napja 
 

Négy kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Programajánlók - Kultúra)
Négy kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Fiatal alkotók dadaista, szürrealista és pop-art stílusjegyekkel, és az újmédia – videó installációk, street art – segítségével, progresszíven reflektálnak és hívják fel a látogatók figyelmét a napjaink társadalmát foglalkoztató kérdésekre a Kikelet című kortárs művészeti tárlaton, amely a Balassi Intézetben április 30-ig látogatható. A művekben fellelhető figuralitás és a mindenki által jól ismert szimbólumrendszerek használatával kívánják a kortárs művészetet befogadhatóvá tenni. (képünkön Kasza Gábor fotója látható).

 A mai Vörösmarty téren 200 évvel ezelőtt nyílt meg a pesti Német Színház.  A 3500 nézőt befogadó intézmény elsősorban zenés darabok, operák bemutatását tette alkalmassá, de prózai színműveket is játszottak itt – német nyelven. Az évfordulót a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös, a Múzsák a Teátrum téren című kiállítással ünnepli a BTM Vármúzeumában, amely szeptember 2-áig tart nyitva. 

Az Iparművészeti Múzeum nagyszabású kiállítással mutatja be az 1920-as, 30-as évek művészi igényű, belsőépítészek iránymutatása nyomán létrejött enteriőrjeit, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyait, a magyar iparművészet e fényes, nemzetközi sikereket felvonultató időszakát. Az Art deco és modernizmus – Lakásművészet Magyarországon 1920–1940 című összeállítás szeptember 30-ig várja a látogatókat.

Jubileumi, harmincadik évfordulójához érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás. Az elmúlt években számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a magyar fotográfia klasszikusai mellett mai utódaik is milyen sokat tudnak hozzáadni a magyar és nemzetközi művészet- és kultúrtörténethez. A világ élvonalában című tárlat az elmúlt év legizgalmasabb pillanatait, természeti csodáit, drámai, örömteli, mulatságos élethelyzeteit, kivételes művészeti és sportteljesítményeit idézi fel. A Harminc év képekben című kísérőkiállításon az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készült válogatás is látható lesz. Március 24. és május 6. között a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 1 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat