napja 
 

Francia vígjáték Almodóvar színésznőivel (Programajánlók - Film)
Francia vígjáték Almodóvar színésznőivel

A Szerelem a hatodikon női karaktereit olyan színésznők játsszák, akiket korábban kiváló spanyol rendezők filmjeiben csodálhattunk meg. Az filmben nyújtott teljesítményéért César-díjjal kitüntetett Carmen Maura például Pedro Almodóvar két munkájában is szerepelt: az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című klasszikusban és a 2006-ban bemutatott Volver-ben. Lola Duenas a Volver mellett Alejandro Amenábar A belső tenger című filmjében tündökölt. A női szereplőkkel kapcsolatos igazi különlegesség azonban, hogy a főszereplő Natalia Verbeke spanyol ajkú, de nem spanyol, hanem argentin születésű színésznő.

A Szerelem a hatodikon Párizsban játszódik az 1960-as évek első felében, abban az időszakban, amikor a spanyol bevándorlóknak különösen fontos szerep jutott a város képének és hangulatának alakításában. A történet Jean-Louis Joubert, a középkorú bróker (Fabrice Luchini) és felesége, Suzanne (Sandrine Kiberlain) nagypolgári háztartásában zajlik, amelynek jól megszokott rendjét csak az új bejárónő, Maria (Natalia Verbeke) érkezése borítja fel. A ház ura egy csapásra beleszeret a fiatal spanyol nőbe, és mindent elkövet, hogy a közelében legyen. A Szerelem a hatodikon augusztus 23-tól látható a hazai mozikban, magyarországi forgalmazója a Mozinet Kft.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat