napja 
 

Különleges barátságok a sztárvilágban (Sztárok - Interjúk)
Keleti Andrea és Kandász Andrea
Különleges barátságok a sztárvilágban

Kandász Andi és Keleti Andrea évek óta jó barátságot ápolnak. A két hírességben nem csak a keresztnevük közös, sok mindenben hasonlítanak egymásra, például mindketten rajonganak a táncért.

Kevesen tudják, hogy Kandász Andi nagyon jóban van Keleti Andreával, akinek hála nemrég komoly fordulatot vett az élete. Kandi egy táncórára igyekezett a táncművészhez, aki végül fogyása titkát is megosztotta vele, így egy tradicionális palesztin étvágycsökkentő receptúrának hála, a műsorvezető mára már 23 kilótól szabadult meg.

  „6-7 éve ismerem Keleti Andit, egy műsorom kapcsán találkoztunk először, végül túl hosszú lett a felvétel, annyit beszélgettünk. Rögtön ott folytatjuk a mondatokat, ahol a másik abbahagyta, egyszerűen teljesen egy hullámhosszra kerültünk. Aztán az első önkéntes karantén után, mikor újra lehetett ide-oda menni, én rögtön Andihoz mentem táncolni, egy bachata órára. Akkor láttam, hogy ő milyen bomba formában van, én pedig nagyon le voltam eresztve, hogy finoman fogalmazzak. Aztán Andi elárulta, hogy egy gyógynövény segítségével, éhezés nélkül fogyott le 2 ruhaméretet, így én is belevágtam és mára le is ment 23 kiló” – kezdte a tévés. „Azt tervezem, hogy legközelebb a férjemmel térünk vissza a táncterembe, ugyanis amikor összejöttünk, kötöttünk egy megállapodást: ő megtanul salsázni, ha én megmászom vele a Mount Blanc-t. Én tényleg feljutottam Európa csúcsára Ferivel, ő azonban még jön nekem eggyel, mert, bár hónapokig tanulta ezt a rendkívül nehéz táncot Miamiban, három lépésig jutott. Andi azonban remek tanár, hátha vele megtörik a jég” – mesélte nevetve Kandász Andrea, akitől Keleti Andi vette át a szót.
 
 „Legutóbb együtt csacsacsáztunk, ez a tánc igazán passzol Kandihoz, és én is szeretem. Nagyon egyívásúak vagyunk Andival, hasonló a családi életünk is, mindkettőnk igazi pörgős napokat él. Szeretem magam jókedvű, pozitív gondolkodású emberekkel körülvenni és Andi pont ilyen. Érdekes, hogy mindketten két nyugodt, kiegyensúlyozott természetű férfi mellett találtuk meg a harmóniát, akikkel egy életre szóló kaland az életünk” – tette hozzá a táncművész.
 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat