hu
A Sudocrem®-ről
A babapopsik ápolójaként ismert Sudocrem® -et, annak sokoldalúságának köszönhetően a család minden tagja használhatja. A Sudocrem® védi és nyugtatja a kipirosodott és sérült bőrfelületet, támogatja a bőr regeneráló funkcióit. A Sudocrem® több mint nyolcvan éve az anyukák barátja a babák érzékeny bőrének kezelésében. Javasolt alkalmazása pelenkával fedett területre naponta 3-5 alkalommal vagy szükség szerint. Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is, beleértve a repedezett és irritált bőrt. Alkalmazható minden bőrtípusra, minden korosztálynak.


 

Kalandpark és jótékonyság

A gyerekzsivaj azt jelenti, a gyerekek jól érzik magukat. Egy kalandparkban meg különösen így van. Négy gyermekotthon és az S.O.S. Gyermekfalvak kisebb – nagyobb lakói várták izgatottan, hogy elhangozzék, lehet menni játszani! A játék előtt azonban más, fontos dolguk volt. Mind az öt intézmény átvehetett egy jelképes, 1 millió Ft-ot érő csekket. A pénzt kampány keretében gyűjtötték, hogy a kiválasztott intézményekben a családjuktól külön élő, közel 1300 gyerek környezete otthonosabbá, tisztábbá és kényelmesebbé váljon.

A P&G és az Auchan kampánya keretében minden vásárló az ügy mellé állhatott, aki április 30. és június 30. között az Auchan magyarországi üzleteiben Procter & Gamble terméket – többek között Always, Ariel, Head&Shoulders, Jar, Lenor és Pampers márkákat – vásárolt, aminek árából a P&G termékenként 5 forintot különített el a célra.

A Procter&Gamble és az Auchan vezetői bejelentették, hogy a kampány keretében 5 millió forint gyűlt össze, melynek értékében P&G tisztító- és tisztálkodási szerekből álló termékadománnyal támogatják a kiválasztott gyermekvédelmi szervezeteket. Az eseményen így intézményenként 1 millió forint értékű szimbolikus csekket és termékcsomagot vehettek át a Hűvösvölgyi Gyermekotthon, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthon, a kecskeméti SOS Gyermekfalu, valamint a Debreceni Reménysugár Gyermekotthon képviselői

A P&G Magyarország kereskedelmi marketing vezetője, Balogh-Simon Zsófia elmondta, hogy a vállalat célja, hogy termékeivel és fogyasztóbarát újításaival az emberek mindennapjait megkönnyítse a világ minden táján, és erre törekszik globális és helyi társadalmi felelősségvállalási programjai keretében is. „Az otthon kényelme a jövőnk és biztonságunk alapja. A P&G és az Auchan azoknak szeretne segíteni, akiknek mindez nincs karnyújtásnyira és egyelőre egy küzdelmekkel teli, távoli cél csupán.” – hangsúlyozta Balogh-Simon Zsófia.

„Köszönet illeti azokat a vásárlókat, családokat, akik vásárlásaikkal a jó ügy mellé álltak, és így hozzájárultak ahhoz, hogy a családjuktól távol élő gyermekek környezetét még rendezettebbé tehessük.” – mondta el Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója.

A rendezvényen beszédet mondott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kiemelte az ilyen jellegű támogatások fontosságát és megköszönte a két vállalat közös társadalmi szerepvállalását.

 A rendhagyó helyszínen tartott eseményen vendégül láttak közel 100, a támogatott intézményekben nevelkedő gyermeket, akik egy programokkal teli, élménydús napot tölthettek el egy kalandparkban. A gyerekek is készültek:„A mi házunk, a mi otthonunk” címmel készített óriásrajzokon mutatták be, hogy mit is jelent számukra az otthon, amit a helyszínen egy mini-kiállítás keretében a résztvevők is megtekinthettek.


 

Kerekítsd fel
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Ebolt.hu, az Egészségbolt.hu, a Groby.hu, a Jegy.hu és a Szépségbolt.hu egyedülálló programja

Augusztus elején indult el az első hazai mikro-adományozási rendszer a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat, valamint vezető hazai internetes kereskedők összefogásával. Mostantól a résztvevő webáruházak vevői fizetéskor egy kattintással felkerekíthetik a vásárlás összegét, mellyel egyedi karitatív programokat támogathatnak. A kezdeményezésben az  Egész­ségbolt.hu és a Szépségbolt.hu vevői a Családok Átmeneti Otthonát támogathatják, a   Groby.­hu vásárlói a Szeretetszolgálat ételosztási tevékenységét segíthetik, az Ebolt.hu felhasználói a mozgó orvosi rendelő fejlesztéséhez járulhatnak hozzá, a Jegy.hu vevői pedig hátrányos hely­zetűek részvételét támogathatják kulturális- és sportprogramokon.

 A szegények, elesettek, rászorulók helyzetének javítása hatalmas feladat és folyamatos támo­gatást igényel. Azért, hogy minél több rászoruló emberen tudjon segíteni a Szeretetszolgálat, szükség van a társadalom minél szélesebb köreinek bevonására is, hogy az egyes célok eléré­séhez minél több ember is hozzájárulhasson, a saját eszközeivel.

 Aki jót tesz, az maga is jobbá válik, és mindannyian arra vágyunk, hogy jobb emberek legyünk – mondta Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, aki szerint a kerekítés arra ad lehetőséget, hogy egyetlen mozdulattal segítséget nyújtsanak a rászorulóknak.

A Máltai Szeretetszolgálat küldetéséből adódó feladatai mindig az emberről szólnak, és lehe­tőség szerint személyre szabott segítséget kínálnak. Nincsenek univerzális, mindenkinél alkal­mazható megoldások, a problémákra személyes, vagy legalábbis helyi válaszokat kell találni. A Kerekítsd fel! programot azért hozta létre Szeretetszolgálat, hogy a hazai online vá­sárlóknak a lehető legkönnyebb megoldást nyújthassa arra, hogy ha csupán néhány forinttal is, de hozzájárulhassanak konkrét jótékonysági programok megvalósításához. A megoldás egyszerű, és csupán néhány kattintást igényel a normál online vásárlás során. A kerekítés által létrejött adományokat a partnerek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület számára to­vábbítják, amely megvalósítja az előre meghatározott programokat.

Hasonló kerekítéses módszerek nagy sikerrel működtek az elmúlt évek során többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, és Angliában is. A Magyar Máltai Szeretetszol­gálat partnere a rendszer kialakításában a Supermoon reklámügynökség volt.

A kezdeményezés képes új utakat nyitni a hazai adományozási kultúrában, képes elérni azt a réteget is, amely eddig alig volt megszólítható. A résztvevő webáruházak a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat hívó szavára azonnal nekiálltak a fejlesztéseknek. A program első pár napja alapján máris kiderült, hogy a vártál is nagyobb hajlandóság van az internetes vásárlók körében arra, hogy apró összegekkel támogassanak karitatív programokat.

A program részleteiről és a támogatott karitatív tevékenységekről a www.kereitsdfel.hu olda­lon érhető el részletes információ.

 


 

Énidő.hu ? Foglalkozz magaddal!

Az Énidő.hu oldal célkitűzése, hogy segítsen harmonikus életet teremteni szakértők bevonásával, akkor és úgy, ahogy nekünk kényelmes. Az Angyalműhely című könyv szerzői, Ördög Nóra és Törköly Erika az angyalmuhely.hu után most egy újabb nagyszabású online projektbe kezdtek.
Az Énidő.hu (www.enido.hu) egy olyan interaktív weboldal, ahol a legkülönfélébb szakértők online, privát rendelésein, tanácsadásain, konzultációin vehetünk részt egyszerűen, kényelmesen otthonról, bárhonnan. Nóra és Erika saját tapasztalatból is pontosan tudják, hogy a rohanó világban, ahol minden napszakban más női szerepben kell megfelelnünk, az önmagunkkal való törődés vagy kikapcsolódás gyakran az utolsó helyre szorul. Pedig azok, akik tudatosan figyelnek saját igényeikre, szentelnek időt a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, és nem félnek elindulni egy önismereti utazáson azért, hogy jobban megismerjék a saját igényeiket, könnyebben meg is tudják valósítani az álmaikat, sőt, a környezetüket is boldogabbá tudják tenni, mint azok, akik beleesnek a folyamatosan másoknak való megfelelés csapdájába. Az énidő tehát az a minőségi idő, amit magunkra fordítunk, ami kikapcsol, ellazít és feltölt, harmóniát hoz az életünkbe, de ha még tudatosabban használjuk ki, akkor segíthet céljaink elérésében és személyes fejlődésünkben.

„Küldetésünk, hogy arra inspiráljuk az embereket, hogy teremtsenek maguknak rendszeres és tudatos énidőt. Hiszünk abban, hogy létezhet valódi, tartalmas személyes kapcsolódás az interneten keresztül is, sőt, az Énidő.hu által új ajtók nyílnak meg azok számára, akiknek eddig nem volt lehetőségük hiteles szakértőktől személyre szabott tanácsot, útmutatást, inspirációt kérni. A minőségi énidő mostantól házhoz jön! Azt szeretnénk, ha az időhiány és a földrajzi távolság, esetleg a kezdeti bátortalanság nem lenne akadálya annak, hogy hiteles szakértők segítségével fejleszthessük önmagunkat és kapjunk válaszokat az aktuális kérdéseinkre.”

Az Énidő.hu-n Erika és Nóra igyekezett már a kezdő szakértői csapat összeállításakor minél szélesebb kört lefedni, hogy mindenki megtalálhassa a számára érdekes, szükséges és hasznos segítőt. Természetesen a szakértők névsora folyamatosan bővül. Az oldalon megtalálható többek között szorongáskezelés, gyászterápia, családterápia, lélekgyógyászat, önismereti tanácsadás, sorselemzés, personal styling, sminktanácsadás, karrier coaching, life coaching és pénzügyi tanácsadás, de dietetikus, gyermekpszichológus, asztrológus, grafológus is várja az érdeklődőket.

Az oldalon az egyéni konzultációk mellett lehetőség van csoportos beszélgetéseken való részvételre, de belehallgathatunk izgalmas kerekasztal beszélgetésekbe is szakértők és sztárvendégek részvételével. A regisztrálók folyamatos tájékoztatást kapnak a konzultációs lehetőségekről, újdonságokról, ha pedig még több tartalomra vágyunk, úgy jelképes havidíj ellenében lehetünk előfizetők, amellyel interaktív web-előadások részesévé válhatunk, és korlátlan hozzáférést kapunk az oldal videós tartalmaihoz.

Ezen a héten, július 2-án csütörtökön 21:00 órakor kerekasztal-beszélgetésen kezdődik életünk különböző női szerepeiről Pásztor Annával, Szlavitsek Szilvia – önismereti mentorral, Ördög Nórával és Törköly Erikával.


 

Készüljünk a szandál szezonra!

A jó idő közeledtével előtérbe kerül lábunk ápoltságának fontossága. Az ápoltságot hatékonyabbá teszi egy tavaszi újdonság a lábápolás szakértőjétől, a Scholltól.

Ha lábunk rendben van, magabiztosabbak lehetünk, különösen a nyári időszakban, amikor a figyelem éppen erre a területre irányul. Idő hiányában nem mindig tudjuk igénybe venni a pedikűrt, így akár kényelmetlenül is érezhetjük magunkat a bőrünkben. Éppen ezért nagy segítség lehet az otthoni gyors és szép lábápolásban a megújult Sholl Velvet Smooth elektromos talpreszelő a gyémánt kristályokkal. Ez egy igazi, új innováció.

A készülék használata nagyon egyszerű: végezzünk körkörös mozdulatokat a megkeményedett bőrfelületen, majd élvezzük a gyönyörű láb nyújtotta örömöket! Az új, gyémánt kristályokkal gazdagított rotációs fejek közül most mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt: a normál, az extra kemény és a puha utántöltő fejet.

„A megfelelő lábápolási szokások kialakítása mind esztétikai, mind egészségügyi szempontból nagyon fontos” – jelentette ki dr Körmedy Miklós bőrgyógyász főorvos. A Scholl Velvet Smotth elektromos talpreszelő ajánlott, mert:

gyengéden és hatékonyan távolítja el a bőrkeményedéseket

könnyű és biztonságos a használata

ergonomikus kialakítású

a fej speciális Micralumina és gyémántkristályokkal ellátott

4 db AA elemmel működik.

 

Beauty tipp: limitált kiadásként áprilistól igazi csajos pink színekben is elérhető a készülék az új Extra kemény rotációs fejjel.

Lábápolás a Velvet Smooth termékcsaláddal: további hatékonyság az otthon ápoláshoz a négy új készítmény, a nappali krém, az éjszakai maszk, az intenzív szérum és a lábfürdő.

Használjuk mindezt a lábápoláshoz télen, nyáron, és élvezzük gyönyörűen ápolt lábunk kényelmét!

 


 

Danubius Care Collection - gyógy-wellness élmény a fürdőszobában
Természetesen egészségesen!

Híres magyar természeti kincseket tartalmazó új saját márkás termékcsaláddal bővült a Danubius kozmetikumok palettája. A Hévízi iszapos termékcsalád a gyógyulás szolgálatába állított természeti kincseket és a méltán híres hévízi iszappal történő gyógykezeléseket, míg a Hárs termékcsalád a kellemesen relaxáló wellness kezeléseket idézi meg.

A hévízi iszap gyógyító ereje annak a sokféle szerves  anyagnak köszönhető, amelyek fokozzák a salakanyagok kiürülését és a sejtanyagcserét, illetve ásványi anyagai által tápláló hatású. Növeli a kollagén termelést, ezért kúraszerű alkalmazása ránctalanító, alakformáló hatású. Immunerősítő, tehát intenzíven javítja a szervezet ellenállóképességét. A Hévízi gyógyiszapos termékekkel lehetőségünk nyílik a Hévízi termálfürdő gyógyító erejét otthonunkban megtapasztalni. A Hévízi Iszapos Termékcsalád tagjai a Hévíz térségi gyógyiszapos fürdőbomba, szappan, fürdősó és wellness tőzegiszap.

A Hárs termékek kitűnően kiegészítik a Hévízi gyógyiszapos termékcsaládot, mivel az iszap enyhe szárító hatását ellensúlyozzák, de az Édeni hársnektár kozmetikumokat természetesen önállóan is ajánljuk mindennapos használatra. A hárs termékek értékes növényi olajokkal gondoskodnak a kellemes bőrérzetről. A bennük található értékes növényi olajok – makadámia dió olaj, shea-vaj, kakaóvaj – bőrpuhító és bőrkondícionáló hatásúak. A hársfa virágának illata aromaterápiás hatást fejt ki: nyugtató, feszültségoldó. A Hárs Termékcsalád tagjai az édeni hársnektár testvaj, tatápoló, kézkrém, szappan mézzel és kurkumával valamint az édeni hárs illatú fürdőbomba.

A Hévízi iszapos és a Hárs termékcsalád minden Danubius Health Spa Resort szállodában megvásárolható Hévízen, Sárváron, Bükfürdőn és Budapesten. További információk: www.danubiushotels.hu


 

7 dolog, amit eddig nem tudtál a síelésről

A síelés sokkal régibb sport, mint gondolnánk.

1 A síelés nagyjából 5000 éves múltra tekint vissza. A jelenleg ismert legrégebbi, 4500-5000 éves sziklarajzon  egy síléceken álló embert ábrázoltak bottal a kezében. A legidősebb síléc ugyancsak 4500 éves, és az egyik svédországi mocsárból került elő.

 2 Egészen a 19. század második feléig a legtöbb európai országban a sí inkább a férfiak sportja volt. Veszélyesnek és túl gyorsnak érezték a nők számára, így a hölgyeket inkább korcsolyázásra bátorították.

3 Az 1990-es évekig nagyon kevesen használtak sisakot síelés közben. Bár a II. világháború és az üvegszállal megerősített műanyag feltalálása felgyorsította az ütésálló sisakok fejlesztését, ezeket leginkább a repülőgép pilótákon tesztelték, és később sem kezdődött meg belőlük a tömegtermelés. A síelés közben használt sisakok elterjedését a 90’es évek hozta el. A halálos síbalesetek növekvő száma – többek között Michael Kennedy (Robert F. Kennedy fiának) tragikus balesete – megijesztette a sportolni vágyókat. A mai sisakok már nem csak az ütésektől védik a koponyát, de szellőznek is, sőt, van olyan modell, amiben a zenének is hódolhatunk, mivel fülpárnáikba audio rendszer rakható. A legnagyobb Budapest melletti divat-outletközpontban, a Premier Outletben is a legmodernebb termékek közül válogathatunk. A közel 300 divatmárka, köztük számos ismert sportmárka kínálatában még a síelés előtt érdemes elmélyülni.

4 A síelés – azon belül is a gyorsasági sí – az egyik leggyorsabb motor nélküli sport. A jelenlegi csúcstartó egy olasz síelő, Simone Origone. Az ötszörös világbajnok 252.454 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a franciaországi Vars-ban, és ezzel örökre bevéste magát a sítörténelembe.

5 Az 1970-es években Philippe Guibourge, a Chanel vezető tervezője volt az első, aki vinil alapú anyagot használt a sportruhákhoz, főleg a Chanel síkabátjaihoz. Ezzel komoly lépést tett a vízhatlan síruházat megteremtésére. A Chanel ruháinak Victoria Beckham is nagy rajongója, minden évben egy újabb szettben veszi birtokba a sípályákat. De nem a Chanell teszi az embert! A folyamatosan fejlődő anyaghasználatnak és dizájnnak köszönhetően, a mai komolyabb sportmárkák már ötvözik az esztétikus megjelenést és a praktikumot. A sípályák felé utazva érdemes betérni a Premier Outletbe, ahol a nagy téli leárazásának köszönhetően egészen februárig az eredeti árak töredékéért válogathatunk a 2014-2015-ös kollekciók között.

6 Közel 90 évig nem indulhattak nők síugrás versenyszámban az olimpián. Habár 1991-ben a NOB bejelentette, hogy a jövőben minden olimpia sportágat meg kell nyitni a női versenyzők előtt is, mindez nem vonatkozott a már létező olimpia sportágakra, így a síugrás sem. A női sportolók hosszú évekig küzdöttek azért, hogy indulhassanak ebben a versenyszámban. Végül a több évtizedes harc után 2014 meghozta az áttörést: német arannyal debütált a női síugrás Szocsiban.

7  A világ egyik legkülönlegesebb síszemüvege a D&G márkához kötődik. A szemüveget Domenico Dolce és Stefano Gabbana saját kezűleg tervezte, és 2.500 Swarovski kristály díszítette. A kollekció limitált széria, a külön szériaszámmal ellátott exkluzív darabokat négy színben; piros, kék, ezüst és arany kristályberakással dobták piacra.


 

Szakértő a szájápolásban

Az egészség, az energiaszintünk és minden, a jó közérzetért felelős tényező egyre fontosabbá válik napjainkban. Egészségesebben táplálkozunk, vásárláskor nagyobb figyelmet szentelünk a termékcímkéken található információknak, edzéseket iktatunk be a napi rutinunkba. Itt az ideje, hogy fogaink egészségéért is hasonlóan elkötelezetté váljunk. Az új blend-a-med Pro-Expert All-in-One fogkrém segítségével most Ön is a szájápolás szakértőjévé válhat!

Az első veszélyeztető tényező a foglepedék – egy színtelen baktériumréteg, amely nap, mint nap felhalmozódik fogaink felületén.  A lepedékréteg alapos, rendszeres fogmosással eltávolítható, ennek hiánya nagyban hozzájárulhat a fogkő és a fogszuvasodás kialakulásához.  A sárgás vagy barnás színű fogkő nemcsak esztétikailag hat fogainkra, de számos szájbetegség okozója is.

A következő kihívás az ínyproblémák megelőzése. Az orvoslás elmulasztása gyulladásos állapotot idézhet elő. A fogzománc meggyengülését és az erózió kialakulását leggyakrabban a különböző természetes savak okozzák, amely a citrusfélékben, gyümölcslevekben és borokban is előfordulnak. A fogzománc-gyengülés következtében fogaink természetes védőrétege sérül. A kávé, tea és vörösbor okozta felületi szennyeződések és elszíneződések eltávolításával visszanyerhetjük fogaink természetes fehérségét, ami az egészséges mosoly elengedhetetlen része.

Az új blend-a-med Pro-Expert All-in-One fogkrém a foglepedék eltávolítása révén háromszor hatékonyabb tisztítást és háromszor hatékonyabb védelmet nyújt a fogzománc-erózió és az érzékenység ellen a blend-a-med Anticavity fogkrémhez viszonyítva, aminek köszönhetően segít megóvni fogainkat a leggyakoribb szájápolási problémákkal szemben. Tehát segít

csökkenteni az ínyproblémákat;

megakadályozni a fogkő kialakulását;

felvenni a küzdelmet a lepedék ellen;

csökkenteni a fogérzékenységet;

eltávolítani az elszíneződéseket;

felvenni a küzdelmet fogszuvasodással szemben;

felfrissíteni a leheletet.

Az új blend-a-med Pro-Expert segítségével mindenki a szájápolás szakértőjévé válhat!

Az új fogkrém variánsai:

Fresh Mint – intenzíven frissítő és mentolos ízzel;

Mild Mint – enyhe menta ízzel a mindennapos használatra;   

Extra Whitening – a fehérítő összetevők és aktív molekulák egyedülálló kombinációja.


 

Jó éjt puszi és finom falatok
Az édesanyák a család bástyái

A gondoskodásnak nagy szerepe van a hétköznapokban és vitathatatlan tény, hogy az édesanyák, még ha észrevétlenül is, a család működésének mozgatórugói.Milyen formában jelenik meg a gondoskodás a családok hétköznapjaiban, mit tesznek az édesanyák a család életének zavartalan működéséért, hol van ebben a táplálkozás helye és vajon elég köszöntet kapnak-e ezért cserébe a család többi tagjától? - ez volt az országos felmérés tárgya.

Jó éjt puszi és finom falatok - a gyerekeknek ez a legfontosabb. Jakupcsek Gabi ragasztható cédulákon látja el a családot tanáccsal, Polyák Lilla inkább a telefont használja.

„A gondoskodás mára összetettebb feladattá vált, hiszen sokkal felfokozottabb életet élünk, mint régen. Éppen ezért a gondoskodás plusz figyelemmel és több munkával jár, melyért cserébe olykor jól esik néhány kedves szó” – mondja Szvetelszky Zsuzsanna társadalomkutató, szociálpszichológus.

A Pick által felkért Conness Strategy and Development kutatócég tanácsadója, Atkári Csaba szerint a kutatás eredményei alátámasztják, hogy az édesanyák a család „bástyái”, ők törődnek a legtöbbet a családtagok testi és lelki egyensúlyával.

A kutatás fontos része volt a köszönetnyilvánítás gyakoriságának mérése, vajon elég köszönetet kapnak-e érte az anyukák? A családanya nem vár köszönetet, de az neki mégis jár.  „Leginkább az motivált minket, hogy megértsük ennek a számunkra fontos csoportnak a mindennapjait, az igényeit, gondoskodási szokásait. Mindeközben nagyon sok érdekes dolgot találtunk. Magyarország egyik vezető gyártója és márkájaként szerettük volna ezt a küldetést felvállalni és minél több ember figyelmét felhívni azokra a dolgokra, melyektől az édesanyák és családjuk élete is jobb lehet. A Pick-nél mindent megteszünk, hogy az édesanyák elégedettek legyenek. Magas minőségű alapanyagokból finom és gusztusos termékeket állítunk elő, szigorú minőségellenőrzéssel. A Pick márka pedig mindenkinek a vállalat termékei iránti bizalmat jelenti, évtizedek óta” – – mondta Madarász László, a Pick Szeged Zrt. marketing igazgatója.


 

Élettani okai is vannak a tavaszvárásnak
Nálunk is a cseresznyevirágzás a tavasz jelképe

Sokan talán túlzottan is sok mindent várnak a tavasztól, és érdekes, hogy a férfiak nagyobb arányban remélnek pozitív változást a párkapcsolatukban és a szerelmi életükben, mint a hölgyek – derül ki a NESTEA reprezentatív tavaszkutatásából. Tari Annamária pszichoterapeuta szerint a tavaszt pszichés működésünk metaforájaként értelmezve érdemes úgy kezelni, mint a lehetőségek kezdetét, ami abban különbözik az újévi fogadalmainktól, hogy ilyenkor a változtatásban élettani folyamataink is támogatnak minket.

napok hatására kevesebbet termel a melatonin nevű alváshormonból, viszont több endorfint, azaz úgynevezett boldogsághormont és szexuális hormont választ ki – magyarázza Tari Annamária. – A ragyogóan kék égbolt, az első tavaszi virágok illata vagy a hajnali madárcsicsergés pozitívan hathat erre az élettani folyamatra. Amikor a fák is virágba borulnak, visszavonhatatlanul beköszönt a tavasz, és ezt még a legfeszítettebb napunkon is észrevesszük. Talán nem is tudatosan, inkább csak egy futó érzelemként éljük meg, mégis hatással lehet az egész közérzetünkre. Szívesen fürdetjük meg az arcunkat az első tavaszi napsütésben. Nem véletlenül. Az ideális mennyiségű napfény csökkenti a bennünk felgyülemlett stresszt, ráadásul ezt akár már néhány percnyi kinn tartózkodással elérhetjük. Az a tapasztalat, hogy az ember ösztönös vágyait olykor érdemes követni, mert a hívogató tavaszi napsugaraknak valójában pozitív élettani hatása is van. Természetes mozgási energiánk aktivizálódik, felkelünk a fotelből és elindulunk a szabadba.

Az emberi kapcsolatokban is nyíltabbak és kíváncsibbak lesznek a reakciók. Rengeteg elmélet szól arról, miért is kezdünk ilyenkor csábosabban mosolyogni vagy flörtölni valakivel, de a lényeg az, hogy a tavaszi napsugár és az első meleg napok befolyásolják az érzéseinket is. Az utcán kedvesebben nézünk egymásra és konfliktusainkat is más érzelmi alapról kezdhetjük megoldani. Sokan átélnek egyfajta „könnyedség” érzést, ami azt jelzi, valóban megindul az emberi testben a hormonális változás. A kommunikációnk élénkebbé válhat, a tervek szövögetése és a barátokkal való találkozások mind arról árulkodnak, hogy megnő az igényünk a társas kapcsolatokra. A nappalok meghosszabbodása pozitív érzelmeket és vágyakat indít be” – magyarázza a szakember.

 Minden kellemetlen tünete ellenére, a tavaszi fáradtság nem betegség, hanem a szervezet normális reakciója, amikor is a téli üzemmódról tavaszira vált át. Ugyan nyűgösek és náthásak is lehetünk az első tavaszi hetekben, ez azonban attól van, hogy a tavaszi átállás tovább emészti a tél során egyébként is megfogyatkozott energiatartalékainkat. A fáradtságérzet kialakulását elsősorban az „alvási hormon” és a „boldogsághormon” szintjének szezonális ingadozása okozza. Azért érdemes figyelni ösztönös igényünkre a mozgást illetően, mert a már ismert hatásai mellett ilyenkor fokozott szerepet kap a testmozgás (edzés) során felszabaduló endorfin, amely jó közérzetet biztosít. Ez pedig enyhíteni kezdi a depresszív érzelmeket és a testi fáradtság érzését is” – tanácsolja Tari Annamária.  


 

Tavaszi zsongás

A márciussal hivatalosan is beköszöntött a tavasz, szerencsére ez egyre jobban érzékelhető az időjárásban is. Szépen lassan feléled a természet és körülvesz minket a mindenből áradó megújulás és frissesség. De mi vajon felkészültünk erre a változásra?

Érdemes kicsit elmélyedni a tavaszi tervezésben. Ha tudatosan ráhangolódunk, akkor nem érhet minket különösebb meglepetés. Nézzük át a szekrény mélyén lapuló ruhatárunkat, hiszen a melegebb öltözetet lassan teljesen felváltja a lenge öltözet. Használjuk ki a kedvező időt és válasszunk ki egy izgalmas helyszínt vagy programot a szabadban, ahol kicsit kikapcsolódhatunk.

Ne feledkezzünk meg a szervezetünkről sem! Tartsunk mi is a megújuló természettel és indítsuk a márciust tiszta lappal. Ennél alkalmasabb időpontot nehezen találunk a belső változásra. A tél után vágjunk bele bátran egy egyszerű tisztítókúrába.

Gondoljunk gyermekeinkre is, hiszen a jegyek romlásában szerepet játszhat a hirtelen változással érkező tavaszi fáradtság is. Töltődjünk fel tehát velük együtt testileg és lelkileg egyaránt, hogy ne foghasson ki rajtunk a tavasz.

A jó időben nem maradhat el a könnyed sport sem. Hozzuk formába magunkat! Kitűnő lehetőség például a jótékony és egyszerűen alkalmazható aquafitness. Az említett témakörökben részletesen is elmerülhet a márciusi FittKlub cikkek segítségével. Tartson velünk és a megújuló tavasszal! http://www.tolle.hu/fittklub/


 

Meseterápia a Lövérekben

Felgyorsult, feszültségekkel teli világunkban egyre nagyobb szükség van nyugvópontokra. Lassítani, időt nyerni a hétköznapok mókuskerekében többféleképpen is lehet, például természetjárással, sportolással vagy akár wellness üdüléssel - de létezik egy nagyon egyszerű ősi módszer is, amelyet érdemes újra felfedezni és tudatosan beépíteni a mindennapokba. Igen, a jó öreg mesékről beszélünk, amelyek évszázadok óta hordozzák emberi életünk alap értékeit és szimbolikusan megjelenítik feladatainkat, vágyainkat, megpróbáltatásainkat. Egy mesehős soha nem adja fel, kiállja a próbákat és elnyeri méltó jutalmát. A mesék üzeneteket közvetítenek és utat mutatnak, óriási szerepük lehet nemcsak a gyerekek gyógyításában, ahogy azt manapság egyre gyakrabban halljuk, de a mindennapokban is. Minden élethelyzetnek megvan a mesebeli párja, így a mindenki által annyira vágyott testi-lelki harmónia, jóllét felé vezető út is lehet mesékkel kikövezve.

A Hotel Lövérben Hajdú Ildikó mesepedagógus aktív közreműködésével mesemondó tematikus hétvégéket szerveznek, ahol a szülők megismerhetik a jó mesemondás alap fortélyait, a gyermekek pedig szinte egy meseburokban pihennek, mesét hallgatnak és aktívan közreműködnek, rajzolnak.

A Lövérben az erdő és a mese kézen fogva jár.


 

Harkányi gyógyvíz: reménysugár a meddőknek!

A meddőség lassan népbetegség: hazánkban minden ötödik pár meddő, azaz természetes úton egy éven belül nem fogan meg a hőn áhított kisbaba. A gyermekáldásra hiába várók bármit megtennének a sikerért, ám egy kézenfekvő, vizsgálatokkal alátámasztott, mellékhatás-mentes módszer sokaknak mégsem jut az eszébe.

Balneoterápiával – vagyis a víz segítségével - többféle nőgyógyászati problémát és a meddőség bizonyos formáit is hatékonyan kezelik Harkányban, ugyanis a messze földön ismert, jellegzetes harkányi kénes gyógyvíz elősegíti a petesejt beágyazódását.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy aki elutazik Harkányba, az Magyarország egyik legszebb vidékén regenerálódhat, a Dráva folyó völgyében, történelmi emlékektől körülvéve. Az Európában egyedülálló és méltán híres Harkányi Gyógy- és Strandfürdő immáron 200 éves múltra tekint vissza, alkáli- hidrogén karbonátos- kénes gyógyvíz összetételével, 13,5 hektáros ősparkjával közel 8000 m² vízfelülettel 5000 m² fedett pihenőterülettel.


 

Gyógyvizek a Dél-Alföldön

Az egészséges életmódnak három alappillére van: az egészséges étkezés, a rendszeres testmozgás és a stresszmentes életmód. Ehhez fontos, hogy időről időre találjunk módot a regenerálódásra, a testi-lelki feltöltődésre. Az ellazulásra, pihenésre mi lehetne jobb választás, minthogy a természet energiáit, a napfényt, a vizet, a levegőt és a földet használjuk fel. Mindezeket egyben megtalálhatjuk valamelyik magyarországi gyógy-, élmény- és wellness szolgáltatásokat nyújtó fürdőben. Az ország mai területének 70-80 százalékán lelhetők fel 30 Celsius-foknál melegebb hévízforrások és ásványvizek, ennek egy része a Dél-Alföld alatt található, éppen ezért itt mindenki meglelheti az igényeinek megfelelő fürdőt.

Orosháza belvárosától 3 kilométerre, természetvédelmi területen, a Gyopáros-tó partján fekszik Gyopárosfürdő (http://gyoparosfurdo-oroshaza.hu/), az „Alföld gyöngye”-ként ismert üdülőhely. A 20 hektáros parkerdővel körülölelt üdülőterület fürdőkultúrája több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A Gyopárosi-tó gyógyhatására a helyi lakosok figyeltek fel. Megfigyelték, hogy a tóban fürdetett állatok sebei gyorsabban gyógyulnak, majd kiderült, hogy a víz számos kórságra gyógyírt jelent. A gyopárosi fürdő termálvíze 34 Celsius-fok alatt gyulladáscsökkentő, míg magasabb hőmérsékleten az izmok görcsösségét oldó hatásával lehet gyógyír panaszainkra. A vízgőzt, a párát belélegezve légúti betegségeinken segíthet, bőrünkkel érintkezve pedig a legkülönbözőbb bőrbetegsége kezelésének támogatására is kitűnően alkalmas. A gyopárosi gyógyvíz többek között segít a porckorongksérv, ízületi kopások, ideg- és ízületi gyulladások, valamint a csontritkulás okozta panaszok esetén is, de alkalmas a legkülönbözőbb sérülések utókezelésre és műtétek utáni rehabilitációra is. Segítséget nyújt az idült nőgyógyászati és urológiai gyulladások megszüntetéséhez, és a meddőség bizonyos formáinak orvoslására is alkalmazható gyógymód. Orosháza-Gyopárosfürdő az élmény- és wellnessfürdőzők paradicsoma is. Több mint hatezer négyzetméter tömény szórakozás, vízi élményelemek tucatjai, szaunapark, sóterápiás szoba fogadják az aktív kikapcsolódásra, az igazán vidám családi vagy éppen baráti programra vágyó vendégeket. Mindezek mellett pihentető, szépülést, testi, lelki és szellemi kikapcsolódást találhatnak a vendégek.

            A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő (http://www.erzsebetfurdo.morahalom.hu/) Szegedtől karnyújtásnyira egész évben várja a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket. Az új, impozáns fürdőépület jelenleg 14 fedett és 7 szabadtéri medencével, 11 szaunával, gyógy-, és wellness szolgáltatásokkal, kedvező árakkal. Az Erzsébet gyógyvíz és az Árpád gyógyvíz egyaránt alkalmasak kopásos és gyulladásos izületi-, illetve gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére. Ebben az évben további két gyógyvízzel gyarapodott Mórahalom. A Szent László gyógyvíz és a Hunyadi Mátyás gyógyvíz egyaránt jelentős mennyiségű ásványi anyag tartalommal rendelkeznek. A főként mozgásszervi problémák kezelésére szakosodott fürdőt a térség „térd- és vállízületi központjaként” emlegetik. A gyógyászati részlegen több mint harmincféle kezelést tudnak nyújtani. A fürdő nem csupán gyógyászati központ. Fedett élményrészlege belső csúszdáival, kaland-, gyermek- és bébimedencéivel, szaunaparkjával a családokat célozza meg.

            A Tisza-partján igazi családbarát fürdőt talál, aki ellátogat Tiszakécskére. Modern gyógyászattal, wellness-részleggel, szaunákkal büszkélkedik a Tisza-parti Termálfürdő (www.thermaltiszapart.eu/). Termálvize műtéti utókezelésekre, reumatikus, ízületi, mozgásszervi megbetegedésekre és nőgyógyászati problémák gyógyítására alkalmas. Változatos wellness-kínálatukban többek között Biotron lámpás kezelés, Caracalla-masszázskádfürdő, iszappakolás, Jouvence Spa-ágy, tangentor és különféle masszázsok szerepelnek. A 2011-ben átadott Szaunavilágban finn, Stollen, infra szauna, gőzkamra, tepidárium, sókamra, Kneipp-taposó, jégkása és merülőmedence mellett igazi különlegesség a városban őshonos rózsabarack zamatára alapozott Rózsabarack bioszauna, valamint a tiszai homokkal feltöltött homokfürdő pihenő.

            Hogy szélesebb körben tudjanak élni a pihenés kínálta lehetőségeivel, érdemes Szép Kártyát igényelni a munkáltatóktól, és ahol lehet, maximálisan kihasználni a kártya nyújtotta lehetőségeket.


 

Vitaminpótlás a hideg hónapokban

A tél közeledtével sokszor hajlamosak vagyunk a szabadtéri programokat kihagyni. Szabadidőnket kényelmes otthonunkban töltjük el inkább egy forró csokoládé vagy gőzölgő almás pite társaságában. Ilyenkor kevésbé kívánjuk a nyers zöldségeket és gyümölcsöket, pedig ebben a hideg időszakban a leggyakoribbak a náthás és influenzás megbetegedések. Ezek megelőzéséhez szervezetünknek vitaminokra és ásványi anyagokra van szüksége. A nyomelemek pótlásának fontosságáról és lehetőségeiről Tarnai Irén, a Budai Egészségközpont dietetikai tanácsadója lát el bennünket 4+1 jó tanáccsal.

"A vitaminok nélkülözhetetlenek szervezetünk számára, előállítani azonban nem tudjuk őket, így más módon kell pótlásukról gondoskodnunk, a táplálékkal kell bevinni azokat. Télen hajlamosabbak vagyunk zsírosabb, vitaminokban szegényebb ételeket fogyasztani. Ráadásul kevesebb napfény ér minket, ezért fokozottabban oda kell figyelnünk a létfontosságú vitaminok és nyomelemek pótlására, hogy immunrendszerünk elég erős legyen a betegségek elkerüléséhez, legyőzéséhez" - figyelmeztet a szakember.

4+1 táplálkozási tipp a téli időszakra:

1. Friss gyümölcsök, zöldségek: Akárcsak nyáron, télen is bőségesen van miből választanunk. A banán, a citrusfélék és az alma különösen népszerű, és egyben kiváló vitaminforrás is ebben az időszakban. Ne feledkezzünk meg a zöldségekről sem, hiszen ezekből is jócskán válogathatunk és legtöbbjük igazi "vitaminbomba". Hidegen sajtolt olajos öntettel készült saláták vagy nyers zöldségmártogatósok fogyasztásakor a zsírban oldódó vitaminok jobban hasznosulnak.

2. Savanyúságok és fagyasztott termékek: A korszerű eljárásoknak köszönhetően a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök megőrzik vitamin és ásványi anyag tartalom tekintélyes részét, így hozzájárulhatnak a napi szükséges vitaminbevitel biztosításához. A kiolvasztás során keletkező levet is érdemes felhasználni, mert abban is vannak értékes vitaminok és ásványi anyagok. A savanyúságok közül is bátran válogathatunk, közismert például a savanyú káposzta magas C-vitamin tartalma, de naponta 10-15 dkg-nál többet nem ajánlott nyersen elfogyasztani a magas konyhasó tartalma miatt. Kiváló C-vitamin-forrás a szobahőmérsékleten kiáztatott csipkebogyó tea is.

3. Kiegyensúlyozott étrend: A szervezetünk számára szükséges vitaminok és nyomelemek nemcsak a zöldségekben és gyümölcsökben találhatóak meg, hanem egyéb élelmiszerekben is. Többek között a máj, a tojás és egyes növényi olajok is kiváló vitaminforrások!

4. Vitamin tabletták: Megfelelően összeállított étrend mellett a vitamin tabletták akár el is hagyhatóak, azonban amikor szervezetünknek megnövekszik a vitaminigénye - például egy betegséget követően - hasznosak lehetnek. Ne feledjük azonban, hogy ezek a készítmények önmagukban nem váltják ki a kiegyensúlyozott táplálkozást!

+1 Napfény: Bár télen ebből jóval kevesebb jut, szervezetünk ilyenkor is ugyanúgy igényli a napfényt. Ha van rá lehetőségünk, hétvégenként látogassunk ki a szabadba néhány órára. Nem csak a testünkre, de a lelkünkre is üdítően hat egy kis séta - persze ilyenkor öltözzünk fel gondosan, és vigyünk magunkkal termoszban finom forró teát, hogy belülről se fázzunk!


 

Inkább a november legyen borús, mintsem a hangulatunk?

November… Utálatos hónap, amikor hosszú idő után először szembesülünk ismét a hajnali dérrel, esővel, gomolygó köddel, széllel vagy rosszabb esetben akár a hóval. A kifakult természet és borús időjárás akaratlanul befolyásolja hangulatunkat is. És ha mindez nem lenne elég, nemrég véget ért a nyári időszámítás. Az óramutatók visszaálltak megszokott helyükre, ami azt jelenti, hogy sokkal korábban sötétedik. Istenem, de soká lesz újra nyár! Bizonyára vannak napok, amikor legszívesebben otthon maradnánk. Milyen jó is lenne az ágyban begubózva sorozatokat nézni, és otthonról pizzát rendelni, miközben az eső szomorú cseppekben dobol az ablakunkon…

 Nem! Ezt felejtsük el gyorsan!  Hagyjuk az önsajnálatot és kapcsoljuk át az évszakból fakadó borús lelkivilágunkat. Ilyenkor is számtalan izgalmas elfoglaltságot találhatunk, csak keresni kell. A Tolle weboldalán elérhető Fittklub témái segítenek átlendülnünk a borongós hónapon! De addig is ismerkedjünk meg néhány érdekes hagyományt és különleges napot, amelyek novemberhez kötődnek.

 Igaz ugyan, hogy november 1-je már elmúlt, de egy másik emléknap kapcsán mégis említést érdemel Mindenszentek. A hónap első napján mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe közismert, de azt kevesebben tudják, hogy a magyar katolikus egyház november 13-án tartja a Magyar Szentek és Boldogok emléknapját. Ez tulajdonképpen egy hazai vonatkozású ünnep, amely Mindenszentekhez hasonló, ám ilyenkor kifejezetten a Magyarországon született, vagy hazánkhoz kötődő szentekre, boldogokra és vértanúkra emlékezünk.

 

Sokkal hétköznapibb, de mindenképpen dicséretes a „Nemzetközi Füstmentes Nap”. Bízunk benne, hogy olvasóink között nincs egyetlen dohányos sem… De ha mégis akad, november harmadik csütörtökén remélhetőleg nem nyúl a doboz után. A „Smokeout Day” még 1971-ben indult útjára az Egyesült Államokból. Massachusetts állam akkori kormányzója, Arthur P. Mullaney fejéből pattant ki a nemes kezdeményezés, miszerint a Füstmentes Napon a dohányosok a cigarettára szánt pénzüket inkább ajánlják fel tanintézmények javára. Az ötlethez egyre több ország csatlakozott, így végül az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére nemzetközi szinten is Füstmentes Nappá vált november harmadik csütörtöke.

 A szükségtelen holmik megvásárlása és a jóléti társadalmakra jellemző túlfogyasztás ellen tiltakozik a „Ne Vásárolj Semmit Nap”, minden hónap utolsó péntekén. A kanadai Ted Dave sokáig a reklámszakmában dolgozott, így jól ismerte a marketing ösztönző és sokszor talán szükségtelen hatását. 1992-ben azonban elege lett a reklámok folytonos vásárlásra buzdításától és elindította a „Ne Vásárolj Semmit Napot”. Azóta a kezdeményezést nagyon sok ország átvette. Az időpont talán nem túl szerencsés, hiszen november végén már érezhetők a karácsonyi vásárlási dömping első jelei.

 Szintén novemberben van András nap, amely régebben sokfelé ünnep volt. Szent András apostolra emlékezünk ezen a napon. A keleti egyház védőszentje a krónikák szerint egy átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezték el az ilyen formájú keresztet andráskeresztnek. A jeles naphoz népi hagyomány is kötődik. Ilyenkor az eladósorban lévő lányok férfinadrágot, míg a legények szoknyát tettek fejük alá lefekvéskor, hogy másnapra megálmodják ki lesz a férjük vagy feleségük.

Mindenszentek november elejére esik, András nap pedig a hónap legvégére. De a két időpont között is aktívan és hasznosan tölthetjük a novembert, amelyhez sok segítséget találunk a FittKlub novemberi írásai között. Lazítsunk, szórakozzunk, sportoljunk és készüljünk fel a télre! 


 

oldalak:  1  2  3   

 
 Összesen cikk található ebben a rovatban


  Rólunk Kapcsolat