Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Licsu Wu és Perta Zimmermann.
A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik. A Húsvét utáni ötvenedik napon, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz Pünkösd napját. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem? Pünkösd napjára minden felébred. Zsong és zsibong az élet. Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet. A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk és amik által továbbléphetünk. A Sterling Ékszergaléria alkotói, a hazai design-ékszerészek legjava, több mint 20 kiállító, Peter Vladimir, az Iparművészeti Egyetem professzora és volt tanítványai, Király Fanni, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina, Gaál Gyöngyvér, Ádám Krisztián, Gera Noémi, Vékony Fanni - hogy csak néhány nevet említsünk - által készített egyedi ékszerkülönlegességek mindegyikét a virágünnep ihlette.
STERLING Ékszergaléria
H-1092 BP. Ráday utca 31.
Nyitva: hétfő-péntek 12-20 h, szombat: 10-14 h
Telefon: 061/323-0037
www.sterling-galeria.hu