napja 
 

Bay Éva 68 évesen is bomba formában (Sztárok - Interjúk)
Bay Éva 68 évesen is bomba formában

68 éves lett Bay Éva és büszkén vállalja korát! A legendás tévés bomba formában van, és úgy döntött, hogy egy különleges fotósorozattal lepi meg magát ez alkalomból.

 Bay Éva 20 kilótól szabadult meg, és újra bomba formában van, amit egy különleges fotósorozattal örökített meg. Éva a nyár végén ünnepelte a 68. születésnapját, azonban ha tükörbe néz, úgy fest, mint 40 éves korában. Sokan irigykednek is az alakjára és látszik, hogy jóban van önmagával.

„Imádom ezeket a rólam készült fotókat. Ugyan nem vagyok nagy rajongója a szülinapoknak, de most úgy voltam vele, hogy szeretnék néhány szép képet magamról, és talán a férjem is örülne ennek”– mesélte nevetve Bay Éva. „Mióta egy étvágycsökkentő gyógynövény keveréknek hála lefogytam 20 kilót, a férjem folyton bókokkal halmoz el, de az az igazság, hogy én is szívesen nézek tükörbe, hiszen úgy nézek ki, mint negyven évesen” – tette hozzá a tévés, aki néhány alkalomtól eltekintve, minden évben szűk körben ünnepli a születésnapját. 

„Alapvetően nem hatnak meg a születésnapok, nem rettegek az idő múlásától. Emlékszem, 40 évesen kicsit megborultam, akkor úgy éreztem, hogy vége a világnak, aztán mégsem lett. 50 évesen a kedvenc városomba, Rómába utaztunk a férjemmel, a 60. szülinapomon pedig hatalmas, 100 fős meglepetés bulival készültek nekem, ami számomra rémes élmény volt, hiszen nem készülhettem fel, nem szolgálhattam ki a vendégeimet, ez egy magamfajta tyúkanyónak igazi kínzás. Szóval a családom lelkére kötöttem, hogy ilyet soha többé ne tegyenek velem” – emlékezett vissza Éva. 

„Idén ezzel a kis fotózással tettem magam számára különlegesebbé az ünnepet. Megmondom őszintén irtó boldog voltam, amikor a fotóstól megkaptam a képeket. A többi része a szokásos módon zajlott, felköszöntött a családom, és két barátnőm. Ezek a barátnőim már 40-60 éve vannak mellettem. Sokan kérdezik, hogy mi a titkom, hogy tartok fent ilyen hosszú távon kapcsolatokat? A válaszom az, hogy jók a megérzéseim, és jól választok. A férjemen például láttam, hogy milyen remek apa, hiszen fantasztikusan bánt az előző kapcsolatából született gyermekével, úgy gondoltam, neki érdemes lehet szülni. A barátnőim pedig egészen gyermekkoromtól mellettem vannak, és hálás vagyok értük a sornak!” – tette hozzá a bemondónő.

Fotó: Bielik István

Smink: Horváth Valéria

Haj: Sebestyén Krisztina

Stylist: Paksi Éva

Ruha: Próbafülke

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat