napja 
 

Az Ökológiai Túllövés Napja (Egészség - Wellness)
Az Ökológiai Túllövés Napja

2012-ben augusztus 22-e az a „virtuális dátum”, amelytől kezdve az emberiség túlfogyasztja a Föld természeti erőforrásait. Alig kilenc hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeket a bolygó fenntartható módon képes előállítani ebben az évben, és így átléptünk a túllövés állapotába. Másként megfogalmazva: már nem csak a természeti tőke – hosszú távon is rendelkezésre álló - hozamait használjuk, hanem azon túl már a tőkéből is költekezünk.

A keletkező ökológiai deficit miatt a természeti tőkét kezdjük el fogyasztani, és CO2-ot halmozunk fel a légkörben.Az ökológiai túllövést három tényező befolyásolja: a fogyasztás mértéke, az emberiség létszáma és az erőforrásokat szolgáltató természet állapota, azaz a biokapacitás. A GFN adatai azt mutatják, hogy mind a népesség mind pedig a fogyasztás mértéke folyamatosan növekszik. Ugyan a modern technológia segített megnövelni a terményhozamokat az utóbbi években, de még ez sem képes lépést tartani az emberiség létszámával és fogyasztásának növekvő ütemével. Az emberiség tehát több erőforrást fogyaszt, mint amit a Föld biztosítani képes. Ez az állapot hosszútávon nem lehet fenntartható, hiszen egyszer kifogyunk az erőforrásokból, hacsak nem változtatjuk meg, hogyan, hányan, milyen félét használunk belőlük.Ha az ENSZ által meghatározott, mérsékelt becsléseket vesszük alapul a növekedési ütemek jövőbeni meghatározásához, akkor a GFN adati szerint 2050 előtt már két Föld bolygónyi kapacitására lenne szükségünk az igényeink kielégítéséhez. Ezen a növekedési és fogyasztási pályán maradva gyorsan el fog tűnni a tér a szabad manőverezéshez, és bolygónk lakói nagy részének jólléte egyre inkább veszélybe kerül.

A témáról és a megoldásokról bővebben lásd: http://www.okologiailabnyom.hu/

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat