napja 
 

Frankofón Filmhónap (Programajánlók - Film)
Frankofón Filmhónap

Frankofón Filmhónap - Azaz szubjektív válogatás az elmúlt egy évek kedvenc frankofón filmjeiből - június 12-től július 13-ig. 

Valami nyáriban gondolkodtunk, az eredmény pedig az év garantáltan legszínesebb fesztiválja lett! 6 ország filmgyártásának 10 játék- és 11 rövidfilmje más-más módon színesíti a palettát. Viszontláthatjuk a tavalyi Duna-parti vetítéseink legnépszerűbb vígjátékát a Vízhatást. A Frankofón filmnapokon mutattuk be a Rafikit, amit néhány országban betiltottak, Cannes-ban pedig pedig állva tapsoltak a bemutatón. A műfajokban is törekedtünk a változatosságra, választhatunk drámát, vígjátékot, gyerek- vagy dokumentumfilmet, de beválogattunk egy francia thrillert is, ha esetleg nem szorongtunk volna eleget az utóbbi hónapokban… Ebből a forgatagból az animáció is jócskán kiveszi részét: Több, az Anilogue fesztiválon megismert filmet, rövidfilmet is elérhetővé tettünk. Mikor láttunk utoljára Burkina Fasó-i animációs gyerekmesét? Szerintünk soha, de most itt a lehetőség!

 Minden film ingyenesen, regisztráció nélkül nézhető, a francia hang mellé több nyelven választható felirat, 5 filmhez magyar is.

 ►FB esemény: www.facebook.com/events/263165794888815/

 ►Trailer: https://youtu.be/zj4KkKcUwd0

 ►Itt nézhetők a filmek: https://ifcinema.institutfrancais.com/fr/alacarte 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 0 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat